Ritkán fordult elő női kézilabdacsapatunk közelmúltjában, hogy a bajnokság utolsó fordulójában már valós tét nélkül, bajnokként léphetett pályára, épp ezért nehéz megjósolni, hogy milyen mérkőzést láthat majd szombaton délután az Elek Gyula Aréna közönsége.
S habár tét nincs is, a presztízs miatt így is mindenképp rangadónak tekinthetjük az idény során a Bajnokok Ligája rájátszásáig jutó DVSC elleni összecsapást. A jelenlegi évadban egyszer találkoztunk a Debrecennel, január végén. Akkor a roppant sűrű Bajnokok Ligája-menetelés közben, tartalékos összeállításban – mások mellett Andrea Lekicset is nélkülözve – arattunk roppant fontos győzelmet, úgy, hogy a mérkőzés elején védelmünk egyik legfontosabb láncszemét, Beatrice Edwige-t is elvesztettük kiállítása miatt. Az a siker jelentősen hozzátett ahhoz, hogy most már bajnokként futhatnak a lányok a parkettre.
A DVSC egyébként a szezon során többször megmutatta, hogy nagyon veszélyes ellenfél, a Bajnokok Ligájában a nyolc közé jutásért csak az utolsó másodpercben kapott gól miatt maradt alul a háromszoros címvédő norvég Vipersszel szemben, egyebek mellett a Győrt is legyőzték a sorozatban. A bajnokságban a bronzérem legnagyobb várományosaként tekintett mindenki a hajdúságiakra, de úgy tűnik, a Mosonmagyaróvár elhappolja előle a dobogó alsó fokát. A Loki csak abban az esetben előzheti vissza a Móvárt, ha az utolsó játéknapon ellenünk több pontot szerez, mint riválisa Kisvárdán.
Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a mérkőzésre minden jegy elfogyott, a pénztárban kizárólag jegyátírásra és bérlet átruházásra lesz lehetőség. Továbbá kérjük, hogy aki teheti, érkezzen időben, és vegyen részt a különleges eseményre, a bajnokavató gála alkalmából szervezett aktivitásokon, amelyekről ITT írtunk részletesen.
K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
26. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria – DVSC Schaeffler
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2024. május 25., 17:30
Játékvezetők: Nagy Ferenc, Túróczy József
Jegyár: 3500-5000 Ft,
TV: M4 Sport+
Hétfő délután is nyitva tart kézilabda-szakosztályunk jegypénztára a Kismartoni úton.
Az EHF nyilvánosságra hozta a mérkőzések sorrendjét a női kézilabda BL-ben, a dán Nykobing ellen rajtolunk.
Bordás, Böde-Bíró, Janurik, Klujber, Márton és Simon a női kézisek olimpiára utazó keretében.
Biztosítsa be helyét a kézilabda-mérkőzéseken, váltson bérletet és élvezze az előnyöket.
Megkapta csoportellenfeleit női kézilabdacsapatunk a Bajnokok Ligája következő idényére.
Fiatal irányítónknak három napja volt az érettségi vége és az olimpiai felkészülés kezdete között.
Csütörtökön este sorsolják a 2024/2025-ös Bajnokok Ligája-kiírás csoportjait.
A szurkolók is szavazhatnak a legjobbakra, a versenyben Bölk, Cvijics, Lekics és Malestein is érdekelt.