2022. szeptember 7.
A tisztaság ünnepe
A Népligetben a nemzetközi Fair Play-nap alkalmából virágültetéssel tették szebbé a környezetet a fradisták.

Az FTC népligeti edzőközpontja, az FTC-MVM Sportközpont nem csak infrastruktúrája, rendezettsége miatt példaértékű – de ebben a két pontban egy laikus számára is első nézésre megállapítható, hogy a Fradi főhadiszállása egy európai szinten értelmezendő különlegesség. A tisztaság és a precízen megmunkált környezet ugyanakkor emberi ráhatás, közel sem annyira adottság, mint például az, hogy a sporttelepet egy párját ritkító környezet veszi körül. A Népliget fái között az ember nem halja a fatengert kettéhasító Vajda Péter utcát, vagy a folyamatosan sebességhatáron hullámzó Hungária Körutat – sokkal inkább a fákon szüntelenül fel-le rohangáló mókusok kéregtépő táncának hasadtfa-robaját, a dagadt lombkoronák körül egymással perlekedő madarak kivagyi csicsergését, vagy igazán aszályos időszakban a talp alatt tömörülő erdődunyha pattogó, száraz roppanását. A város szívében a Népliget, akár a sziklán megülő moha – mint a négy fehér vonalat megmarkoló öt zöld csík.

 

A tehát csodálatos, de kissé hányattatott sorsú terület az elmúlt években sokat profitált abból, hogy az FTC új erőre kapott. A terület szempontjából kulcsfontosságú döntés volt, hogy a Groupama Aréna építésekor a Fradi vezetősége amellett tette le a voksát, hogy az egész FTC-székház a sporttelep területére költözik. Mint utóbb kiderült, mindez megmentette a végleges elsorvadástól az edzőközpontot, és az esztendők során jelenlétéből fakadóan fokozatosan maga a zöld környezet is egyre több törődést kapott a klubtól. Ennek a folyamatnak a részeként a Ferencvárosi Torna Club a korábban a Népligetbe elültetett Fair Play-fák köré ma virágokat ültetett. Semmi egyéb nem történt.

Vagy mégis?

Patlók Olivér locsolja a virágokat

A virágültetésen ott voltak az FTC nemzetközi osztályának munkatársai, akik a klub társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos ügyeit is intézik. Részt vett az eseményen Czégány Pál az FTC főmunkatársa, a Fradista leszek című könyv szerzője. Ott volt az FTC-vel együttműködő, és az FTC-től Fair Play-díjat kapott Bázsa-Mosó László, a H52 Ifjúsági iroda vezetője, aki ezúttal is magával hozott négy gyereket, akik ásót, gereblyét fogtak és a rutinosabbak támogatása, bátorítása mellett belekezdtek az ültetésbe. Ott volt a klub úszója, Fair Play-díjasa, vloggere, Patlók Olivér is, akit ezúttal sem kellett kétszer kérni ahhoz, hogy jelenlétével támogasson egy jó ügyet. A kis virágültető csapatba a tapasztalatot a klub sétafoci csapatának négy tagja képviselte, akik gyermeki örömmel és szorgalommal láttak neki a feladatnak. És lám, a generációk együtt töltöttek pár percet a legnagyobb egyetértésben, a vita lehetősége nélkül, miközben létrehoztak valami jót. Akinek a beszélgetés hiányzott, az beszélgetett, aki gereblyével akarta egyengetni a földet, gereblyézett, aki a virágot akarta locsolni, az meglocsolta a virágot, akinek figyelem kellett és csak pár dicsérő szó, az megkapta a maga dicséretét. Lényegében tényleg nem történt más, csak sorjában, egymás után a virágok gyökerénél óvatosan dombot húzott a kéz a Népliget földjéből, majd jöhetett a locsolás, legvégül pedig egy másik kéz befedett mindent fahánccsal.

A sétafoci csapatunk tagjai is besegítettek a Népliget megszépítésébe

Kár lenne azt állítani, hogy ez a pár virág megoldja a Föld összes problémáját. De a virágültetés után egy percig, vagy talán még csak addig sem, a kis csapat elégedetten elnézegette a munka eredményét: a kissé rendezetlennek ható Népliget kócosságából egyértelműen kitűnt a három Fair Play-fa, és az aköré odaültetett három virágkör. Kár lenne azt állítani, hogy ez ne lenne valami.

 

A Ferencvárosi Torna Club nem csak kap, hanem ad is a természetnek, jelesül szűkebb hazájának, a Népligetnek. Nem csak egy nap, hanem az év egyre több napján, de 2022-ben, a Fair Play világnapján, szeptember 7-én mindez ilyen formában történt meg, amikor pár ember fogta magát és három fa köré virágot ültetett mindössze azért, mert így szebb.

Cikkajánló

Ilyen volt a 2024-es Fradi Fair Play Díjátadó Gála

Megszólal a két díjazott és a társelnök mellett a csupaszív ifjú különdíjas és edzője is – VIDEÓ!

Átadták a 2024-es Fradi Fair Play Díjakat

Az Elek Gyula Arénában rendezett gálán a hagyományoknak megfelelően idén is telt ház volt – VIDEÓK!

Egy csodás kis csapat és két óriási fradista története

Az idei Fradi Fair Play Díjátadó Gálán egy gombostűt sem lehetett leejteni a zsúfolt lelátókon – VIDEÓ

Fradi Fair Play: megvannak a díjazottak!

Eldőlt, hogy idén két ember kapja meg a Fradi Szív-elismerést.

Újra összeült a Fradi Fair Play Bizottság

A Fradi Fair Play Bizottság idei első ülésén eldőlt, hogy november 23-án lesz a Fradi Fair Play Díjátadó.

Fradi Fair Play: megvannak a díjazottak!

Eldőlt ki kapja az Igazi Zöld-fehér Hős és a Fradi Szív elismerést.

Ismét összeült a Fradi Fair Play Bizottság

A Fradi Fair Play Bizottságának idei első ülésén a 2022-es esztendő teendőiről esett szó.

Fradi Fair Play: megvannak a díjazottak!

A Fradi Fair Play Bizottság idei második ülésén döntött a Fradi Fair Play Díj díjazottjairól.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin