Az előjelek nem sok jót ígértek női kézilabdacsapatunk szezonbeli utolsó Bajnokok Ligája-csoportmérkőzése előtt… Bíró Blanka és Csiszár-Szekeres Klára eleve nem állt a csapat rendelkezésére az elmúlt időszakban, de a héten a bajaink csak sokasodtak. Janurik Kinga térde nehezen bírta a szerda, szombat, hétfő ritmust és főképp a Bajnokok Ligájában előírt pályaborítást, miként Háfra Noémi és Pásztor Noémi is erős derékfájással küzdött, s edzéseket is hagyott ki, de ők legalább tudták vállalni a szombati összecsapást. Nem úgy Schatzl Nadine és Klujber Katrin – előbbi orra az edzésen egy szerencsétlen ütközés következtében eltört még csütörtökön, utóbbi pedig Oroszországban, a pénteki edzésen sérült meg.
Mindezek ismeretében a tisztes helytállás lehetett a cél, bár az esélyeinken némileg javított, hogy a hazaiaknál Anna Vjahireva nem volt egészséges. Minden nehézségünk ellenére jól kezdtük a meccset, mi lőttük az első két gólt, igaz, a Rosztov-Don gyorsan egyenlített.
A védekezésünk állta a sarat ezzel együtt is, az orosz vezetést az első gyors indításból szerzett gól hozta meg. Alicia Stolle hirtelen kettős terhelést kapott, ő próbálta először Klujbert pótolni, de nem sikerültek jól az első megoldásai, rendre kipörgött a kezéből a labda, ezért már negyed óra után jött a helyére Tóth Nikolett. Kevesebb lett ezzel elöl a hiba, hátul pedig Alicia vezérletével hasonlóan stabil volt a falunk, mint a két Vipers elleni meccsen. Megfékeztük a rosztovi támadásokat, Janurik Kinga ezúttal is megfogott jó néhány labdát és őriztük az előnyt. Komoly meglepetés volt az előzmények ismeretében, de 6-9-nél már a négygólos vezetésért támadhattunk! Sajnos Kisfaludy Anett a kapufát találta el, a hazaiak meg éltek a lehetőséggel, kihasználták a játékvezetők által kínált többletlehetőséget is, és egyre zárkóztak.
Igazán elkeserítő volt a macedón játékvezetők ténykedése, mert iszonyatosan nagyot harcolt a megtépázott csapatunk, és amikor kicsit is eltávolodhattunk volna ellenfelünktől, akkor folyamatosan minket sújtottak a döntéseik.
Így is kiválóan tartottuk azonban magunkat, és főként Angela Malestein és Emily Bölk góljainak köszönhetően a szünetben döntetlenre álltunk (12-12).
A fordulás után álmosabban védekeztünk, a Rosztov könnyen szerezte a góljait, de Bölk és Malestein parádéja továbbra is meccsben tartotta a mieinket – kétgólos hátrányból fordítottunk (17-18). Nem sokáig élvezhettük a vezetést, ráadásul tizenkilenc lőtt gólnál nagyon leragadtunk, háromra távolodtak az oroszok, úgyhogy nagyon kellettek az újabb Janurik-bravúrok ahhoz, hogy továbbra is tartsuk magunkat. Hihetetlen tartás volt a játékosainkban, Elek Gábor meg kínjában nevetett a játékvezetői ítéleteken – hogy Zaadi nyugodtan léphetett négyet, ötöt is, hogy egyszer sem játszhattunk emberelőnyben a hatvan perc alatt, hogy a vétlen fejre ütés nálunk kiállítást, ott csak továbbot ért.
Az 58. percre fordulva dőlt el a mérkőzés, háromra nőtt ekkor a hazai fór, innen pedig nem lehetett már visszakapaszkodni, de így is több volt ez a meccs, mint amit a Bíró, Csiszár-Szekeres, Háfra, Klujber és Schatzl nélkül felálló csapatunktól remélhettünk.
Véget ért a csoportkör, amelyet a Ferencváros a negyedik helyen zárt. A következő körben, az első egyenes kieséses párharcban a Buducnost ellen folytatjuk.
DELO NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
14. forduló
Rosztov-Don - FTC-Rail Cargo Hungaria 26-24 (12-12)
Helyszín: Palace of Sport
Időpont: 2021. február 13., 16 óra (magyar idő szerint)
Játékvezetők: Marija Ilieva és Silvana Karbeska (macedónok)
Gólszerzők: Managarova 7, Makejeva 6, Sen 4, Zaadi 3, Bobrovnikova 3, Kuznetsova 2, Borschenko 1, ill. Malestein 8, Bölk 7, Tóth 3, Márton 2, Kovacsics 2, Szucsánszki 1, Behnke 1.
Hétfő délután is nyitva tart kézilabda-szakosztályunk jegypénztára a Kismartoni úton.
Az EHF nyilvánosságra hozta a mérkőzések sorrendjét a női kézilabda BL-ben, a dán Nykobing ellen rajtolunk.
Bordás, Böde-Bíró, Janurik, Klujber, Márton és Simon a női kézisek olimpiára utazó keretében.
Biztosítsa be helyét a kézilabda-mérkőzéseken, váltson bérletet és élvezze az előnyöket.
Megkapta csoportellenfeleit női kézilabdacsapatunk a Bajnokok Ligája következő idényére.
Fiatal irányítónknak három napja volt az érettségi vége és az olimpiai felkészülés kezdete között.
Csütörtökön este sorsolják a 2024/2025-ös Bajnokok Ligája-kiírás csoportjait.
A szurkolók is szavazhatnak a legjobbakra, a versenyben Bölk, Cvijics, Lekics és Malestein is érdekelt.