A korábbi egyszeres olimpiai, illetve kétszeres világ- és Európa-bajnok ökölvívó, Kovács István remek példa lehet az aktív sportolók számára, hiszen a népszerű sportember a sikerekben bővelkedő profi pályafutása után több területen is megállta a helyét a civil életben. Sportvezetőként, étteremtulajdonosként és a médiában is sikereket ért el. Vele beszélgettünk a Gondoskodás Európai Napja keretében, amely az FTC EU-s támogatással megvalósuló projektje, egy 2015-ben indult kezdeményezés kiterjesztése. A célunk, hogy más európai sportegyesületekkel közösen felhívjuk a figyelmet az élsportból a civil életre való átállás nehézségeire és inspiráló történeteket osszunk meg azokról, akiknek sikerült az átállás.

- Sokan emlékeznek még Kovács „Kokó” István ökölvívó-pályafutására is, ám az utóbbi években leginkább a televízióban láthatták műsorvezetőként, riporterként. Maradt kapcsolata az ökölvívással?

- Az idén lesz 18 éve, hogy letettem a bokszkesztyűt és már nem mint aktív élsportoló, hanem mint sporthoz közel álló közéleti szereplő élem az életem. Az ökölvívás és a sportág irányítása továbbra is közel áll hozzám, hiszen a nemzetközi profi ökölvívásban, európai elnöki pozícióban tevékenykedem a WBO-nál. Az amatőr ökölvívást hosszú-hosszú éveken keresztül nagyon távolról figyeltem, az idei év viszont ebből a szempontból is egy kicsit más lesz, hiszen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság felkért arra, hogy a tokiói olimpia ökölvívó-küzdelmeiben a szakértelmemmel segítsem a rendezőket. Emellett nézőként továbbra is rajongva szeretem az ökölvívást, annak is a profi változatát.

- Miután 2002-ben bejelentette a visszavonulását, zökkenőmentesen alakult az átállása a civil életre, hiszen szinte azonnal munkába állt a hazai és a nemzetközi szövetségnél.

- Viszonylag hirtelen zárult le a pályafutásom, emlékszem, 2001 decemberében szembesültem azzal, hogy a promóció megszűnt körülöttem és lassan be kell fejeznem a pályafutásomat. Az utolsó mérkőzésemen, 2002 áprilisában már azzal a céllal léptem be a szorítóba, hogy elbúcsúzzak az ökölvívástól. Ezt követően nagyon gyorsan kellett megtalálnom a helyemet a civil életben. Nem mondom, hogy előtte nem készültem rá, de az biztos, hogy nem olyan tudatosan, hogy azonnal váltani tudjak. Szerencsémre mind a média, mind pedig az üzleti élet és a sportdiplomácia szinte azonnal lehetőségeket kínált számomra. Először a nemzetközi szövetségnél kezdtem el tevékenykedni, majd sorra jöttek a további feladatok és megbízások. Gördülékenyen tudtam átlépni a civil életbe, nem voltak hosszú hónapok, melyeket útkereséssel kellett töltenem.

- Sportpályafutása alatt mennyi ideje jutott az önképzésre?

- Az élsport mellett is igyekeztem több mindennel foglalkozni, sok mindent kipróbálni. Világ életemben dolgoztam. Ez akkor is igaz volt, amikor olimpiai bajnoki címet nyertem (1996), valamint kétszer voltam amatőr világbajnok (1991, 1997) és Európa-bajnok (1991, 1996). Dolgoztam például egy informatikai cégnél marketingesként, de kétkezi munkát is végeztem, emellett rengeteget olvastam, idővel pedig megtanultam németül és angolul is.

Folyamatosan készültem a civil életre, mint ahogy minden ember tizenéves korától. Persze, a sportolók időnként kivételt jelentenek. Sokan azt hiszik, hogy az ő pályafutásuk sosem ér véget, esetleg az aktív éveik alatt keresnek annyi pénzt, hogy később majd nem kell dolgozniuk.

- Napjainkban a televízióban látni a leggyakrabban, szurkolóink a Fradi TV műsorvezetőjeként is láthatják. Sokakat érdekelhet: hogyan került be a média világába?

- A néhai Knézy Jenő vitt be magával először 1996-ban a Telesportba. Éppen befejeztem az amatőr-pályafutásomat, akkor körülbelül két hónapig úgy gondoltam, hogy nem is folytatom profiként, hiszen mindent elértem, amit szerettem volna. Készültem a civil életemre, ezért gyakornokoskodtam, majd műsorvezető lettem a Magyar Televíziónál. Végül mégis a profi karrier mellett döntöttem, amelynek során a visszavonulásom idejére olyan ismertségre és elismertségre tettem szert, melyet a média nagyon szeretett volna kihasználni. Akkoriban nem volt olyan tv-csatorna, amely ne keresett volna meg műsorötlettel, műsorvezetői lehetőségekkel. Négy éven keresztül dolgoztam az egyik kereskedelmi televíziónál, majd 2006-ban átkerültem a sportvonalra, azóta is sporttal foglalkozom.

- Mit gondol, minek köszönhető az, hogy ilyen zökkenőmentesen alakult a sportpályafutása utáni élete?

- Ennek az lehetett a kulcsa, hogy az alkalmazásommal mindkét fél jól járt. Átlagosan 2-3 millió ember nézte a mérkőzéseimet a televízióban, az ebben rejlő lehetőségeket sokan szerették volna kihasználni. Rengeteg lehetőséget kaptam az üzleti életben és a sportdiplomácia területén is, szóval szerencsésnek érzem magam. Igaz, ez nem csak a szerencsén múlik: próbáltam mindig felkészülten állni az élethez, pontosan azért, hogyha kapok egy lehetőséget, akkor ne ott derüljön ki, hogy nem vagyok alkalmas egy feladatra.

- Mit tanácsol, egy sportolónak mikor érdemes elkezdenie a jövőjére is gondolni?

- Mielőtt elkezdi a sportot. Járjon nyitott szemmel, olvasson sokat, informálódjon, fejlessze a képességeit, az ugyanis nem elég, ha valakinek jó a rúgótechnikája vagy kiemelkedőek a fizikai adottságai. Ha nem követjük az élet kihívásait és nem alkalmazkodunk azokhoz, lemaradunk. Egy sportoló életében az aktív pályafutást remélhetőleg egy jóval hosszabb szakasz követi, jó esetben akár 40-50 év is. Ha ezt az időszakot nem tudják tartalommal megtölteni, borzasztó megkeseredett emberek lesznek. Tele vannak a kocsmák és a presszók egykori kiváló élsportolóinkkal, akik két fröccs mellett mesélik el a szomorú, hányattatott sorsukat, amely azért alakult úgy, mert nem voltak felkészülve a sportpályafutás utáni életre.