2024. január 2.
Így töltötték a pihenőidőt sportolóink
Család, barátok, külföld – klubunk sportolói változatos módon búcsúztatták az óévet.

34-szeres magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk nem akármilyen őszt és 2023-at tudhat maga mögött. Ott voltunk az UEFA Európa Liga nyolcaddöntőjében (ezzel 48 év után ismét kupatavasznak örülhettünk), és megszereztük sorozatban az ötödik, összességében a 34. bajnoki elsőségünket, amelyet egy fergeteges eseménnyel ünnepeltünk meg az MVM Dome-ban.

A rövid nyári pihenő után azonnal jött a felkészülés, majd az európai kupaselejtezők és a bajnoki rajt. Bejutottunk az Európa Konferencia Liga csoportkörébe, ahol veretlenül harcoltuk ki a továbbjutást (két győzelemmel és négy döntetlennel csoportmásodikként kvalifikáltuk magunkat a tavaszi rájátszásba), így februárban a görög Olympiakosz ellen játszunk a nyolcaddöntőbe jutásért. Jegyinformációk IDE kattintva érhetőek el, míg a pontos kezdési időpontokat ITT találja meg!

Volt mit kipihennie játékosainknak, hiszen az ősz folyamán 33 mérkőzést játszottak (klubszinten), ami annyi, mintha lement volna a teljes NB I-es idény. A megterhelő időszakban nem sok idő jutott a családra, így volt, aki nem ment messzire, párjával és gyermekeivel töltötte az óév utolsó napjait, de ahogy ecuadori védőnk is elmondta, ők ilyenkor elutaznak, és kihasználják ezt az időt.

A pálya több pontján is bevethető Cebrail Makreckis is utazással töltötte az időt, ő Törökország legnépesebb városában, Isztambulban töltötte a jól megérdemelt pihenést.

Marokkói védőnk, Samy Mmaee testvérét, a Fradiból a nyáron az angol másodosztályban szereplő Stoke-hoz szerződött Ryant látogatta meg, míg erdélyi védőnk, Pászka Lóránd otthon, Kézdivásárhelyen sem pihent, már elkezdte a felkészülést

Azonban nem csak labdarúgóinkra fért rá a pihenés a megterhelő 2023 után. Magyar válogatott, világbajnok vízilabdázónk, Jansik Szilárd a hideget és a havat választotta kikapcsolódásként, paralimpikon erőemelőnk, Sas Sándor pedig a festői Barcelonában található La Sagrada Famíliát látogatta meg.

A magyar női kézilabda-válogatott és at FTC-Rail Cargo Hungaria fiatal játékosa, Simon Petra Londonba látogatott el a téli időszakban.

Cikkajánló

Őket ünnepeljük ma

A Fradi család hat tagját köszönthetjük május 31-én.

Rá emlékezünk ma

Egykori vízilabdázónkra emlékezünk május 31-én.

Az FTC-alapító szépunokája és a „legyőzhetetlen” Dibusz

125 éves a kilencedik kerületi Springer-ház, amely a Fradi történetének is fontos része - VIDEÓ

A Fradi sportolói életre szóló élményt szereztek

Focistáink, kézilabdázóink és atlétáink testnevelő tanárként is megállták a helyüket.

Őket ünnepeljük ma

A Fradi család három tagját köszönthetjük május 30-án.

Rájuk emlékezünk ma

Négy egykori kiválóságunkra emlékezünk május 30-án.

Őket ünnepeljük ma

Ezen a napon a Fradi család négy tagját köszönthetjük.

Rájuk emlékezünk ma

Május 29-én a Fradi család két egykori kiválóságára emlékezünk.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin