Nem a pihenésről és kikapcsolódásról szól ez a nagyjából kéthetes időszak lányainknak, hiszen keretünkből összesen kilenc játékos kapott válogatott meghívót a 2022-es Európa-bajnoki selejtezőre és a EURO Cup küzdelmeire.
A magyar csapat teljesítményével már foglalkoztunk korábbi cikkünkben, de Klujber Katrin kiemelkedő teljesítményét, kilenc gólját és Bíró Blanka hatalmas bravúrjait itt is meg kell említeni, döntő szerepet játszottak a Portugália elleni 34-24-es győzelemben. A következő ellenfél a szlovák válogatott, amely ellen október 10-én idegenben lépünk pályára.
Emily Bölk és Alicia Stolle a német válogatott színeiben történelmi sikernek volt részese Görögország ellen, a 36-10-re megnyert mérkőzés a legnagyobb gólkülönbségű német győzelem volt az Európa-bajnoki selejtezők történetében. Ezen felül a görög csapat a második félidőben csak kétszer talált be a kapuba, vagyis a német védelem igazán jól teljesített. Az eredményhez Stolle három, Bölk pedig egy góllal járult hozzá.
Holland válogatott szélsőnk, Angela Malestein nemzeti színekben is folytatta a gólgyártást, a Fehéroroszország elleni magabiztos siker során (38-27) nyolcszor is betalált, méghozzá kilenc lövéséből. Az olimpián a negyeddöntőig jutó holland csapat új edzővel vágott neki az Eb-selejtezőknek, és minden erejével azon lesz, hogy a 2021-es spanyolországi világbajnokságon sikerüljön a címvédés. E cél elérésében pedig Malestein komoly szerepet játszhat.
Az Európa-bajnoki selejtezők után végül a EURO Cup felé kanyarodunk, ahol a nyár utolsó pillanataiban érkező irányítónk, Itana Grbics képviseli a Ferencvárost. A verseny a már biztos Eb-résztvevő csapatok között zajlik, így a rendező Észak-Macedónia, Montenegró és Szlovénia, valamint a címvédő Norvégia küzd meg egymással. A montenegróiak kezdésként az észak-macedónok ellen léptek pályára idegenben, a 29-21-es sikerben Grbics oroszlánrészt vállalt a maga tíz góljával és kreatív játékával.
Válogatott játékosainkra a hétvége során vár még egy mérkőzés, a válogatott időszak után pedig folytatódik a kemény munka, hiszen október 16-án hazai pályán fogadjuk az Esbjerget a Bajnokok Ligája csoportkörében.
EURÓPA-BAJNOKSÁG
Selejtezők
Magyarország - Portugália 34-24 (17-15)
Németország - Görögország 36-10 (17-8)
Hollandia - Fehéroroszország 38-27 (21-16)
EHF EURO CUP
Észak-Macedónia - Montenegró 21-29 (9-13)
A női kézilabda-válogatott Románia elleni felkészülési mérkőzéssel zárta a heti összetartást.
Női kéziseink klasszis francia kapusa arról is beszélt, hogy miben változtatta meg kislánya születése.
Ragyogó kezdés után a mérkőzés közepén visszaesett együttesünk, de végül magabiztosan nyert ismét a BL-ben.
Női kézilabdázóink Norvégiában lépnek pályára vasárnap az előző idény Európa-liga-győztese ellen.
Vezetőedzőnk mellett Bordás Réka, míg a vendégek részéről Rácz Sándor és Klara Schlegel mondott véleményt.
Messze volt legjobbjától női kézilabdacsapatunk, de így is legyőzte nyolc góllal a Békéscsabát.
Női kézilabdacsapatunk szerdán este, a Békéscsaba ellen is megőrizné százszázalékos mérlegét.
Női kéziseink a döcögős kezdés után szintet léptek és remekeltek a Podravka ellen - VIDEÓ