Szurkolóink máig jó szívvel emlékeznek BL-csoportkörös csapatunk kapusára, Hajdu Attilára, aki idejében gondolt a jövőjére: a nagy sikerek idején diplomát szerzett, később pedig az édesanyja segítségével alapított céget fejlesztve - egy számára korábban ismeretlen területen - elérte mindazt, amire vágyott. A Gondoskodás Európai Napja keretében indított beszélgetéssorozatunk következő vendége az ex-kapus, aki ma már nemcsak szakkommentátorként, kávézó- és panziótulajdonosként, hanem borászként is ismert. A Gondoskodás Európai Napja a Ferencvárosi Torna Club EU-s támogatással megvalósuló projektje, egy 2015-ben indult kezdeményezésünk kiterjesztése, melyben célunk, hogy más európai sportegyesületekkel közösen felhívjuk a figyelmet az élsportból a civil életre való átállás nehézségeire és inspiráló történeteket osszunk meg azokról, akiknek sikerült az átállás.

- Még jócskán profi labdarúgókapus volt, amikor elvégezte a Testnevelési Egyetem sportmenedzseri szakát - saját döntés volt vagy inkább a családja kérése, hogy egyetemi végzettséget szerezzen?

- Amikor az érettségit követően először felmerült, hogy választanom kell a továbbtanulás vagy a foci között, úgy gondoltam, hogy néhány éven belül úgyis kiderül, milyen jövőm lehet a pályán, ezért megpróbálom a sportkarriert, ha pedig nem sikerül, még mindig lehet visszaút. A szüleim szerették volna, ha tanulok még. Ennek az ideje végül 1995-ben jött el, szerencsére jól alakult a karrierem és akkor már a Fradiban játszottam. Két akkori csapattársammal, Szeiler Józsival és Telek Andrással együtt jelentkeztünk a Testnevelési Egyetemre - a sportmenedzseri szak éppen testhezálló volt nekünk.

- Akkoriban a Fradi évről évre bajnoki címért és nemzetközi kupaindulásért küzdött, ön pedig stabil kezdőkapus volt. A klubja miként viszonyult ahhoz, hogy egyetemre járt?

- Levelezőn végeztük el a TF-et, néha mégis előfordult, hogy egyszerre kellett volna jelen lennünk az egyetemen és mondjuk egy edzésen is. A Fradi mindenben segített minket, abszolút támogatta, hogy tanuljunk.

- Végül nem edző, hanem még sportpályafutásának éveiben kávézó-tulajdonos lett.

- A szívemre hallgattam, amikor hivatást választottam a futball utáni évekre, valamiért számomra mindig vonzó lehetőség volt, hogy kávézót nyissak. Ezzel párhuzamosan, ahogy egyre inkább kiöregedtem a fociból, úgy távolodott tőlem a gondolat, hogy egyszer klubvezető vagy sportmenedzser legyek. A családban persze senki nem értette, honnan jött a vendéglátás iránti vágyam, hiszen korábban egyedül az anyai nagyszüleim családjában volt vendéglátós. Amikor játékosként ide-oda utaztunk, engem már akkor is nagyon érdekelt, hogyan működnek ezek a dolgok, milyen a vendéglátás a hotelekben, ahol jártunk. Talán könnyebb lett volna elindulni abban a szakmában, amelyben friss diplomával rendelkeztem, de én azóta sem bántam meg, hogy más utat választottam.

- A kétezres évek elején az MTK kapusa volt, amikor párhuzamosan egy budai kávézót is vezetett. Miként volt összeegyeztethető az élsport és a vállalkozás működtetése?

- Eleinte egy óbudai kávézót vezettem, ami az irodanegyedben volt, kizárólag hét közben és nappal fogadta a vendégeket. Nyilván a foci és az edzések mellett ez a munkarend is jelentős pluszmunkát jelentett nekem, gyakran a kávézóból mentem edzésre, az edzésről pedig vissza, de úgy, hogy nem kellett éjszakázni vagy hétvégén dolgozni, ez az elfoglaltság nem ütközött a meccsnapokkal.

- Sokaknak nehézséget okoz a sportpályafutást követően átállni a civil életre, ön viszont a tudatos jövőtervezésnek köszönhetően talán kedvezőbb helyzetben volt. Mik a legfőbb tapasztalatai a visszavonulását követő időszakból?

- Ha egy sportoló nem a korábban megszokott területen kezdi meg a civil életét, mindenképpen támogatásra szorul, hogy érvényesülni tudjon ott is. Nekem ez szerencsére megadatott, hiszen az édesanyám kellően előrelátó volt. Mivel édesapám is focista volt (alább egy korábbi képünkön apa és fia látható), később pedig szintén elvégezte a TF-et és edző lett, az édesanyámnak már volt rálátása arra, hogy ez az út buktatókkal is járhat, ezért 1995-ben - amikor az én életemben minden a labdarúgásról szólt - felvetette, hogy alapítsunk közösen egy céget, mert az idővel jól jöhet. Később ez a cég lett az, amellyel megnyitottuk az első kávézónkat. Magamtól ez nem jutott volna eszembe, nem ismertem a cégalapítás hátterét sem, édesanyám viszont nagy cégek vezetője volt akkoriban, gazdasági és stratégia kérdésekben a mai napig rengeteget tudok tanulni tőle. Emellett szerintem a legfontosabb az, hogy alázat, szorgalom és szenvedély nélkül nem lehet eredményeket elérni, ez az élet minden területére igaz.

