A Legendáink nyomában sorozatunk legújabb részében Székely Bulcsúval készült interjú, aki háromszor játszott a Ferencvárosban, a válogatottal pedig a 2000-es olimpián felért a csúcsra. Visszavonulása után dolgozott a Fradi vízilabda szakosztályának élén, illetve utánpótlás válogatottat is vezetett. 

Hogyan ismerkedtél meg a vízilabdával?
Volt egy gerincproblémám, ami miatt az orvosok azt javasolták, hogy kezdjek el úszni. Édesanyám egyik kollégája vízilabdaedző volt és felajánlotta, hogy ússzak náluk. Hat évesen kerültem be az uszodába, eleinte nagyon nem szerettem, de aztán rájöttem, mennyire csodálatos játék a vízilabda. 

Az ifjúsági válogatottal Európa- és világbajnok lettél. Milyen emlékeid vannak a junior évekről?
Sajnos régen volt már... A legtöbb akkori csapattársammal azóta is kapcsolatban vagyok, együtt dolgozunk, próbálunk a vízilabdának visszaadni valamit. Az utánpótlásválogatottban eltöltött éveim az egyik legszebbek voltak az életemben. Kivételes társaság jött össze, nem csak jó sportolók, hanem csodálatos emberek.

1996-ban lettél az FTC játékosa, rögtön első szezonodban kupagyőztes lett a csapat. Milyen érzések kavarogtak benned, mikor leigazolt a Ferencváros?
A nyolcvanas évek közepétől rendszeresen jártam a Fradi focimeccseire, párszor pedig vízilabdamérkőzéseire. Ebből kifolyólag egyfajta hazatérésérzés volt bennem, amikor leigazolt a Fradi, hiszen gyerekkorom óta erről álmodtam.

2000-ben a magyar válogatott huszonnégy év után ért fel a csúcsra az olimpián, többek között neked is köszönhetően. Hogyan élted meg a játékokat?
Nekem már az is hatalmas dolog volt, hogy bekerültem a csapatba. Az egész hihetetlen volt számomra, egy beteljesült álom. A felkészülés, az utazás, az olimpiai falu, a meccsek hangulata… Talán az is hozzáadott az aranyéremhez, hogy volt olyan pillanat, amikor úgy nézett ki, hogy ez minden idők legrosszabb olimpiai szereplése lesz. 

Az olimpiát követően a Vasashoz igazoltál. Mi volt a váltás oka?
Lelkileg nehéz volt a váltás, de a Ferencvárosi akkori működése nem hasonlítható a mai állapotokhoz. Mint Fradi-szurkoló, azt mondom, hogy a klubnak úgy kell kinéznie, ahogy most ki néz: sugároznia kell az erőt, azt, hogy ez az ország legnépszerűbb csapata. Akkoriban az nem mindig volt így, ezért úgy éreztem váltanom kell, de nagyon nehéz volt számomra. 

Vissza is tértél egy év után a Fradiba, majd következtek a görögországi légiósévek. 
Úgy láttam, hogy pozitív folyamatok indultak el a klub környékén, ez azonban nem így volt. Ezt követően Görögországban játszottam egy évet, aminek nagyon örülök, hiszen egy fantasztikus kultúrát ismertem meg, csodálatos emberekkel. Sokan azt mondták, hogy a görög bajnokság szakmailag nincs azon a szinten, de az idő azt igazolta, hogy a görögök is ott vannak a világelitben. 

Milyen volt a vízilabdások kapcsolata a klub többi sportolójával?
Családias volt a viszony mindenkivel. Emlékszem, egyszer Simon Tibi odajött hozzám a folyosón, megkérdezte, hogy milyen meccseink lesznek mostanában. Mondtam, hogy most játszunk majd az Újpesttel. „Szeretnétek, hogy sokan legyenek?” – kérdezte. „Persze!” – válaszoltam. „Rendben, akkor teltház lesz” – ígérte és tényleg, az egész Fradi Tábor ott volt, fél órával a kezdés előtt már egy gombostűt sem lehetett leejteni. Nagyszerű, összetartó közösség volt akkoriban. Talán ennek is köszönhető, hogy ezt a címert a világon mindenhol ismerik. 

