96 évvel ezelőtt, 1927. június 10-én született Kubala László. Három nemzeti válogatottban szerepelt, meghódította Barcelonát, a klub történetének legjobbjává választották. Tizennégy hónapot töltött a Ferencvárosban, legnagyobb sikerei idején is meghatódva emlékezett erre az időszakra.

Pályakezdése nem volt mindennapos. A budapesti Józsefvárosban, a Kálvária tér és az Örömvölgy utca macskakövein rúgta a bőrt naphosszat. Itt focizott először, első klubja a Ganz TE lett. A Fradi-drukkerek már ekkor felfigyeltek rá. A Nemzeti Sport így írt 1944. október 20-án, egy edzőmeccs után: "Felkészülési edzőmérkőzésen: Ferencváros-Ganz TE 5:3. Feltűnik a fiatal Kubala jó játéka. Pompásan kezeli a labdát, remekük cselez. Még a ferencvárosi szurkolók is megtapsolják néhány pompás alakítását."

Kubala - vagy ahogy mindenki hívta, Kuksi - tizennyolcadik évéhez érve a Ferencvárosba került. Tulajdonképpen a zöld-fehér klub iránti rajongás ismertette össze néhány évvel korábban a Kubala és a Kocsis famíliát.

Tizennégy hónapig erősítette a Ferencvárost, ezen időszak alatt Kubala egy bajnoki ezüstérmet, s egy Karácsonyi Kupát nyert a csapattal, 56 mérkőzésen 43 gólt szerzett (a bajnokságban: 50/33).

Kubala még évtizedek távlatából is meghatódva emlékezett a Ferencvárosnál töltött időszakára: "Szegény Kocsis Sanyi is kőbányai srác volt. Az ő és az én papám nagyon jóban voltak. Az én apukám nagy Ferencváros-szurkoló volt, azért kerültem később én is a Fradiba. Sanyi egy kicsit a mi hatásunkra lett ugyancsak Fradi-játékos. Apámnak szinte zöld-fehér volt a vére. Engem is „megfertőzött”, így aztán a legnagyobb örömmel mentem negyvenöt elején a Ferencvároshoz. Felejthetetlen másfél évet töltöttem ott. 1945 áprilisában, az Elektromos elleni barátságos mérkőzésen mutatkoztam be a csapatban, olyan, általam rajongva tisztelt játékosok között, mint a két Sárosi. Érdekes, hogy az abban az esztendőben a klubhoz tartozó játékosok közül később milyen sokan mentünk külföldre: Sipos Vilike, egykori ganzos csapattársam, Mike Pista, aztán Nagy András, Sárosi Béla és a bátyja, György, valamint jómagam. Nagyon jó csapatunk volt, az említetteken kívül Lakattal, Rudassal, Csikóssal, végül másodikak lettünk a bajnokságban. Egyszer a Vasassal is elértem odáig, de otthon soha nem nyertem bajnoki címet." (Dénes-Rochy: Kalandozó magyar labdarúgók, Budapest, 1999.)

1947-ben Csehszlovákiába szerződött, mivel ott akkoriban több pénzt fizettek a játékosoknak. Később még hazatért, és a Vasast erősítette, de Spanyolországban, a Barcelona játékosaként lett világhírű labdarúgó.

K, mint Kubala – a barcelonai iskolában az ötvenes években így tanították az ABC-t. Játékára mindenki kíváncsi volt. A Barcelona-szurkolók 1999-ben őt választották a centenáriumát ünneplő klub története legjobb labdarúgójának, megelőzve Johann Cruyffot és Diego Maradonát is. Tiszteletére 2009 szeptemberében életnagyságú szobrot állítottak a Camp Nou elé.