- Visszavonulása óta televíziós szakértőként rendszeresen feltűnik a képernyőn. Óbudán kávézója, Balatonfüreden és a szintén Balaton-parti, Füredhez közeli Vászolyban vendégháza van. Az elmúlt években borászként is megjelent a piacon. Minek köszönhetőek a sikerei? Mi a jó példa receptje?

- A korábban említett alázat, szorgalom és szenvedély az alapelvem. Labdarúgóként sem féltem az edzésmunkától, most sem ijedek meg, ha dolgozni kell, bármelyik területen, bármilyen szerepkörben is kell megállnom a helyem. Persze, ez rengeteg lemondással jár, hiszen meccsek hétvégén, esténként vannak, a cég pedig földrajzilag tagolt, Óbudán, Balatonfüreden és Vászolyban vannak egységei, miközben én magam solymári vagyok. Nekem ráadásul az átlagnál kevesebb időm is volt a vállalkozásaim felfejlesztésére, hiszen a fiatal éveim javát a futballpályán töltöttem, szóval ezt a lemaradást is most kell behozni. Szerencsére a családom, ahogy a focinál, úgy most is tolerálja ezt a helyzetet. Ahhoz, hogy az elveszett éveket behozzam, munka, munka és munka kell. A lemondásokat mindenesetre megkönnyíti, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, hiszen régi vágyam volt, hogy legyen kávézóm, saját szőlőm vagy éppen borom. Boldoggá tesz, hogy mindezt sikerült megvalósítanom.

- A koronavírus-pandémia időszakában sajnos megkerülhetetlen kérdés: manapság veszélybe kerülhet mindaz, amit az elmúlt évtizedekben kitartó munkával felépített? A fizető vendégekből élő egységei miként vészelhetik át a jelenlegi helyzetet?

- Valóban, ami most történik, annak gazdasági szempontból leginkább az én szívemnek legkedvesebb két ágazat, a turizmus és a vendéglátás a kárvallottja. Március közepén mi is kénytelenek voltunk bezárni valamennyi egységünket. Egyetlen termékünk maradt, a Fürjes márkanéven elérhető négyféle bor, melyet a tavalyi szüret után szerencsére még időben lepalackoztattam, ezért az online értékesítés működhet, bevételt jelenthet nekünk most. Azok a baráti csoportok, kisebb cégek már rendeltek tőlünk, akik ezekben a hetekben pihentek volna a balatoni vendégházainkban, most azon dolgozunk, hogy további embereket is megszólítsunk, hogy minél szélesebb közönséggel megismertessük a termékünket.

- Sohasem fordult meg a fejében, hogy valamelyik egysége vagy terméke az ön nevét viselje? Az FTC szurkolóit például biztosan könnyebb lenne megszólítani egy olyan borral, amely a korábbi kedvencük nevét vagy arcát rejti a címkéjén.

- A kezdetektől fogva sokan furcsának találták, hogy nem szeretném belekeverni a sportmúltamat a civil életembe. Lehet, hogy hamarabb és több vendéget hozott volna egy Fradi Panzió vagy Hajdu Büfé névre keresztelt egység, de én más irányba indultam el. A vendégeink többsége felismer, mégis meglepődik, amikor tőlem kapja meg a kávéját vagy én fogadom a panzió recepcióján. Örülök, amikor egy-egy vendég utólag elmondja, hogy azért jön vissza a balatonfüredi vagy a vászolyi panzióba, mert azt egy olyan ember is vezeti, akinek korábban drukkolt, de a legboldogabb akkor vagyok, ha azért tisztelnek meg minket a bizalmukkal újra, mert elégedettek az általunk nyújtott szolgáltatásokkal.

- A tudatos jövőtervezés korábban is jellemző volt önre - milyen tervei vannak még?

- Az évek során rengeteget fejlődünk: a cégünk először saját megtakarításokból létrehozta az első kávézót, azóta pedig megnyitottuk a balatonfüredi és a vászolyi panziót, utóbbi településen pedig később a kis borászatot is. Mostanra elérkeztünk arra a szintre, amikor már nem a terjeszkedés, hanem az átgondoltabb működés a legfőbb cél - a következő feladat egy olyan személyzet felépítése, amely mozgásban tartja ezt a tagolt cégszerkezetet, igyekszünk úgy elosztani az erőinket, hogy minden jól működjön és közben a vállalkozás is rentábilis legyen. Nekem is meg kell találnom a helyemet ebben. Hamarosan át kell gondolni azt is, hogy a családommal hova tegyük át a székhelyünket, jelenleg ugyanis rengeteg energiát felemészt az állandó utazgatás.