2023. november 8.
Fradi Fair Play: megvannak a díjazottak!
Eldőlt, hogy idén két ember kapja meg a Fradi Szív-elismerést.

A Fradi Fair Play Bizottság november 7-én, kedden megtartotta idei második ülését. Mint ismert, a 2017-ben alapított bizottság alapszabályban is rögzített célja, hogy felhívja a figyelmet a sportszerűség, a fair play és a fradizmus szellemiségének folyamatos szem előtt tartására és az általa képviselt értékek hangsúlyozására, különös tekintettel az erkölcsi szabályok betartására, az ellenfél tiszteletére, valamint az erőszak- és doppingmentes sportra.

A bizottság célja, hogy felfedezze és elismerje az FTC azon tagjait, szimpatizánsait, akik munkásságukkal, életvitelükkel, cselekedeteikkel példaképként szolgálhatnak a közösség, a magyar emberek számára. Ennek szellemében klubunk idén is kiosztja majd saját díjait.

Az ülés során az FFPB tagjai döntésre jutottak az idei Fradi Fair Play-díjasokat illetően. Az elismerést idén a Fradi Szív kategóriában ítéljük oda két, arra méltó fradistának, emellett egy különdíj is kiosztásra kerül. A Fradi Szív kategóriában olyan szervezetet vagy magánszemélyt ismerünk el, akik valamilyen fontos társadalmi ügyben támogatták az FTC törekvéseit. A Bizottság továbbá határozott arról, hogy a jövő évtől kiemelt figyelmet fordít majd a szakosztályaink személetformálására, a sportszerűség, a Fair Play értékeinek népszerűsítésére.

Az ünnepélyes díjátadó gálát november 23-án, csütörtökön 17.30-tól rendezzük meg az Elek Gyula Arénában. A díjazottakról és a gáláról részletesen beszámolunk a Fradi TV-ben és a klub hivatalos kommunikációs felületein!

A rendezvényre szeretettel várjuk a klub valamennyi sportolóját, edzőjét, elnökségi tagjait, az FTC Baráti Kör tagjait, valamint az Albert Alapítvány munkatársait is.

Az eddigi díjazottak

Az Igazi Zöld-Fehér Hős- és a Fradi Szív-díjakat 2017 óta ítéli oda a Fradi Fair Play Bizottság. Az előbbi kategóriában 2017-ben Patlók Olivér, 2018-ban Mándli Fanni, 2019-ban Goschi Anna, 2020-ban Leandro de Almeida, 2021-ben Pap Kristóf, tavaly pedig Fekete Dorina vehetett át elismerést, míg a Fradi Szív kategóriában eddig Kékesi József, Szirmák Botond, Karácsonyi Vazul, Bázsa-Mosó László, Volecz Imre, dr. Reha Gábor és Tóth Róbert érdemelte ki a díjat. Az eddigi díjazottakról bővebben IDE kattintva olvashat!

Cikkajánló

Ilyen volt a 2024-es Fradi Fair Play Díjátadó Gála

Megszólal a két díjazott és a társelnök mellett a csupaszív ifjú különdíjas és edzője is – VIDEÓ!

Átadták a 2024-es Fradi Fair Play Díjakat

Az Elek Gyula Arénában rendezett gálán a hagyományoknak megfelelően idén is telt ház volt – VIDEÓK!

Egy csodás kis csapat és két óriási fradista története

Az idei Fradi Fair Play Díjátadó Gálán egy gombostűt sem lehetett leejteni a zsúfolt lelátókon – VIDEÓ

Újra összeült a Fradi Fair Play Bizottság

A Fradi Fair Play Bizottság idei első ülésén eldőlt, hogy november 23-án lesz a Fradi Fair Play Díjátadó.

Fradi Fair Play: megvannak a díjazottak!

Eldőlt ki kapja az Igazi Zöld-fehér Hős és a Fradi Szív elismerést.

Ismét összeült a Fradi Fair Play Bizottság

A Fradi Fair Play Bizottságának idei első ülésén a 2022-es esztendő teendőiről esett szó.

A tisztaság ünnepe

A Népligetben a nemzetközi Fair Play-nap alkalmából virágültetéssel tették szebbé a környezetet a fradisták.

Fradi Fair Play: megvannak a díjazottak!

A Fradi Fair Play Bizottság idei második ülésén döntött a Fradi Fair Play Díj díjazottjairól.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin