Egy igazi zöld-fehér példakép hagyott itt bennünket, hiszen Széles József személyében a klubunkért mindig minden körülmények között kitartó, hűséges ember távozott közülünk. Tizenöt éves kora óta semmi mást nem tudott elképzelni, mint a zöld-fehér színkombinációt, az Üllői utat.
Széles József 1948. szeptember 29-én született és sportolóként az FTC szabadfogású birkózójaként kétszer nyerte meg a magyar bajnokságot csapatban, előbb 1976-ban, majd 1978-ban. Aktív pályafutása után sem szakadt el az Fraditól, ugyanis edzőként is kivételes munkát végzett a Ferencvárosért.
Munkáját mindig meghatározta végtelen fradizmusa, bárhová is ment a nagyvilágban, mindenhol hirdette a Fradi szellemiségét. Széles József mindenkihez bizalommal fordult nemcsak a birkózó közegben, hanem azon túl is. Büszke volt arra, hogy a Fradihoz tartozhatott és igyekezett tanítványait is ebben a szellemben nevelni. Egyesületünk birkózó szakosztálya az elmúlt évtizedekben több nehéz időszakot is megélt, előfordult, hogy az alkalmazottak sokáig nem kapták meg a fizetésüket, de Széles József akkor sem ment el, hanem mindvégig hűséges volt a Fradihoz. Neki is óriási szerepe volt abban, hogy a szakosztály végül minden nehézséget túlélt.
Nem csak a birkózó társadalom tagjainak volt bérelt helye a szívében, Józsi bácsi minden ferencvárosi sportolót szeretett, mindenkihez volt egy kedves szava, és mindenki bizalommal fordulhatott hozzá tanácsért. Mesteredzőnk keze alatt többszáz gyermek sajátította el a birkózás fortélyait, olyan fiatalokat tanított, mint a későbbi világ-és Európa-bajnok Bácsi Péter.
Soha, egyetlen interjújában nem mulasztott el hitet tenni az FTC szeretete mellett. A legkisebbek közül lett ő a legnagyobb, életfilozófiáját egyszer így foglalta össze.
- Mondják: ilyen alacsony termetű ember mit is tehetne mást, de nekem az az elvem, hogy nem szabad a versenyzőket felülről nézni. Lentről igyekszem őket tolni felfelé az általuk megcélzott csúcsig. Ez fontos elv.
A klubhoz fűződő viszonyáról egy, a 70. születésnapja alkalmából készült interjúban így beszélt:
- Ez a szakma és a Fradi iránti szeretetből adódik. Sosem meditáltam ezen sokat, mert nem munkahelyemnek tekintem a Ferencvárost, hanem az otthonomnak, így pedig mindig nagyon könnyű dolgozni. Az összes fiatal fradistának azt üzenném, hogy jó helyen vannak és legyenek büszkék arra, hogy a Ferencvárosi Torna Club sportolói.
A klubért végzett áldozatos munkáját 1993-ban aranydiplomával ismerték el, majd az FTC Örökös bajnoka lett, és az első, aki megkapta a 2013-ban éltre hívott Albert Életműdíjat. A 73 éves mesteredző 55 éven át szolgálta hűséggel a Ferencvárosi Torna Clubot.
Távozó legendánk családtagjainak, szeretteinek és minden barátjának, ismerősének fájdalmában a Fradi-család összes tagja osztozik. Emlékét örökké megőrizzük.
Széles Józsefet az FTC saját halottjának tekinti, temetéséről a klub gondoskodik.
Ezen a napon egykori klasszis kajakosunkra emlékezünk.
Ezen a napon a Fradi család négy tagját köszönthetjük.
Ezen a napon a Fradi család három egykori tagjára emlékezünk.
A Fradi család négy tagját köszönthetjük ezen a napon.
Három egykori sportolónkra emlékezünk december 20-án.
A Fradi család két tagját köszönthetjük ma.
December 19-én három egykori sportolónkra emlékezünk.