Kovacsics Anikó 2016-ban igazolt a Győri ETO-tól a Népligetbe, hihetetlenül gyorsan beilleszkedett, és hasonlóan rövid idő alatt csapatunk vezérévé vált. Amikor Szucsánszki Zita gyermekvállalása miatt szüneteltette a játékot, a csapatkapitányi „karszalag” is rá került, Zizi visszatérése óta pedig közösen látják el a kapitányi feladatokat. Irányítónk – aki a magyar válogatott csapatkapitánya is – a 2016/2017-es bajnoki kiírásban hetvenhárom, a 2017/2018-asban nyolcvanöt, a 2018/2019-esben pedig száztíz gólt szerzett, ehhez tett még hozzá a Bajnokok Ligájában sorrendben ötvenegyet, ötvenhetet, majd ötvenhatot.
„Kovacsics Anikó nemcsak a pályán, hanem azon kívül is a csapat vezére – mondta Bognár László, a kézilabda szakosztály ügyvezető igazgatója. – Bár gyerekként nem itt nevelkedett, tökéletesen illeszkedik a Ferencvárosba, és bízom benne, hogy ő maga is jól érzi magát a klubnál. Egyértelmű volt számunkra, hogy szeretnénk őt megtartani, és kiváló visszajelzés, hogy könnyen sikerült vele megállapodnunk a folytatásról. Azért is örülök, hogy most bejelenthetjük klasszisunk szerződés-hosszabbítását, mert ezzel elejét vehetjük a találgatásoknak, amelyeket a napokban alaptalanul, de talán sajnos nem cél nélkül napvilágot látott álhírekkel generáltak. Furcsa, hogy épp a keddi rangadót megelőző napokban került a médiába a csapatkapitányunk esetleges átigazolásával kapcsolatos hír, de remélem, hogy ezzel a hivatalos bejelentéssel is biztosítani tudjuk a csapat nyugodt felkészülését.”
Kovacsics Anikó is ráerősített az ügyvezetőnk által elmondottakra, miszerint az egyezség hamar megszületett.
„Nagyon jól érzem magam itt, ezért fel sem merült bennem, hogy váltanék. A vezetők által vázolt célkitűzések és jövőkép is hatással volt erre, hiszen ezekkel teljes mértékben azonosulni tudok. Valóban nagyon gyorsan és már hónapokkal ezelőtt megszületett a megállapodás, ami nagyon pozitív, hiszen kizárólag a játékra koncentrálhattam. Bízom benne, hogy sikeres évek állnak előttünk, szeretnénk előrébb lépni a Ferencvárossal, és a válogatottal is komoly célokért küzdhetünk.”
Kovacsics Anikó 2022. június 30-ig szóló megállapodást kötött klubunkkal.
Francia és orosz klasszisokkal megerősítve kezdheti meg a 2024/25-ös idényt női kézilabdacsapatunk - VIDEÓ!
Hétfő délután is nyitva tart kézilabda-szakosztályunk jegypénztára a Kismartoni úton.
Az EHF nyilvánosságra hozta a mérkőzések sorrendjét a női kézilabda BL-ben, a dán Nykobing ellen rajtolunk.
Bordás, Böde-Bíró, Janurik, Klujber, Márton és Simon a női kézisek olimpiára utazó keretében.
Biztosítsa be helyét a kézilabda-mérkőzéseken, váltson bérletet és élvezze az előnyöket.
Megkapta csoportellenfeleit női kézilabdacsapatunk a Bajnokok Ligája következő idényére.
Fiatal irányítónknak három napja volt az érettségi vége és az olimpiai felkészülés kezdete között.
Csütörtökön este sorsolják a 2024/2025-ös Bajnokok Ligája-kiírás csoportjait.