A kötöttfogású birkózás emblematikus alakja, 1986 világ- és 1984 Európa-bajnoka, a Magyar Birkózó Szövetség korábbi főtitkára, Gáspár Tamás 2020. július 19-én lett 60 éves. Ebből az alkalomból felidéztük az FTC-hez vezető útját, visszaemlékeztünk élete egyik meghatározó döntésére, az érettségi utáni iskolaválasztásra és természetesen kitértünk sportpályafutására, valamint a 60. születésnapjának megünneplésére is.

Gáspár Tamás a tudatos döntéseknek köszönhetően érhette el sikereit birkózóként és sportkarrierje után is, ezért példaképként állítható a Gondoskodás Európai Napja, az FTC EU-s támogatással megvalósuló projektje keretében. A célunk, hogy más európai sportegyesületekkel közösen felhívjuk a figyelmet az élsportból a civil életre való átállás nehézségeire és inspiráló történeteket osszunk meg azokról, akiknek ez sikerült.

- Isten éltesse sokáig! Hogyan tölti a születésnapját?

- Köszönöm szépen, leginkább családi körben ünnepelek, mint mindig. Nem vagyok az a nagy születésnap-ünneplő, de úgy gondolom, hogy a 60-as az egy olyan kerek szám, amelynél érdemes egy kicsit megállni, néhány órát beszélgetni, felidézni a múltat a szeretteim körében.

- A 60. születésnapja közeledtével gyakrabban gondolt vissza a múltra?

- Nem. Persze, egy kerek születésnap jó alkalom arra, hogy az ember végiggondolja, mi is történt vele az életben, de azért nem kell ezt túlgondolni. Számomra kicsit még szokatlan, hogy 60 éves lettem. Nem mondom, hogy öreg vagyok, mert szerintem mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát, de emlékszem, amikor én voltam 18-20 éves, felnéztem, tiszteletet parancsoló emberként gondoltam a 60 évesekre. Szerencsére nem érzékelem magamon az idő múlását, a magam részéről meglep, hogy már 60 éves vagyok.

- Édesapja, a szintén a birkózósport nagyjai között számon tartott Gáspár Ferenc az FTC sportolója, majd edzője volt. Magától értetődő volt, hogy ön is a Fradi kötelékében sportol és birkózik majd?

- Nem is volt kérdés, hiszen már csecsemő-koromban is a Fradiba jártam. Jóatyám a Fradiban birkózott, később ott edzősködött, szóval egyenes út vitt oda engem is. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mindhárom stadionban járhattam, életem első éveiben a régi, fatribünös pálya alatt pihengettem a birkózószőnyeg mellett a babakocsiban. Hatévesen már edzésre jártam. Ez ma már annyira nem, de akkor még nagyon fiatalnak számított. Egyszóval ott ugráltam, ott szaladgáltam, nevelkedtem a birkózók között, már csak ezért is magától értetődő volt, hogy a Fradiban kezdem el a pályafutásomat.

- Alig 19 évesen debütált a felnőttek között, de már korábban is látszott, hogy eredményes pályafutás állhat ön előtt.

- A gimnázium elvégzése, az érettségi bizonyítvány megszerzése még automatikus volt, ám akkor elérkeztem egy vízválasztó ponthoz, hiszen el kellett döntenem, hogy mivel szeretnék foglalkozni. Építész- vagy vegyészmérnök szerettem volna lenni, a műegyetemre készültem, de nagyon jól ment a birkózás is, 17-18 évesen kétszer is nyertem az Ifjúsági Barátság Versenyen, ha jól emlékszem, korábban ilyenre nem nagyon volt példa. Vívódtam, hogy a birkózás vagy tanulás legyen-e a fő csapásirány, végül kompromisszumos megoldás született: ha nem is a műegyetemre, de a ma BGE-ként ismert intézménybe jelentkeztem, levelező tagozaton végig is csináltam. A vendéglátás nagyon érdekelt akkoriban, családi vállalkozás keretei között máig ezen a területen tevékenykedem. Mindeközben 19 évesen már válogatott voltam, nem engedték, de nem is szerettem volna feladni a birkózást sem. Sokan javasolták a Testnevelési Főiskolát, melyet később ugyancsak elvégeztem, azonban először tudatosan választottam a gazdasági pályát, szerettem volna, ha az életnek egy egészen más területéről is van végzettségem. E tekintetben édesapám jó példával állt előttem, ő például a sportpályafutása után a Fővárosi Sütőipari Vállalatnál dolgozott főállásban, párhuzamosan volt civil és sportélete is.

- Ez a tudatosság jellemezte később, a visszavonulása után is? Tapasztalt bármiféle nehézséget a pályafutása befejezése és a civil élete megkezdése között?

- Nem, nekem könnyű volt egyikről a másikra átállni. Amikor 31 évesen abbahagytam a birkózást, bár voltak belső aggályaim, aránylag gyorsan, alig néhány hónap alatt megtaláltam a vonalat, melyet a későbbiekben továbbvittem. Tudatosan készültem a birkózás utáni életre, szóval annyira azért nem féltem tőle. Belekezdtem az első saját vállalkozásomba, majd két év kihagyást követően a Magyar Birkózó Szövetség főtitkára lettem, onnantól én is párhuzamosan csináltam a kettőt. A saját példámból is kiindulva főtitkárként fontos feladatomnak tekintettem, hogy meggyőzzem a fiatalokat: tanulni muszáj! Próbáltam velük megértetni, hogy kell, hogy legyen, amibe kapaszkodhatnak, ha akár egy sérülés miatt idő előtt befejeződik a pályafutásuk. Minden csoda három napig tart, a sportolói lét sem örök - ma is ezt próbálom átadni az ifjúságnak.

- A hazai szövetség főtitkáraként is remek munkát végzett, munkássága idején szinte évről évre világversenyt rendeztek Magyarországon. Sportvezetői tevékenysége elismeréseként 2013-ban be is választották a Birkózó Hírességek Csarnokának tagjai közé.

- Az akkori elnök, Hegedűs Csaba remek pozícióban volt a nemzetközi szövetségnél, a hazai szövetség pedig jól szervezetten, komoly háttérrel működött, így szinte évente volt valamilyen világverseny Magyarországon. A versenyrendezés sokat fejlődött abban az időben, szerintem mi is sokat tettünk ezért. Ha napjainkban Magyarország a házigazda, már mindenki szívesen jön, mert tudja, hogy fantasztikus versenyeket tudunk rendezni. Ennek az alapjait akkoriban építettük fel. Ennek egyenes következménye volt, hogy beválasztottak a Hírességek Csarnokába, de a beválasztásomba biztosan beletartozott a sportpályafutásom is.

- Hazai közönség előtt lett világbajnok 1986-ban, két évvel korábban pedig Európa-bajnokságot nyert, az olimpiákkal viszont nem volt szerencséje, a Los Angeles-i játékokról a szovjet bojkott miatt maradt le, Szöulban pedig egy sérülés akadályozta meg a jó eredmény elérésében. Ez a kettősség máig elkíséri?

- Világ- és Európa-bajnok vagyok, Világkupa-győztes, többszörös érmes, emellett nyertem olyan versenyt - az 1984-es Barátság Versenyre gondolok - melyet a mai társadalmi vezetők már az olimpiával egyenértékűnek tekintenek. Azon a viadalon a sportág krémje mérette meg magát, mindenki tudta, hogy szakmailag az tekinthető olimpiai bajnoknak, aki a döntőt megnyeri. Az a bizonyos finálé versenyzői pályafutásom egyik legnagyobb meccse volt a szovjet Balbosin ellen. Tudom, az nem ugyanaz, mintha Los Angelesben lettem volna aranyérmes, tehát az igazság valahol a kettő között van. Alapvetően mindig is optimista ember voltam, mindig a pozitívumokba kapaszkodtam, a jó dolgokat próbáltam értékelni, éppen ezért sem tudok a negatívumokra visszagondolni, ha visszaemlékszem a sportpályafutásomra.