Visszavonulásod után maradtál a Fradinál, mint klubvezető. Akkoriban indult be a Fradi újjáépítése, milyen nehézségekkel kellett megküzdenetek?
A Ferencvárosban akkor kezdődtek el azok a folyamatok, melyeknek a céljai akkor még nagyon futurisztikusak voltak. Ma azonban, ha körbe nézünk, láthatjuk, hogy hihetetlenül sok munkával sikerült a Ferencvároshoz méltó körülményeket megteremteni. Hogyha pár évvel később érkezünk, talán akkor mi is máshogy dolgozhattunk volna. A klubtól azonban ma sem szakadtam el, ha időm engedi, akkor kijárok ma is meccsekre. A lelkem mélyén mindig itt vagyok és úgy jövök be ide, mintha hazajönnék, imádom ezt a közeget. 

Volt csapattársaiddal mennyire tartod a kapcsolatot?
Van egy csoportunk, ahol napi kapcsolatban vagyunk, de gyakorlatilag mindnyájan a magyar vízilabdában dolgozunk, tehát ezek nem csak baráti, hanem munkakapcsolatok is. A rengeteg kapott élményt és tapasztalatot megpróbáljuk visszaadni ennek a sportágnak. 

Dolgoztál a magyar U17-es válogatott élén is, a srácokkal Európa-bajnoki bronzérmesek lettetek. Mennyire más egy klubot és egy utánpótlás-válogatottat irányítani? 
A két dolog teljesen más. Egy klubnál, adott a csapat, és belőlük kell egyénileg és csapatszinten is kihoznod a maximumot, míg a válogatottnál, lehetőséged van valamennyire kiválasztani a csapat tagjait. Egy jól működő utánpótlás mindig a jövőre, nem pedig a jelenre épít. Az utánpótlás-válogatottaknál az a legfontosabb, hogy a felnőtt válogatotthoz készítsük fel a gyerekeket. Ugyanakkor a magyar válogatottnál minden korosztályban elvárás a jó szereplés és a dobogóért való harc. 

Hogyan látod az utánpótlás jelenlegi helyzetét?
Azt gondolom, jó helyzetben van az utánpótlás. Értem ezalatt a klubokban folyó munkát, valamint az utánpótlás válogatottak felkészítését. A kettő, nem választható el egymástól. A sportfinanszírozásnak köszönhetően nagyon rendezett a spotágunk gazdasági háttere, ami megteremti a nyugodt munkát. Nagyon sok olyan szakember van sportágunkban, aki nap, mint nap tesz azért, hogy ne csak a múltunk, hanem a jövőnk legyen fényes. Ez igaz az utánpótlás válogatottakra, ugyanúgy, mint nagyon sok klubra. 

Pár hete érkezett a hír, hogy Budapest rendezi a nyári vizes-világbajnokságot. A válogatottnak azonban nagyon zsúfolt lesz a nyári menetrendje, mi lehet így az elvárás?
Sokáig úgy volt, hogy elmarad, végül most eldőlt, hogy nálunk lesz, aminek természetesen nagyon örülök. Itthon természetesen meg kell próbálni tisztességesen szerepelni, ami a magyar vízilabda-válogatott tekintetében a dobogó megszerzése. Addig azonban mind a csapatot építeni kell, illetve meg kell teremteni a rendezés feltételeit, amire extrém kevés időnk van.  Az elkövetkező két évben valóban nagyon zsúfolt lesz a versenynaptár. Ez hatalmas feladat mind a kluboknak, játékosoknak, illetve a szövetségeknek is. Mindezek ellenére optimistán tekintek a közeljövőbe!

Csermely Gergely