A hét első napjaiban bejelentettük, hogy továbbra is női kézilabdacsapatunk keretét erősíti az olimpiai bajnok beálló, Béatrice Edwige, valamint a csapatkapitány Böde-Bíró Blanka, ezúttal pedig két kölcsönből visszatérő játékosunkról adunk hírt.
Bordás Réka visszatérése a megállapodások szerint megtörtént. Válogatott beállónk 2023 nyarán érkezett a Ferencvároshoz, a mögöttünk hagyott idény egy részét kölcsönben a Vácnál töltötte, az évad zárása után pedig visszatért a Népligetbe. A 2024/2025-ös idényben Bordás mellett Béatrice Edwige és Dragana Cvijics lesz még bevethető beállóként.
Visszatér továbbá a Ferencvároshoz az MTK-tól a junior Európa-bajnok, saját nevelésű kézilabdázó, Papp Dorka, aki Kovács Anett sérülése idején már volt a felnőttcsapat tagja, sőt, Magyar Kupa-győztesnek és Bajnokok Ligája-ezüstérmesnek vallhatja magát. A tizennyolcadik születésnapját július 26-án töltő jobbszélső hatéves kora óta tartozik a Ferencvároshoz, végigjárta a ranglétrát, csupán kölcsönben szerepelt más együttesnél. Az élvonalban tizenhat évesen debütálhatott – ebben az idényben a bajnokságban harmincnégy, a Magyar Kupában hat, a Bajnokok Ligájában pedig kilenc gólt lőtt. Az elmúlt bő fél évet az MTK-nál töltötte, igaz, kettős játékengedéllyel az FTC NB I/B-s együttesében is szerepelt, ha a program épp nem ütközött.
– Eleinte szokatlan volt, hogy az NB I-ben ilyen sokszor számítanak rám, de próbáltam helytállni és minél többet fejlődni – mondta Papp Dorka. – Boldog vagyok, hogy visszatérhetek, hiszen szívemhez nőtt a klub, a Fradi a második családom. Izgatottan várom már a felkészülés kezdetét, és hogy találkozzak a lányokkal. Szeretném újra érezni azt, amit a Bajnokok Ligája-meccseknél tapasztaltam, az pedig nagyon motiváló, hogy minden sorozatban komoly célokért küzdhetünk. Külön öröm, hogy Angie (Angela Malestein – a szerk.) lesz a poszttársam, hiszen korábban is sokat segített már és szeretnék még többet eltanulni tőle.
Fantaszikus második félidei teljesítménnyel a vártnál jóval magabiztosabban győztük le a DVSC-t.
Rangadók előtt: női kéziseink szombaton a Debrecent, szerdán pedig az Esztergomot fogadják a Népligetben.
Női kézilabdacsapatunk irányítója a Nemzetközi Kézilabda Szövetségnél is 2024 legjobb fiatal játékosa lett.
Női kézilabdacsapatunk a bajnokságban mostanáig csupán egyszer, a Debrecen ellen hibázott.
Esélyeshez méltón érvényesítettünk a papírformát a Kisvárda elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésen.
Az egyik legközelebb fekvő bajnoki rivális után a legtávolabbi következik női kézilabdacsapatunknak.
Cirjenics-Kovacsics Anikó egyéni és kiscsoportos foglalkozásokat tart az FTC Kézilabda Akadémia növendékeinek.
Mindkét kapusunk kiválóan teljesített, a védéseik után pedig sok könnyű gólt szereztek női kéziseink.