2023. július 6.
Óriási hajrában győztük le a franciákat az Eb-nyitányon
Négygólos hátrányban is volt, de végül sikerrel kezdte a juniorválogatott a romániai U19-es női Eb-t.

A franciák elleni rangadóval kezdte a négy ferencvárosi játékossal felálló magyar válogatott a románi U19-es női kézilabda Európa-bajnokságon. Nem volt ideális időpontban a találkozó, mivel a magyar csapat este még edzett, csütörtök délelőtt pedig már pályára kellett lépni.

A kezdés azonban jól sikerült, Simon Petra szép egyéni akcióból szerzett góljával indult a meccs, viszont a 3-0-s magyar előny után gyorsan felébredtek a franciák, sőt a 10. percre fordítottak is, így Szilágyi Zoltán időt kért (3-4).

Ezt követően a gól nélküli szériát ugyan megtörtük, de a fordítás nem jött össze. Elővettük a hét a hat elleni játékot, de továbbra is a franciák játszottak kevesebb hibával, a 26. percben már négygólos előnyben voltak (8-12). Ebből a játékrész egyet lefaragtunk, így 12-15-ös állásnál mehettünk pihenni.

Remekül jött ki a folytatásra a csapat, és a 39. percben összejött az egyenlítés, nem sokkal később pedig már kettővel mi vezettünk (20-18). Volt még – számunkra nem túl kedvező fordulat a mérkőzésben, a következő nyolcperces szakaszt néggyel nyerték meg a franciák, így kétgólos hátrányban kezdtük az utolsó bő tíz percet (22-24).

Simon vezérletével az 58. percben értük utol riválisunkat, és kiállításokkal tarkított őrült hajrában végül a miénk volt az utolsó szó, Kövér Luca ívelte a francia kapuba a győztes gólt, 30-29-cel a magyar válogatott nyerte meg az első forduló rangadóját.

Sok pihenésre nem lesz idő, pénteken délben jön a következő feladat, Szerbia ellen.

NŐI U19-ES KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (ROMÁNIA, JÚLIUS 6-16.)

C-csoport, 1. forduló (Mioveni)

Magyarország – Franciaország 30-29 (12-15)
A magyar csapat gólszerzői: Simon 7, Csernyánszki 6, Csíkos 6, Szabó A. 5, Farkas 2, Gém 2, Kövér 1, Varga E. 1

A csoport másik mérkőzésén: Norvégia – Szerbia (később játsszák)

A magyar válogatott további csoportmérkőzései:

Július 7., péntek
12:00 Szerbia – Magyarország

Július 9., vasárnap
16:30 Magyarország – Norvégia

Az Európa-bajnokság programja:

Csoportmérkőzések: július 6-9.
Középdöntő: július 11-12.
Elődöntő és helyosztók: július 14.
Döntő és bronzmérkőzés: július 16.

Csoportbeosztás:

A-csoport: Horvátország, Svájc, Svédország, Hollandia
B-csoport: Németország, Románia, Portugália, Izland
C-csoport: Magyarország, Norvégia, Franciaország, Szerbia
D-csoport: Dánia, Montenegró, Csehország, Észak-Macedónia

A magyar válogatott kerete:

Kapusok: Imre Szofi (FTC), Mészáros Virág (FTC), Zaj Klára (NEKA)
Jobbszélsők: Gém Léna (NEKA), Papp Dorka (FTC)
Jobbátlövők: Kovalcsik Bianka (NEKA), Kurucz Aida (Vác)
Irányítók: Csernyánszki Liliána (DVSC), Farkas Júlia (Győr), Simon Petra (FTC)
Beállók: Kostyó Panni (DVSC), Kövér Luca (Győr), Szabó Lili (NEKA)
Balátlövők: Csíkos Luca (NEKA), Panyi Anna (DVSC), Varga Emília (NEKA)
Balszélsők: Makó Zoé (DVSC), Szabó Anna (NEKA)

Cikkajánló

„Meg kell tanulnunk, hogy nem szabad hátradőlni”

Tomori Zsuzsanna szerint a győzelem az első félidő jó játékának volt köszönhető - VIDEÓ!

Kitartott az előnyünk, ismét győztünk a BL-ben!

Kiváló első félidő után izgalmassá vált a meccs vége, de itthon tartottuk a két pontot a Bistrita ellen is.

Márton: „Egyre jobban megmutatkoznak az egyéniségek”

Női kézilabdacsapatunk válogatott balszélsője szerint a BL-folytatás előtt két nap is elég lehet a javuláshoz.

Kérdezz-felelek Simon Petrával

Női kézilabdacsapatunk válogatott játékosa tetoválásairól és kedvenc ételéről is mesélt.

Döcögött a játék, de így is két pontot szereztünk

Szűk negyvenöt percen keresztül szorosan alakult a dunaújvárosi mérkőzésünk, de a végül öttel nyertünk.

Dunaújvárosba utaznak szerdán női kézilabdázóink

Veretlen együttesünk a még pont nélkül álló DKKA otthonában szeretné folytatni a kiváló sorozatot.

Hullámzó meccsen kilenc góllal vertük Romániát

A női kézilabda-válogatott Románia elleni felkészülési mérkőzéssel zárta a heti összetartást.

Glauser: „Szeretem, hogy ilyen őrültek a szurkolók!”

Női kéziseink klasszis francia kapusa arról is beszélt, hogy miben változtatta meg kislánya születése.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin