Meglehetősen furcsa hatást keltett az üresen tátongó Audi Aréna, miként az is szokatlanul hatott, hogy egy Győr-Fradi összecsapás előtt nincs a légteret is betöltő feszültség a csarnokban. Persze, azért a mieink két ETO elleni felkészülési találkozója így is kiemelkedik az előszezon találkozói közül – s nemcsak azért, mert a világ legjobbja ellen még barátságos meccsen is értékmérő lehet a teljesítmény, hanem mert téthelyzetben ez továbbra is Európa egyik top rangadója. Aztán, hozzátehetjük rögtön azt is, egészen biztosan nem foglalkozott egyik fél sem egyelőre a formaidőzítéssel, na meg az is fix, hogy a hiányzók miatt nem is mutathatott teljes képet ez a hatvan perc. Ott Görbicz Anita és Puhalák Szidónia nem öltözött át, nálunk pedig Alicia Stolle, Emily Bölk és Tóth Nikolett nézte csak a pálya széléről a többieket.
A mienk kezdtek jobban, Kovacsics Anikó, Klujber Katrin és Háfra Noémi szállította a gólokat, a védekezésünk aránylag jól működött és Bíró Blanka is jól védett. A mérkőzésen először a hazaiak találtak a kapuba, de rögtön fordítottunk, majd három gólra növeltük az előnyünket. A tizedik perc tájékán egy gólra zárkózott a Győr, de egyenlíteni nem tudott, pedig frissítette a csapatát Danyi Gábor. A mieinknél Szucsánszki Zita váltotta Háfra Noémit, egyébként kevesebbet nyúlt bele Elek Gábor az igen jól teljesítő, Bíró Blanka, Angela Malestein, Klujber Katrin, Kovacsics Anikó, Háfra Noémi, Julia Behnke, Schatzl Nadine, valamint védekezésben Klujber helyett „irányító” Csiszár-Szekeres Klára alkotta kezdőbe. Nehezen talált helyzetet az ETO, mi viszont kiváló hatékonysággal használtuk ki a lehetőségeinket, és a huszadik perc után ismét növelni tudtuk az előnyünket. 9-14 után gyorsan kaptunk kettőt, Elek Gábor időt kért, hogy megtörje a hazai lendületet, és jól is sült el a kis pihenő, mert nem sokkal később, 11-17-nél már hattal álltunk jobban. Elöl ötletes, felszabadult és pontos játékot mutattunk, hátul meg továbbra is kemény volt a falunk – a különbséget jelenthette még, hogy a győriek sokkal több technikai hibát vétettek nálunk. A hatgólos előnyünkből négy maradt a szünetre, de ez is jóval több volt, mint amit eleinte várhattunk.
A térfélcsere után jött Janurik Kinga a kapuba, Kovács Anett és Márton Gréta a két szélre, valamint a huszonharmadik perc óta pályán lévő Pásztor Noémi maradt beállóban. Az ETO védekezése szemmel láthatóan felkeményedett, illetve Amandine Leynaud is jól védett. Vagyis, még jó, hogy Janurik is hozott négy bravúrt, mert az elrontott támadásaink után a hazaiak azt csinálhatták, amit a legjobban tudnak: rohanhattak. Ezzel együtt is fokozatosan zárkózott a Győr, amely tökéletesen használta ki az emberelőnyeit – szó, mi szó, teljesen feleslegesen gyűjtöttünk össze hármat is a második félidő első tizenöt percében.
24-23-nál már a hazaiak vezettek, és ahogy fogyott az erő játékosainkból, úgy vált egyre látványosabbá a három belső emberünk, Alicia Stolle, Emily Bölk és Tóth Nikolett hiánya. Míg az első félidőben alig-alig vétettünk technikai hibát, addig a második játékrészben rengeteget; ahogyan az indokolatlan faultokkal szerzett kiállítások, úgy ezek is a fáradtság számlájára írhatóak.
Klujber Katrin kiállítása után három gólt kaptunk üres kapura, négyre távolodott az ETO. Szucsánszki Zita és Kovacsics Anikó vállalt magára sokat a nehéz helyzetben, illetve, ahogy Julia Behnke újra elfoglalta helyét a védelmünk közepén, egyből stabilabbá váltunk (29-28).
Támadhattunk az egyenlítésért, de végül ennél közelebb már nem kerültünk riválisunkhoz. Háromgólos vereséget szenvedtünk a Győr otthonában, de ebben az összetételben, három belső emberünk hiányában erre a teljesítményre büszkék lehetünk.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Győri Audi ETO - FTC-Rail Cargo Hungaria 34-31 (14-18)
Győr, Audi Aréna, zárt kapuk mögött.
Játékvezetők: Bíró Ádám és Kiss Olivér
A Ferencváros gólszerzői: Klujber Katrin 10 (4), Háfra Noémi 7, Kovacsics Anikó 4, Schatzl Nadine 3, Szucsánszki Zita 3, Angela Malestein 2, Márton Gréta 1, Kovács Anett 1.
Sok nehézséget okozott az extrém rövid felkészülési időszak, de lépésről lépésre fejlődött a csapat.
Klujber Katrin, Simon Petra és Imre Bence is elismerést kapott a Magyar Kézilabda Szövetségtől.
Simon Petra hétfőn reggel nyolckor, Márton Gréta „csak” hétfőn délután írta az Eb utáni első vizsgáját.
A friss EB-bronzérmes Klujber Katrin a Bécsből érkező buszról leszállva nyilatkozott a FradiMédiának – VIDEÓ!
Az öröm szavai - a fantasztikus bronzmérkőzés után beszéltek játékosaink az érzéseikről - VIDEÓ!
Klujber Katrin kilenc gólt lőtt a franciáknak, a magyar válogatott tizenkét év után szerzett érmet.
A vasárnap záródó Európa-bajnokság All Star csapatába két ferencvárosi kézilabdázót is beválasztottak.
Az FTC-Rail Cargo Hungaria Eb-bronzmeccsre készülő irányítóját Bécsben díjazták szombat este.