A Ferencvárosi Torna Club lassan egy évtizede kiemelten kezeli a társadalmi felelősségvállalást, ennek megfelelően pedig a hazai klubok között egyedül álló módon évről évre egyre több és több program és kampány zajlik az égisze alatt. A klub tevékenysége ma már több esetben is példaként áll a nyugat-európai egyesületek számára, és számos európai szervezettel van aktív partneri kapcsolatban. Ezen együttműködések keretében pedig a társadalmi felelősségvállalás mellett egyre több szerepet kap a közösségépítés is.
Mindezen folyamatokról pedig a Fradi.hu Közösség menüpontja mellett immár külön ennek dedikált közösségi médiafelületeken is értesülhetnek a szurkolók a Facebookon és az Instagramon.
Szurkolóink ezeken a felületeken találják majd meg az olyan iskolai programok képeit, beszámolóit, mint a Fradi SuLiga, a Fradi FitKids iskolai egészségprogram, a Fradi Testnevelés Óra, valamint a már lassan hetedik éve futó, MOB Fair Play-díjjal is kitűntetett Fradi Suli Program.
Értesülhetnek majd Fradi Fair Play-díjjal kapcsolatos hírekről, valamint a sportolóink civil éltere való felkészítését és társadalmi beilleszkedését célul kitűző Gondoskodás Napjáról.
Itt lesznek megtalálhatóak a Fradi-szurkolók számára elérhető egészségmegőrző, életmódformáló és közösségépítő programjaink információi, beszámolói, többek között a sétafoci vagy az Aktív Szurkolók Program is.
Teret kapnak majd a jótékonysági programjaink, valamint a Florence Program hírei is, amellyel beteg vagy távol élő fiataloknak nyújtunk lehetőséget, hogy Flóri, a robot segítségével nézzenek be a meccsnapi kulisszák mögé, valamint bejárhassák a Groupama Arénát és a Fradi Múzeumot.
Végezetül pedig értesülhetnek az állandó és alkalmi kampányainkról, mint például a More Than Football vagy az Európai Sporthét, illetve az immár évtizedes hagyományunkról, a kirekesztés elleni kampányfilmekről.
Megmutatunk tehát mindent, amitől a Fradi több mint egy sportklub. Érdemes lesz követni!
Május 29-én a Fradi család két egykori kiválóságára emlékezünk.
A Groupama Arénában található Fradi Múzeum és a Fradi Shop is módosult nyitvatartással üzemel pénteken.
A Fradi család hat tagját ünnepeljük május 28-án.
Ezúttal Albert Flórián, Kazi Tamás, Pásztor István és Bujdosó Bendegúz volt a találkozó vendége.
A Fradi család három tagját köszönthetjük ma.
Két egykori sportolónkra emlékezünk május 27-én.
Férfi vízilabdacsapatunk a BL-címvédésért ugrik medencébe.