Mosonmagyaróváron folytatta a bajnoki szereplést női kézilabdacsapatunk. Címvédő együttesünk és a tavalyi bronzérmes hétközi összecsapására csaknem teljesen megtelt az UFM Aréna, így kitűnő hangulatban indulhatott útjára a labda. Amely aztán az első percekben akár „meg is szédülhetett” volna az iramtól… Mindkét csapat óriási iramban kezdett, ami a mieink részéről érthető volt, hiszen jóval bővebb kerettel és pihentebben is kezdhettük a meccset, mint a pénteken és vasárnap is Norvégiában pályára lépő hazaiak. Váratlan húzás volt Gyurka Jánostól, be is jött a mosonmagyaróváriaknak, hiszen négy perc se telt még el, amikor már 5-2-re vezetett együttese.
A háromgólos hátrányunk a tizedik percben egyre olvadt (6-5), de 9-6-nál már nem várt tovább, hanem időt kért Elek Gábor. Rendezte a sorokat, feszesebbé vált ettől a védekezés, és a frissen 2021 legjobb női kézilabdázójának megválasztott Márton Gréta harmadik góljával a meccs során először a vezetést is átvettük (9-10). A játékrész utolsó harmadára döntetlennél fordultunk rá, de a szünetre még annak ellenére is kétgólos vezetéssel (14-16) mehettünk, hogy addig kétszer két percen át emberhátrányban kellett játszanunk. Janurik Kinga harminc perc alatt hozott nyolc védése jónak mondható, de a védekezés messze volt a Rosztov-Don ellenitől, ennek tudható be, hogy tizennégy gólt kaptunk egy félidő alatt.
Nem lett volna baj, sőt, ha a meglehetősen megtépázott móváriak kedvét elvesszük azzal, hogy a fordulás után gyorsan közéteszünk még néhány gólt, de ez nem jött össze. Ezzel pedig épp az ellenkezőjét idéztük elő: vérszemet kaptak a hazai játékosok és a közönség is, így aztán küzdhettünk, hogy azzal ellensúlyozzuk a hibákat. Két-háromgólos előnyünkről folyamatosan visszakapaszkodott ellenfelünk, de fontos volt, hogy legalább újra és újra el tudtunk lépni, a hajrához közeledve pedig reméltük, hogy erőben is jobban bírjuk majd. Az utolsó tíz percre fordulva is két-három gólon ingadozott a különbség, de közel sem lehettünk nyugodtak, mert nem volt gördülékeny a játékunk. Emily Bölk, Szöllősi-Zácsik Szandra és Márton Gréta után ebben a periódusban Szucsánszki Zita lökött egy nagyot a csapaton, háromszor talált be néhány perc alatt. Végre a háromból négy gólos differencia lett, közben pedig peregtek a percek – lassan megnyugodhattunk, hogy ha nehezen is, de meglesz a meccs.
Suba Sára kivédett hetesénél pedig végképp eldőlt a két pont, vagyis, ha nem is jó játékkal, de győztünk a tavalyi bronzérmes otthonában!
K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
14. forduló
Motherson Mosonmagyaróvár - FTC-Rail Cargo Hungaria 31-34 (14-16)
UFM Aréna, 800 néző
Játékvezetők: Horváth Péter és Marton Balázs
Gólszerzők: Tóth E. 9 (4), Hajtai 6, Török Lilly 4, Asanin 4, Tóth G. 4, Kovács P. 3, Milic 1. ill. Bölk 6, Márton 5, Kovács A. 4, Klujber 4 (2), Szöllősi-Zácsik 4, Szucsánszki 3, Malestein 3 (2), Sirián 2, Hársfalvi 1, Stolle 1, Tóth N. 1.
Hétfő délután is nyitva tart kézilabda-szakosztályunk jegypénztára a Kismartoni úton.
Az EHF nyilvánosságra hozta a mérkőzések sorrendjét a női kézilabda BL-ben, a dán Nykobing ellen rajtolunk.
Bordás, Böde-Bíró, Janurik, Klujber, Márton és Simon a női kézisek olimpiára utazó keretében.
Biztosítsa be helyét a kézilabda-mérkőzéseken, váltson bérletet és élvezze az előnyöket.
Megkapta csoportellenfeleit női kézilabdacsapatunk a Bajnokok Ligája következő idényére.
Fiatal irányítónknak három napja volt az érettségi vége és az olimpiai felkészülés kezdete között.
Csütörtökön este sorsolják a 2024/2025-ös Bajnokok Ligája-kiírás csoportjait.
A szurkolók is szavazhatnak a legjobbakra, a versenyben Bölk, Cvijics, Lekics és Malestein is érdekelt.