2024. február 3.
Novák Dezsőre emlékezünk
85 éve született kétszeres olimpiai bajnok labdarúgónk, a Fradit később edzőként vezető Novák Dezső.

Novák Dezső 1939. február 3-án született a Vas megyei Jákon. Egyházasrádócon ismerkedett meg a labdarúgással, majd a Szombathelyi Postásban kezdte felnőtt pályafutását, 1956-tól pedig a Haladás játékosaként szerepelt az első osztályban. Innen került be a magyar válogatottba is, amellyel 1960-ban bronzérmet nyert a római olimpián.

1961-ben igazolt a Ferencvárosba, ahol 11 év alatt több mint 406 mérkőzésen lépett pályára. Játékosként négy bajnoki címet nyert és egyszeres kupagyőztes. Tagja volt az 1965-ben Vásárvárosok Kupája-győzelmet ünneplő csapatnak, majd 1968-ban a VVK döntőjéig, 1972-ben pedig az UEFA-kupa elődöntőjéig jutott. Fradistaként két olimpiai aranyérmet is nyert a magyar válogatottal, így ő az olimpiák történetének legeredményesebb labdarúgója! Tagja volt az 1964-es Eb-bronzérmes csapatnak is. 1968-ban Albert Flórián, Farkas János és Szűcs Lajos társaságában játszhatott a világválogatott színeiben Brazília ellen. Az FTC örökös bajnoka.

Búcsúmérkőzését 1975. június 7-én játszotta az Üllői úton, a Vojvodina ellen, de már 1972-től edzőként is dolgozott. Az FTC első csapatát először 1980 és 1983 között irányította. 1981-ben bajnok és az év edzője lett. 1994 és 1996 között, második ferencvárosi vezetőedzői periódusában újabb két bajnoki címet szerzett, az Anderlecht kiverésével pedig bejuttatta csapatunkat a Bajnokok Ligája 1995/96-os csoportkörébe. Vezetőedzőként 341 meccsen irányította a Ferencvárost, egy szuperkupát is nyert.

Novák Dezső 2014. február 26-án hunyt el. Játékosként és edzőként is rendkívül sikeres pályafutás az övé, méltó helye van az FTC legendái között.

Emlékét örökké megőrizzük!

Cikkajánló

Őket ünnepeljük ma

Ezen a napon a Fradi család négy tagját köszönthetjük.

Rájuk emlékezünk ma

Ezen a napon a Fradi család három egykori tagjára emlékezünk.

Őket ünnepeljük ma

A Fradi család négy tagját köszönthetjük ezen a napon.

Rájuk emlékezünk ma

Három egykori sportolónkra emlékezünk december 20-án.

Őket ünnepeljük ma

A Fradi család két tagját köszönthetjük ma.

Rájuk emlékezünk ma

December 19-én három egykori sportolónkra emlékezünk.

„Ez egy visszacsatolás, hogy érdemes csinálni, küzdeni”

Utánpótlás korú sportolóink hat sportágban szereztek Eb- és vb-érmeket 2024-ben – VIDEÓ!

Őket ünnepeljük ma

A Fradi család négy tagját köszöntjük ma.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin