2021. június 25.
Rejtély marad a megfejthetetlen mozdulat
Különleges fotók kerültek Emily Bölk válogatásába.

Emily Bölk jött, látott, kedvenc lett és győzött... Most pedig a TOP 10-sorozatban mutatja meg a számára legkedvesebb tíz fényképet, amely az aranyéremmel zárult idényben készült. Írhatnánk, hogy róla, hiszen a sorozatot rendszeresen követő olvasóink megszokhatták, hogy minden alkalommal egy adott játékos a főszereplő, Emily azonban nagyon szeretett volna a TOP 10-be olyan felvételeket is, amelyeken a csapat jelentős része feltűnik. Talán ez is tökéletesen jellemzi német válogatott klasszisunkat - na meg az óriási, elmaradhatatlan mosoly.

Természetesen az aranyérmet ünneplő kép az ő válogatásából se maradhatott ki...

„Még most is az egyik legjobb érzés bajnoknak lenni egy ilyen hosszú és őrült idény után. Nagyon jó érzés mert felnőtt pályafutásomnak ez az első bajnoki aranyérme. Jó munkát végeztünk az idény során, egyénileg és csapatként is jól dolgoztunk, aminek meg is lett a gyümölcse mikor az utolsó mérkőzésünket otthon, szurkolók előtt játszhattuk. Nagyon különleges volt számomra, ahogy a szurkolók buzdítottak és ünnepeltek velünk. Tele volt érzelemmel.”

Az egyik képen, amely ráadásul az éremátadás után készült, Emily a szüleivel látható.

„Nagyon jó volt, hogy el tudtak jönni meglátogatni engemés láthatták ezt a különleges mérkőzést is. Ekkor már hónapok óta nem találkoztunk, ezért sok erőt adott, hogy ők is ott lehettek a lelátón, és ezt a tökéletes napot még különlegesebbé tették.”

Amint azt a bevezetőben is említettük, sokat elmond játékosunkról, hogy bár egyéni válogatást kértünk tőle, ő mégis több csapatképet is a kedvencei közé sorolt.

„Ezek voltak a kedvenc pillanataim az idény során, mert mindegyik vicces, érzelmes vagy épp csak egy nagyszerű momentumot örökít meg. Például az öltözőben készült kép a Győr elleni hihetetlen győzelmünk utáni ünneplésünket ábrázolja. Ez valószínűleg a legnagyszerűbb dolog, amit csapatként elértünk, és biztos vagyok benne, hogy erre az élményre még hosszú ideig emlékezni fogok.”

Az idény közben sokan csatlakoztak ahhoz a vicces felhíváshoz, amely egy véletlenül elkapott és nehezen megfejthető mozdulattal volt kapcsolatos. Most Emily végre elárulja a megfejtést! Vagyis, azt hittük, hogy elárulja... 

„Miután a Fradi oldalán kikerült ez a kép, sokan próbálták kitalálni, hogy mi lehet a ”titok”, miért is tettem ezt a mozdulatot. Az igazság az, hogy mai napig nem tudom, hogy miért is csináltam. Utólag nagyon sokan kreatívak voltak és átdolgozták a képet, amin én is sokat nevettem. A kép óta minden bemelegítéskor megismételjük Kingivel a mozdulatot, szóval aki éberen figyel, az a következő szezonban is láthatja majd.”

A képek egyikén három német légiósunk és Schatzl Nadine látható, aki a múlt nyáron - anyanyelvi szintű német tudását és helyismeretét kihasználva tartott idegenvezetést.

„Ez az első napok egyike volt, amit Budapesten töltöttem. Nada megkeresett minket, hogy találkozhatnánk egy kávéra, aztán pedig megmutat nekünk néhány dolgot a városban. Természetesen az edzések és mérkőzések mellett sok időm nincs városnézésre, illetve az elmúlt évben egyébként is sok nehézség adódott, így nem igazán tudtam pipálgatni a tételeket a budapesti bakacslistámon, azonban már így is sikerült meglátogatnom a Bazilikát, a Citadellát, a Hősök terét és a Nagy Vásárcsarnokot is. Amit pedig igazán szeretek az a Duna. Az egyik kedvenc helyem a folyó melletti egyik terasz ahová pihenésképpen szeretek kiülni, megiszunk valamit és csak nézem az embereket és a tájat."

Emily játékát jellemezve talán mindenki az átlövéseit emelné ki először, de az idény során néhányszor trükkös lövésekkel is sikerrel próbálkozott.  Egy ilyenről készült kép is helyet kapott a válogatásban.

„Ez volt az első… és talán egyetlen cunderem a bajnokságban. Szerintem ez >>menő<< mikor ilyen dolgokra vagy képes és meg tudod vele lepni a kapusokat. Hogy őszinte legyek, azért még érzem, hogy messze vagyok attól a szinttől, ahogyan, például, Keti (Klujber Katrin - a szerk.) tud cunderezni. Vagy, ki ne felejtsem Ang-et (Angela Malesteint - a szerk.), ő maga a cunder... Edzésen folyamatosan próbálgatom és dolgozom a csuklómon. A lányok és én is nagyon szórakoztatónak találom, de Gábornak (Elek Gabórnak - a szerk.) kissé eltérő elképzelései vannak erről a lövésfajtáról. Remélem, hamarosan megtanít a helyes kivitelezésre."

Miután a német válogatott nem kvalifikálta magát az olimpiára, légiósunk nyugodtan koncentrálhat a pihenésre. El is árulta, hogyan tölti a nyarat.

„Amikor tehetem, hazautazok Németországba, hogy találkozhassak a családommal és a barátaimmal. Meglátogatok sok éttermet, kávézót és elmegyek néhány új várost felfedezni. Ez teszem most is, lazítok a strandon és kiélvezem az otthon töltött időt.

 

Cikkajánló

Változott két mérkőzésünk kezdési időpontja

Módosult női kézilabdacsapatunk Vác és Békéscsaba elleni bajnokijának kezdési időpontja.

Nagy kihívás volt az ősz, de sikeresen zártuk

Sok nehézséget okozott az extrém rövid felkészülési időszak, de lépésről lépésre fejlődött a csapat.

Az év kézilabdázója díj: taroltak a Fradi-játékosok

Klujber Katrin, Simon Petra és Imre Bence is elismerést kapott a Magyar Kézilabda Szövetségtől.

Igazi példaképek: Eb-bronz után egyetemi vizsga jött

Simon Petra hétfőn reggel nyolckor, Márton Gréta „csak” hétfőn délután írta az Eb utáni első vizsgáját.

„Biztos, hogy a felső polcra kerül az Eb-bronzérem!”

A friss EB-bronzérmes Klujber Katrin a Bécsből érkező buszról leszállva nyilatkozott a FradiMédiának – VIDEÓ!

"Szavakba se tudjuk foglalni azt, hogy mi van bennünk"

Az öröm szavai - a fantasztikus bronzmérkőzés után beszéltek játékosaink az érzéseikről - VIDEÓ!

Megvan! Eb-bronzérmes a magyar válogatott!

Klujber Katrin kilenc gólt lőtt a franciáknak, a magyar válogatott tizenkét év után szerzett érmet.

Klujber és Simon is bekerült az Eb álomcsapatába

A vasárnap záródó Európa-bajnokság All Star csapatába két ferencvárosi kézilabdázót is beválasztottak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin