2022. március 7.
„Remélem, az én történetem is mesébe illő lesz”
Új igazolásunk, Kukely Anna számára motiváló volt korábbi csapattársa felfelé ívelő karrierje.

Miként beszámoltunk róla, klubunk szerződést kötött a tizenkilencéves kézilabdázóval, Kukely Annával. A tehetséges irányítóval az előtte álló feladatokról, vágyakról és az utánpótlás-válogatottakkal aratott sikerekről is beszélgettünk.

Lila helyett zöld – nagy váltás!
A múlt héten a junior válogatottnál épp volt lehetőségem Ferenczy Diával beszélgetni arról, hogy mi vár majd rám a Fradinál, és például az is szóba került, hogy jobban járok, ha mellőzöm a lila, illetve ahhoz hasonló árnyalatú ruhákat, eszközöket… De egyébként azt hallottam, hogy a fiataloknak itt is hasonló feladataik vannak, mint Békéscsabán, szóval ezzel nem lesz gond.

Nevelőegyüttesedben már tavaly és idén is te lőtted a legtöbb gólt, mégis a fiatal státuszod az erősebb?
A keretben az egyik legfiatalabb vagyok, és attól függetlenül, hogy meghatározónak számítok, illetve, hogy figyelnek rám, meghallgatják a véleményemet, még tudom, mi a dolgom. Ha azt mondja az edző, hogy hozzon valaki három gumikarikát, akkor én vagyok az első, aki rohan, ez a fiatalságommal jár – és ebben nem lesz semmi változás a nyáron sem.

Noha még csak tizenkilenc éves vagy, már három és fél évvel ezelőtt bemutatkoztál az NB I-ben, azóta pedig egyre több szerep jutott neked a felnőttek között is.
Minden edzőmtől tanultam, kaptam valamit, volt, akitől támadásban, mástól meg védekezésben tanultam többet, így tevődtem össze. Valóban jó néhány mérkőzést lejátszottam már az élvonalban, de ennek ellenére is óriási lesz a különbség, hiszen Bajnokok Ligája-résztvevő csapathoz igazolok, vagyis fel kell vennem a kesztyűt. Fel kell dolgozni azt is, hogy a bajnokságban nem a kiesés elkerülése a cél, hanem a bajnoki cím. Szeretnék először beilleszkedni, megtalálni a helyemet és olyan kézilabdázóvá válni, aki pár év múlva meghatározó játékos tud lenni.

Kirepülsz a családi fészekből, a megszokott környezetből és csapatból. Nehezen szántad rá magad, hogy megtedd ezt a lépést a profi karrier felé?
Korábban elképzelhetetlen volt számomra, hogy eljöjjek otthonról, hiszen minden nap anya főztje vár otthon, gimnáziumba járok, most érettségizem majd, szóval furcsa lett volna belegondolni, hogy nekivágok az életnek, pláne a fővárosban. Amikor azonban megkeresett a Ferencváros, szinte gondolkodás nélkül tudtam, hogy jönni szeretnék, mert ez az a lehetőség, amit ha kihagyok, akkor talán soha nem tért volna vissza újra.

A tanulmányaiddal milyen terveid vannak?
Az érettségi után szeretnék továbbtanulni, jelentkeztem az egyetemre, remélem, hogy a Testnevelési Egyetemen tanulhatok tovább.

Nehéz most a napi feladatokra koncentrálni? A Békéscsabával a feljutásért harcoltok, a suliban az érettségire készülsz, de közben ott lehet a fejedben az is, hogy mi vár rád nyártól.
Sokan kérdezték már, de egyelőre nem okoz nehézséget a dolgomra koncentrálni. Persze, figyelem a neten, hogy milyen csapatba érkezem, hogy kik lesznek a csapattársaim, nézegetem a képeket, mert izgatottan várom már, hogy mi lesz, hogy lesz, akár a pályán kívüli életemmel is. De elsősorban a feladatomra koncentrálok, a Békéscsaba a nevelőegyesületem, sokat köszönhetek neki.

A szüleid is sportolók voltak, mennyire terelgettek téged az élsport felé?
A sport talán nagyobb fókuszt kapott az elmúlt években, de mindig azt mondták, hogy tanulni muszáj, mert bármi közbejöhet, ezért kell a biztos pont. Támogatnak maximálisan a sport karrieremben, de számon kérnek az iskolával kapcsolatban is.

2019-ben és 2021-ben is jelentős sikereket értél el az utánpótlás-válogatottakkal, az ifjúsági olimpiát bronz-, az ifjúsági és a serdülő Európa-bajnokságot pedig aranyéremmel zártátok. Mennyit tettek hozzá ezek a sikerek a karakteredhez?
A tavalyi Európa-bajnokság nagyon jót tett az önbizalmamnak, mert ott Szilárd bácsinál (Kiss Szilárd szakvezetőnél - a szerk.) a junior válogatottban azt éreztem, hogy húzóembernek kell lennem a csapatban. Szeretném, ha néhány év múlva a Ferencvárosnál is ezt érezhetném. Sokat kell még fejlődnöm, de szeretném ezt elérni.

A korábbi és leendő csapattársad, Kovács Anett példája mennyit számított a döntésedben? Szinte mesébe illő történet, hogy a kieső csapatból az FTC-ben is meghatározó játékos, bajnok és válogatott lett.
Motiváló számomra az ő példája, figyeltem folyamatosan, hogy idekerült, megállta a helyét, látom, hogy játszik rendszeresen a bajnokságban, a Bajnokok Ligájában és a magyar válogatottban is. Beszéltem vele többször is, és ő is csábítgatott, hogy jó lesz, jöjjek csak. Nos, boldog vagyok, hogy jövök, és remélem, az én történetem is olyan mesébe illő lesz, mint az övé.

Cikkajánló

Simon Petra az IHF-nél is a legjobb lehet

Női kézilabdacsapatunk irányítója a Nemzetközi Kézilabda Szövetségnél lehet 2024 legjobb fiatal női játékosa.

Az örökranglista élére állt a Ferencváros

A sorozatban begyűjtött negyedik Magyar Kupa-trófea azt is jelenti, hogy az FTC az örökranglista élére állt.

„Nem tudom, Laura mit evett, de csak azt egye!”

Tomori Zsuzsanna, Klujber Katrin és a parádésan védő Laura Glauser értékelte a Magyar Kupa-sikert – VIDEÓ!

Óriási feltámadás után, hetesekkel: újra címvédés!

Szinte a sírból hozta vissza csapatunk a meccset, a hetesknél pedig Laura Glauser zseniális volt!

Márton Gréta: „Rettenetesen kemény mérkőzésre számítok”

A Mosonmagyaróvár elleni siker után balszélsőnk mondta el várakozásait a Győr elleni fináléról – VIDEÓ!

Legyőztük az MKC-t és bejutottunk a vasárnapi döntőbe

Női kézilabdacsapatunk parádés első félidő után kicsit korán nyugodott meg, de a hajrában nem volt már kérdés.

A most már komplett MKC ellen kezdjük a négyes döntőt

Nem szabad kiindulni a könnyedén nyert bajnokiból, hiszen azóta visszatértek az MKC eltiltott játékosai.

Márton Gréta: "Nem titkolt vágyunk az újabb címvédés!"

Válogatott balszélsőnk számára hátborzongatóan jó érzés, ha a legutóbbi három kupadöntőre gondol.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin