2019. március 25.
Pihenő nélkül vágunk bele a szezon záró harmadába
Alig tértek vissza játékosaink a válogatottól, szerdán már ismét bajnoki mérkőzést játszunk Debrecenben.

Nincs megállás – s ez most valóban szó szerint értendő. Elvégre női kézilabdacsapatunk válogatott játékosai (legalábbis a magyar A-keretben lévő „kilencek”) a vasárnap lejátszott Japán elleni felkészülési mérkőzés után hétfőn koradélután már az Elek Gyula Arénában jelentkeztek edzésre. Más választás nem igazán adódott, Elek Gábornak nem volt esélye szabadnapot engedni, hiszen szerdán Debrecenben újra bajnoki pontokért megy a küzdelem, és a Loki vendégeként éppenséggel amúgy is meglehetősen nehéz győzni. Ha meg hozzátesszük, hogy az ezt megelőző hétvégén szombaton és vasárnap is meccs volt, a Magyar Kupa elődöntője és döntője, ugyebár, másnap pedig már a válogatott edzőtábor kezdődött, akkor érthető, hogy miért írjuk, hogy nagyon sokat kell visszalapozni a naptárban a legutóbbi pihenőnapig.

Mindenesetre a szezon utolsó harmadát ezzel elindítottuk, a közeljövőben szerdán, szombaton, majd újra szerdán is bajnokit játszunk, mielőtt vasárnap a Rosztov-Don elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő következik. Vagyis a maximális fordulatszámon fog pörögni az együttes és abban bízunk, hogy a teljesítmény is csúcs közeli lesz.

A DVSC-vel 2018 októberében találkoztunk legutóbb, akkor szoros első félidőt követően végül simán, 38-27-re győztünk a Népligetben – érdekesség, hogy ilyen sok gólt a szezon során egyetlen csapat sem tudott még lőni a debrecenieknek. Ők egyébként február 27., a Győr elleni 35-31-es hazai vereségük óta csak egyszer, március 8-án léptek pályára tétmérkőzésen (idegenben verték 23-17-re a Kisvárdát), tehát ha itt a túlterhelés, akkor ott a játékhiány jelenthet megoldandó problémát.

A mérkőzésre a vendégszektorba kizárólag akkor lesz jegyértékesítés a meccs napján, ha marad még belépő. A jegyeket elővételben kedden 10-17 óra között az Elek Gyula Arénában lehet megvásárolni.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
18. forduló

DVSC Schaeffler - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Debrecen, Hódos Imre Sportcsarnok
Időpont: 2019. március 27. (szerda) 18 óra
Játékvezető: Bócz László és Wiedemann Viktor
Jegyár: 1500 (elővételben kedden 10-17 óra között az Elek Gyula Arénában)
TV: M4 Sport

Cikkajánló

Változott két mérkőzésünk kezdési időpontja

Módosult női kézilabdacsapatunk Vác és Békéscsaba elleni bajnokijának kezdési időpontja.

Nagy kihívás volt az ősz, de sikeresen zártuk

Sok nehézséget okozott az extrém rövid felkészülési időszak, de lépésről lépésre fejlődött a csapat.

Az év kézilabdázója díj: taroltak a Fradi-játékosok

Klujber Katrin, Simon Petra és Imre Bence is elismerést kapott a Magyar Kézilabda Szövetségtől.

Igazi példaképek: Eb-bronz után egyetemi vizsga jött

Simon Petra hétfőn reggel nyolckor, Márton Gréta „csak” hétfőn délután írta az Eb utáni első vizsgáját.

„Biztos, hogy a felső polcra kerül az Eb-bronzérem!”

A friss EB-bronzérmes Klujber Katrin a Bécsből érkező buszról leszállva nyilatkozott a FradiMédiának – VIDEÓ!

"Szavakba se tudjuk foglalni azt, hogy mi van bennünk"

Az öröm szavai - a fantasztikus bronzmérkőzés után beszéltek játékosaink az érzéseikről - VIDEÓ!

Megvan! Eb-bronzérmes a magyar válogatott!

Klujber Katrin kilenc gólt lőtt a franciáknak, a magyar válogatott tizenkét év után szerzett érmet.

Klujber és Simon is bekerült az Eb álomcsapatába

A vasárnap záródó Európa-bajnokság All Star csapatába két ferencvárosi kézilabdázót is beválasztottak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin