2021. december 12.
Szépre sikerült a vége, héttel vertük Dél-Koreát
A magyar női kézilabda-válogatott profin, könnyedén hozta az utolsó meccsét a világbajnokságon.

Dél-Korea ellen zárta világbajnoki szereplését a magyar női kézilabda-válogatott. Miután már korábban eldőlt, hogy együttesünk nem juthat a legjobb nyolc közé, ezen az összecsapáson az önbecsülésen túl csak a konkrét helyezés múlt - a nyolcadiknál rosszabb helyezésekért nem rendeznek meccseket, hanem az elért eredmények alapján sorolják be a csapatokat.

A papírforma alapján győznünk kellett, még akkor is, ha meglehetősen szokatlan és kellemetlen stílusban kézilabdázik dél-korea, és jól is kezdtük a mérkőzést. Főleg támadásban voltunk hatékonyak, a játékosok bátran felvállalták a labda nélküli futásokat és így viszonylag könnyen kerültünk helyzetbe, ráadásul nem is nagyon hibáztunk. Két-három góllal elléptünk már az elején, de a játékrész közepén kihasználták a koreaiak néhány hibánkat, illetve az emberelőnyüket, az egyenlítésnél tovább azonban nem jutottak (7-7). Fontos volt, hogy nem hagytuk átbillenni a mérleg nyelvét, és a szünet előtt újra elhúztunk, sőt, a meccs addigi legnagyobb különbségét is kidolgoztuk (14-18), pihenőre pedig közte háromnál vonulhattunk.

A koreaiak korábbi meccsein megfigyelhető volt, hogy a második félidőt kevésbé bírják szuflával, vagyis bízhattunk benne, hogy nyílik az olló, és így is lett. Márton Gréta, Vámos Petra és Háfra Noémi volt a legveszélyesebb támadásban, Bíró Blanka jól védett hátul, ez pedig elég volt ahhoz, hogy megnyugtató különbségre tegyünk szert. Tíz, majd tizenegy góllal is vezettünk, végül pedig hét góllal nyertünk, vagyis szépen búcsúztunk a világbajnokságtól.

A magyar válogatott négy győzelemmel és két vereséggel összesítésben a 10. vagy a 11. helyen fejezi be a tornát.

 

25. NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 3. FORDULÓ
III. CSOPORT (Granollers)
Magyarország–Dél-Korea 35–28 (18–15)

Cikkajánló

Változott két mérkőzésünk kezdési időpontja

Módosult női kézilabdacsapatunk Vác és Békéscsaba elleni bajnokijának kezdési időpontja.

Nagy kihívás volt az ősz, de sikeresen zártuk

Sok nehézséget okozott az extrém rövid felkészülési időszak, de lépésről lépésre fejlődött a csapat.

Az év kézilabdázója díj: taroltak a Fradi-játékosok

Klujber Katrin, Simon Petra és Imre Bence is elismerést kapott a Magyar Kézilabda Szövetségtől.

Igazi példaképek: Eb-bronz után egyetemi vizsga jött

Simon Petra hétfőn reggel nyolckor, Márton Gréta „csak” hétfőn délután írta az Eb utáni első vizsgáját.

„Biztos, hogy a felső polcra kerül az Eb-bronzérem!”

A friss EB-bronzérmes Klujber Katrin a Bécsből érkező buszról leszállva nyilatkozott a FradiMédiának – VIDEÓ!

"Szavakba se tudjuk foglalni azt, hogy mi van bennünk"

Az öröm szavai - a fantasztikus bronzmérkőzés után beszéltek játékosaink az érzéseikről - VIDEÓ!

Megvan! Eb-bronzérmes a magyar válogatott!

Klujber Katrin kilenc gólt lőtt a franciáknak, a magyar válogatott tizenkét év után szerzett érmet.

Klujber és Simon is bekerült az Eb álomcsapatába

A vasárnap záródó Európa-bajnokság All Star csapatába két ferencvárosi kézilabdázót is beválasztottak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin