2023. november 15.
Varázslatos játék, legyőztük a Győrt!
Csodálatos hangulatban, fantasztikus teljesítményt nyújtva győztük le a Győri Audi ETO-t szerdán.

Márton Gréta kiadta a „jelszót” kedden: „Higgadtnak kell maradni akkor is, amikor minden lángol…”  Márpedig „lángolt”: egy gombostűt se lehetett leejteni az Elek Gyula Arénában szerdán este, olyan volt a hangulat, mint amilyet a Fradi-Győr rangadó megérdemel, és amilyet a Fradi-szurkolókon kívül nem sokan tudnak teremteni ebben a sportágban. A kezdés előtt klubunk elnöke, Kubatov Gábor köszöntötte nyolcvanadik születésnapján a Ferencváros és a magyar kézilabda legendáját, a játékosként világbajnoki címet nyert Takácsné Giba Mártát, akit zúgó taps fogadott a játéktéren. A fényképek elkészülte után aztán jöhetett a meccs, s bár az első három támadásunkból nem esett gól, utána kétszer villant Emily Bölk, s szurkolóink, ha lehet, még egy fokozatot feljebb kapcsoltak. Előbb csak tartottuk a lépést a vendégekkel, majd a kilencedik percben, Klujber Katrin találatával átvettük a vezetést (4-3).

Ahogyan azt várhattuk, kőkemény csata zajlott a pályán, ezer fokon égett mindkét együttes, így belecsúszott a játékba jó néhány kiállítás. Kettős emberelőnyben nagy esélyünk volt, hogy ellépjünk az egy-két gólnál is többel, ezzel azonban nem éltünk, s egyenlített a Győr (8-8).

Az előnyt viszont nem adtuk, az utolsó tíz percre Dragana Cvijics gólja után plusz kettővel fordultunk, miközben nem kérdés, a szezon eddigi legfeszesebb, legkeményebb védekezését mutattuk be – ez is kellett ahhoz, hogy a 26. percben már háromgólos hátrányban kérjen időt az ETO (13-10). Nagyon koncentráltan kellett teljesíteni ahhoz, hogy őrizzük az előnyt, de Tomori Zsuzsanna és Béatrice Edwige varázslatos volt hátul, Emily Bölk, Andrea Lekics és Dragana Cvijics pedig elöl. Reméltük, hogy a szünetig legalább egy gól megmarad a fórból, de ennél sokkal jobb forgatókönyv következett: ragyogó hajrát futottunk, Bölk hetedszer is betalált, összességében 5-1-es szériát futottunk, így 16-11-nél mehettünk pihenőre.

A második játékrészt is jobban kezdte egy hajszállal az ETO, könnyebben lőtt gólokat, mi pedig küszködtünk kissé a támadásoknál, de kettőnél közelebb nem értek a vendégek, sőt Cvijics parádés beálló-, majd Lekics szerencsés gólja után ismét néggyel álltunk jobban (21-17).

Jött az időkérés a győri oldalon, de megint az lehetett az érzésünk, mint az elmúlt években már többször is, hogy közben olyanná vált az atmoszféra, amelyben mintha eggyel mindig többen lenne a pályán a csapatunk. Extázisban játszott mindenki, a szerencsével se álltunk hadilábon, és plusz hétnél már azt számoltuk, ha csak az erő el nem fogy a végére (belül szinte csere nélkül játszottunk végig), akkor nagyon közel állunk a sikerhez.

Az utolsó tíz percre 26-20-nál fordultunk rá, s bár Lekics és Malestein kiállítása még halvány esélyt adott a győrieknek a zárkózásra, emberhátrányban is hosszú támadásokkal tudtuk csalni az időt. Kellett volna egy idegnyugtató gól – de gól helyett a sokadik Böde-Bíró Blanka-védés se volt rossz. Öttel vezettünk, amikor két perc volt hátra: eldőlt, újra legyőztük a Győrt!

NŐI KÉZILABDA NB I
9. FORDULÓ
FTC RAIL CARGO HUNGARIA–GYŐRI AUDI ETO KC 28–22 (16–11)
Elek Gyula Aréna, 1100 néző. V: Bíró Á., Kiss O.
FTC: Böde-Bíró – Malestein 1, Lekics 6 (1), Edwige, Tomori, Bölk 8, Márton G. Csere: Mészáros (kapus), Klujber 6, Cvijics 7, Hársfalvi, Kisfaludy, Simon P., Kovács A. Edző: Allan Heine Pedersen
GYŐR: Toft – Hovden 2, Rju Un Hi 1, Oftedal 1, Brattset 5, De Paula, Szöllősi-Schatzl 2. Csere: Duijndam (kapus), Haugsted 1, Kristiansen 4 (4), Nze Minko 2, Blohm 1, Győri-Lukács 3. Edző: Ulrik Kirkely
Az eredmény alakulsáa. 9. perc: 5–2. 17. p.: 7–7. 22. p.: 11–8. 27. p.: 14–10. 37. p.: 18–16. 42. p.: 23–18. 50. p.: 26–19. Kiállítások: 6, ill. 4 perc. Hétméteresek: 1/1, ill. 5/4
MESTERMÉRLEG
Allan Heine Pedersen: – Elégedett vagyok, elsősorban a győzelemmel, remek atmoszférában zajlott a mérkőzés. Büszke vagyok a csapatra.
Ulrik Kirkely: – Megérdemelten nyert az FTC, nem tudtuk megvalósítani a tervezetteket, elemezni kell a mérkőzést, hogy folytatni tudjuk azt a sorozatot, amit eddig.

Cikkajánló

Változott két mérkőzésünk kezdési időpontja

Módosult női kézilabdacsapatunk Vác és Békéscsaba elleni bajnokijának kezdési időpontja.

Nagy kihívás volt az ősz, de sikeresen zártuk

Sok nehézséget okozott az extrém rövid felkészülési időszak, de lépésről lépésre fejlődött a csapat.

Az év kézilabdázója díj: taroltak a Fradi-játékosok

Klujber Katrin, Simon Petra és Imre Bence is elismerést kapott a Magyar Kézilabda Szövetségtől.

Igazi példaképek: Eb-bronz után egyetemi vizsga jött

Simon Petra hétfőn reggel nyolckor, Márton Gréta „csak” hétfőn délután írta az Eb utáni első vizsgáját.

„Biztos, hogy a felső polcra kerül az Eb-bronzérem!”

A friss EB-bronzérmes Klujber Katrin a Bécsből érkező buszról leszállva nyilatkozott a FradiMédiának – VIDEÓ!

"Szavakba se tudjuk foglalni azt, hogy mi van bennünk"

Az öröm szavai - a fantasztikus bronzmérkőzés után beszéltek játékosaink az érzéseikről - VIDEÓ!

Megvan! Eb-bronzérmes a magyar válogatott!

Klujber Katrin kilenc gólt lőtt a franciáknak, a magyar válogatott tizenkét év után szerzett érmet.

Klujber és Simon is bekerült az Eb álomcsapatába

A vasárnap záródó Európa-bajnokság All Star csapatába két ferencvárosi kézilabdázót is beválasztottak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin