1920-ban ezen a napon született Suhai István, egykori labdarúgónk, aki 1939-ben és 1940-ben 21 mérkőzésen szerepelt a Ferencvárosban, amellyel egy bajnoki címet nyert.
2020-ban ezen a napon hunyt el Szűcs Lajos, az FTC olimpiai bajnok labdarúgója. 1966 és 1969 között összesen 165 alkalommal lépett pályára a Ferencváros színeiben, kétszer nyert magyar bajnokságot. Emellett tagja volt az 1967/1968-as szezonban VVK-döntőbe jutott együttesnek is. Kétszer volt az év labdarúgója, a Ferencváros örökös bajnoka. A magyar válogatottal 1968-ban olimpiai bajnoki lett és a világválogatottba is bekerült.
Emléküket örökké megőrizzük!
Kady Borges, női kézis igazolásaink és labdarúgóink fotózása a legújabb adásban.
Mostantól szurkolói kártyával rendelkező drukkereink is ingyen juthatnak hozzá sport és életmód magazinunkhoz.
Egykori labdarúgónkra emlékezünk július 15-én.
Július 14-én labdarúgócsapatunk szakmai stábjának egyik tagját köszönthetjük.
A Fradi-család négy tagját köszönthetjük ezen a napon.
Egykori labdarúgónkra, a Fradi első gólkirályára emlékezünk július 13-án.
A Fradi-család két tagját köszönthetjük július 12-én.
Életének 91. évében elhunyt az FTC egykori elnöke, Furulyás János.