Az ETO ellen játszottunk a Magyar Kupa döntőjében, s ez a büszkeségen túl önbizalmat is kellett, hogy adjon. „Ez nemcsak Magyarország, talán az egész világ legnagyobb klasszikusa női kézilabdában” – mondta a sérülése után szombaton visszatérő Andrea Lekics, és a hangulat már a kezdésnél ennek megfelelő volt a közel teltházas Tatabányai Multifunkciós Csarnokban.

Tomori Zsuzsanna orrsérülése miatt át kellett szervezni a játékunkat, de hátul ennek ellenére rendben voltunk a kezdésnél – támadásban ugyanakkor nem találtuk a ritmust. Emily Bölk első lövései nem sikerültek, és a visszahúzódó győri falban Dragana Cvijicset sem tudtuk megjátszani. Tíz perc alatt egyetlen gólt lőttünk, miközben ötöt kaptunk, nem is várhatott tovább Allan Heine, időt kért. Létfontosságú volt ebben a szituációban, hogy Böde-Bíró Blanka már az elején elkapja a fonalat, a csapatkapitány védéseinek köszönhetően „csak” öt góllal szakadtunk le, negyedórányi játékhoz közeledve pedig éledeztünk. Márton Gréta és Simon Petra góljával egyaránt kettőre tudtunk zárkózni, a folytatás pedig kiegyenlített játékot hozott. A Győrnek 8-5-nél esélye volt újra négyre távolodni, de nemhogy négy nem lett, 9-9-nél Simon találatával egyenlítettünk. Aztán 10-10-nél a meccs során először a vezetésért indulhattunk előre, Hársfalvi Júlia lövését azonban védte Toft, és végül a szünetig Klujber Katrin kiállítását is kihasználva két góllal újra ellépett az ETO (13-11).

A fordulás után hasonlóan a meccs elejéhez, támadásban küszködtünk, de két újabb Simon-gól egyenlítést ért, mert Böde-Bíró közben lehúzta a rolót. Továbblépni innen ugyanakkor ezúttal sem sikerült, és félő volt, hogy átlövések nélkül nem is nagyon lehet majd, ezért nagyon reméltük, hogy Bölk a hajrára tartogatja bombáit. Csakhogy megint mínusz háromról kellett kapaszkodni (19-16) Allan Heine időkérése után, vagyis a legjobbkor jött zsinórban két gól az imént említett német átlövőnktől. Majd Lekics is betalált, ezzel pedig egyenlőnél érkeztünk az utolsó tíz perc közelébe (20-20).

Óriási csata dúlt, győri időkérés után kilencperces mini meccs kezdődött döntetlenről (22-22). Böde-Bíró védései után végre átvettük a vezetést (22-23), majd Dragana Cvijics első találata plusz kettőt jelentett öt perccel a lefújás előtt. Sőt, Bölk is betalált, így 25-22-nél már úgy támadhattunk, hogy egy újabb találat akár eldöntheti a kupát. Malestein lövése kimaradt, de már csak szűk három perc maradt, ezt pedig már tökéletesen menedzseltük.

A hajrában fordítva, óriásit kézilabdázva sorozatban harmadszor, összességében tizenötödször Magyar Kupa-győztes a Ferencváros női kézilabdacsapata!