Megszokhattuk, hogy az újév környéki bajnoki fordulóban rendre fokozott az érdeklődés, illetve azt is, hogy a Ferencváros-Győr rangadókon mindig sokszoros a jegyekért a túljelentkezés. Most meg, hogy december 29-én érkezett a minden fronton címvédő a Népligetbe, e két tényező csak erősítette egymást. Szóval, elképesztő hangulat uralkodott az Elek Gyula Arénában, vasárnap este, s ahogyan a gyönyörű, a csarnok háromnegyedét lefedő látványt készítő szurkolóink, úgy a csapatok is óriási elánnal kezdtek.
Az ETO két góljára néggyel válaszoltunk, és ettől komoly lendületet vettünk. Bíró Blanka kergette őrületbe a győrieket, elsősorban a jobbszélsőket, de a fal is kemény volt előtte. Szembetűnő volt, hogy a visszarendeződésre óriási hangsúlyt fordítanak a lányaink, s ezzel némileg sikerült féken tartani ellenfelünket, amelynek egyébként a gyors indítás és a lerohanás a fő fegyvere. Nem nyújtottunk támadásban extrát, sokszor úgy tűnt, hogy nagyon nehezen találjuk meg a réseket, de valahogy mindig sikerült túljutni a nehéz pillanatokon. Hol Háfra Noémi lőtte át a látszólag égig érő győri falat, hol Schatzl Nadine varázsolta be a labdát a kapuba, de a világbajnoki megrázkódtatások miatt igen mélyről tápászkodó Klujber Katrin is meg-megvillant. Az első félidő hajrájában a vendégek átvették a vezetést (9-10), kihasználva, hogy 9-7 után majd tíz percen át nem sikerült túljárnunk Amandine Leynaud eszén. Nem zuhant össze ettől az ezernyi fradista torok által űzött, hajtott csapatunk, és a dudaszó előtt két másodperccel Klujber Katrin újra vezetéshez juttatta a mieinket.
A második játékrész első öt perce még egyet dobott a hangulaton, robbant a csarnok a Fradi-gólok után – és jöttek is szépen, sorban. Schatzl, Háfra, majd Klujber kétszer, az előnyünk meg öt gólra hízott, és a legtöbben a szemüket dörzsölgették. Danyi Gábor nem várhatott, időt kért, és sajnos felrázta csapatát, amely rögtön kettőre zárkózott. Kovacsics Anikó kiállítása után az ezen az estén a pályára anyaként visszatérő Szucsánszki Zita és Hornyák Dóra egyszerre volt pályán, sőt, utóbbi gólt is lőtt nagyon fontos pillanatban. Negyed óra maradt, amikor egy gólt továbbra is őriztünk a vezetésünkből, de az ETO egyre könnyebben került helyzetbe, ezért félő volt, hogy kétségkívül hosszabb kerettel rendelkező ellenfelünk a hajrában fordítani is tud.
A 49. percben össze is jött neki sajnos, s bár erre még tudtunk válaszolni, ismét vezetést szereztünk, a következő percekben négy gólt kaptunk zsinórban, és a vendégek eldöntötték a mérkőzést. Vagyis, mindenki ezt hitte, kivéve a csapatot, amely talán nem is ismeri azt a szót, hogy feladni. Egyre zárkóztunk, kétszer is, így 28-27-es vendég előnynél kezdődött az utolsó negyvenöt másodperc Danyi időkérése után. Kivédekeztük a győri támadást, támadhattunk az egyenlítésért, de már csak alig tíz másodperc maradt. Amolyan kényszerhelyzetben Lukács Viktória vállalta magára a lövést, amit Kiss Éva védett, a játékidő meg lepergett.
Elképesztő mérkőzésen maradtunk pont nélkül, amelyen ezt leszámítva mindenki többet kaphatott, mint amit remélt. Igen közel voltunk a bravúrhoz, de ebből a meccsből még így is építkezni lehet.
FTC-Rail Cargo Hungária-Győri Audi ETO KC 27:28 (13:12)
FTC: Bíró B.; Lukács 3; HÁFRA N. 5; Snelder; Csiszár-Szekeres; KOVACSICS A. 6; Schatzl Nadine 5. Csere: KLUJBER 6 (1); Szucsánszki; Márton G. 1; Pásztor N.; Debreczeni-Klivinyi; Hornyák D. 1.
GYŐR: Leynaud; Bódi 4; Nze Minko 4; OFTEDAL 6; Brattset 2; Amorim 3; Puhalák. Csere: KISS É. (kapus); Edwige 1; Knedliková; Bulatovics 1; Kurtovic 2 (2); A. M. Hansen; Kristiansen; FODOR CS. 5; Faluvégi D..
Elek Gyula Aréna, 1200 néző
Vezette: Horváth Péter, Marton Balázs
Az eredmény alakulása: 5.p.: 4:2; 7.p.: 4:4; 10.p.: 6:4; 15.p.: 8:7; 22.p.: 9:9; 26.p.: 9:10; 29.p.: 11:11; 36.p.: 17:12; 39.p.: 17:15; 41.p.: 19:16; 45.p.: 20:19; 49.p.: 21:22; 51.p.: 23:23; 55.p.: 23:26; 58.p.: 26:27.
Kiállítások: 8, ill. 4 perc
Hétméteresek: 1/1 ill. 3/2
Sok nehézséget okozott az extrém rövid felkészülési időszak, de lépésről lépésre fejlődött a csapat.
Klujber Katrin, Simon Petra és Imre Bence is elismerést kapott a Magyar Kézilabda Szövetségtől.
Simon Petra hétfőn reggel nyolckor, Márton Gréta „csak” hétfőn délután írta az Eb utáni első vizsgáját.
A friss EB-bronzérmes Klujber Katrin a Bécsből érkező buszról leszállva nyilatkozott a FradiMédiának – VIDEÓ!
Az öröm szavai - a fantasztikus bronzmérkőzés után beszéltek játékosaink az érzéseikről - VIDEÓ!
Klujber Katrin kilenc gólt lőtt a franciáknak, a magyar válogatott tizenkét év után szerzett érmet.
A vasárnap záródó Európa-bajnokság All Star csapatába két ferencvárosi kézilabdázót is beválasztottak.
Az FTC-Rail Cargo Hungaria Eb-bronzmeccsre készülő irányítóját Bécsben díjazták szombat este.