2024. június 3.
Szerződést hosszabbított olimpiai bajnokunk
Továbbra is a Ferencvárost erősiti a francia olimpiai bajnok kézilabdázó, Béatrice Edwige.

Béatrice Edwige a 2021/22-es szezon közben már olimpiai, világ- és Európa-bajnokként érkezett az orosz Rosztov-Dontól a Ferencvároshoz, először kölcsönbe. A szakemberek által a világ egyik legjobb védekező játékosának tartott beálló gyorsan alapemberré vált, így 2022 nyarától már nem „csak” kölcsönben szerepelt együttesünkben. 2022 októberében súlyos sérülést szenvedett, de a visszatérés után ismét kulcsszerepet vállalt csapatunk sikereiben – összességében ferencvárosi játékosként kétszeres Magyar Kupa-győztesnek, magyar bajnoknak és Bajnokok Ligája-ezüstérmesnek vallhatja magát. A sikerlista pedig reményeink szerint tovább bővülhet, hiszen eldőlt, hogy játékosunk továbbra is a Fradit erősíti.

– Boldog és büszke vagyok, hogy ennek a fantasztikus klubnak és csapatnak a része lehetek – mondta Béatrice Edwige. – Egy igazi hullámvasút volt számomra a mögöttünk hagyott idény, de hálás vagyok a klubnak, amiért továbbra is, a sérülésem után is bízik bennem. Azt várom a következő idénytől, hogy az új játékosokkal kiegészülve is megőrizzük az értékeinket: a küzdőszellemet, és hogy soha nem adjuk fel.

Cikkajánló

Márton: „Egyre jobban megmutatkoznak az egyéniségek”

Női kézilabdacsapatunk válogatott balszélsője szerint a BL-folytatás előtt két nap is elég lehet a javuláshoz.

Kérdezz-felelek Simon Petrával

Női kézilabdacsapatunk válogatott játékosa tetoválásairól és kedvenc ételéről is mesélt.

Döcögött a játék, de így is két pontot szereztünk

Szűk negyvenöt percen keresztül szorosan alakult a dunaújvárosi mérkőzésünk, de a végül öttel nyertünk.

Dunaújvárosba utaznak szerdán női kézilabdázóink

Veretlen együttesünk a még pont nélkül álló DKKA otthonában szeretné folytatni a kiváló sorozatot.

Hullámzó meccsen kilenc góllal vertük Romániát

A női kézilabda-válogatott Románia elleni felkészülési mérkőzéssel zárta a heti összetartást.

Glauser: „Szeretem, hogy ilyen őrültek a szurkolók!”

Női kéziseink klasszis francia kapusa arról is beszélt, hogy miben változtatta meg kislánya születése.

Kiváló védekezéssel győztünk Norvégiában!

Ragyogó kezdés után a mérkőzés közepén visszaesett együttesünk, de végül magabiztosan nyert ismét a BL-ben.

Az idény eddigi legnagyobb kihívása előtt állunk

Női kézilabdázóink Norvégiában lépnek pályára vasárnap az előző idény Európa-liga-győztese ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin