Néhány héttel ezelőtt közzétettük női kézilabdacsapatunk felkészülési programját, illetve az abban szereplő edzőmérkőzések időpontjait. Akkor még arról számolhattunk be, hogy augusztus 9-én a Podravka Vegeta ellen lépünk pályára, a Bajnokok Ligája-sorsolás után azonban a horvátok jelezték, hogy nem szeretnének velünk játszani. Az indok egyszerű: a két fél közös csoportba került a DELO WOMAN’S EHF Bajnokok Ligája 2019/2020-as szezonjában.
Nem lett volna példa nélküli egyébként, ha a felkészülési időszakban és a nemzetközi porondon is viszonylag közeli időpontban találkozik a Fradi egy riválisával, elvégre tavaly a Bietigheimmel, két éve pedig a Thüringerrel volt hasonló a helyzet – véletlenül alakult így akkor, de módosítás nem történt egyik esetben sem.
Nem maradunk viszont meccs nélkül augusztus 9-én: az FTC-Rail Cargo Hungaria ugyanis Nagykanizsán lép pályára aznap, az ellenfele pedig a szintén DELO WOMAN’S EHF Bajnokok Ligája-résztvevő Krim Ljubljana lesz. Augusztus közepén tehát két értékmérő mérkőzésen (augusztus 16-án a román bajnok Valceával találkozunk) gyakorolhatnak a lányok az augusztus utolsó napján esedékes szezonrajtra.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
FTC-Rail Cargo Hungaria – Krim Ljubljana
Helyszín: Nagykanizsa
Időpont: 2019. augusztus 9. 16 óra.
Hétfő délután is nyitva tart kézilabda-szakosztályunk jegypénztára a Kismartoni úton.
Az EHF nyilvánosságra hozta a mérkőzések sorrendjét a női kézilabda BL-ben, a dán Nykobing ellen rajtolunk.
Bordás, Böde-Bíró, Janurik, Klujber, Márton és Simon a női kézisek olimpiára utazó keretében.
Biztosítsa be helyét a kézilabda-mérkőzéseken, váltson bérletet és élvezze az előnyöket.
Megkapta csoportellenfeleit női kézilabdacsapatunk a Bajnokok Ligája következő idényére.
Fiatal irányítónknak három napja volt az érettségi vége és az olimpiai felkészülés kezdete között.
Csütörtökön este sorsolják a 2024/2025-ös Bajnokok Ligája-kiírás csoportjait.
A szurkolók is szavazhatnak a legjobbakra, a versenyben Bölk, Cvijics, Lekics és Malestein is érdekelt.