A világ legnagyobb rangadójaként jellemzik egy ideje női kézilabdában a Ferencváros és a Győr párharcát, amelyet ezúttal a Magyar Kupa döntőjében rendeztek meg. A szombati elődöntőben sajnos elveszítettük Janurik Kingát, akit az ellenfél játékosa talált fejbe labdával, a döntő helyszínére se utazhatott el ennek következtében, helyét Szilágyi Diána vette át a keretben, de a kapuban természetesen az elődöntőben parádézó Laura Glauser kezdett.

Telt ház és a rangadóhoz méltó hangulat fogadta a csapatokat, a mérkőzés se lehetett nagyon más, és bár az első két perc után úgy tűnt, mi kaptuk el jobban a fonalat, végül a Sandra Toft védéseire alapozó ETO játszhatott előnyben. Orlane Kanor és Valerija Maszlova átlövése rendben volt, ezt követően azonban sok volt a pontatlanság, olykor ütemtelenül járt a labda, a győri védekezés pedig kihasználta ezeket. Allan Heinének már bő tíz perc után időt kellett kérnie, miután négy gólra nőtt a hátrányunk (7-3). Hasonlított mindez a tavalyi döntőhöz (egyébként az elődöntő is a sérülés szempontjából, csak akkor Tomori Zsuzsanna szenvedett orrtörést az MKC ellen), épp ezért bízhattunk benne, hogy előbb utóbb megtalálja vezetőedzőnk a megfelelő összetételt.

Glauser védéseire nagy szükség volt, de a kipattanó többször is ellenfelünkhöz került, ez pedig különösen idegőrlő volt, pláne úgy, hogy nagyon döcögött a támadójátékunk – nem lehettünk boldogok a meccs képével, és az állással sem. Öt-hat gólra nőtt a különbség, és nagyon észnél kellett lenni, hogy nehogy már a szünetig túlságosan leszakadjunk. A játékrész hajrájában legalább a helyzetek kialakítása gördülékenyen ment, csak még mindig sokat hibáztunk Tofttal szemben. A küzdelem, az elszántság megvolt, de precízebb játékra és okosabb befejezésekre volt szükség ahhoz, hogy a második harminc percben legyen esélyünk a fordításra (15-10), sorozatban a negyedik kupadiadalra.

Reméltük, hogy jön a felzárkózás, de talán ennél is többet kaptunk az első öt perctől – Andrea Lekics villant kétszer is, valamint Klujber is duplázott, négy gólt lőttünk zsinórban. Nagy esélyünk volt rá, hogy tovább javítsuk a helyzetünket, mert hiába kért időt a Győr, két ziccert is lőhettünk a döntetlenért, ám sajnos egyikből se lett gól. A másodikkal sajnos már élt az ETO, hármas sorozatot produkált, nem sokkal később pedig még egyet rátett, vagyis újra mínusz ötről kapaszkodhattunk. Ahogy közeledtünk a hajrához, ismét azt láthattuk, mint az első félidő végén: a helyzeteink megvoltak ahhoz, hogy szorossá tegyük az állást, de a hatékonyság alacsony volt. Két hetest is elrontottunk, amikor háromra léphettünk volna, és bár Lekics találatával végül összejött, már csak szűk nyolc perc maradt a végéig.

Glauser ugyanakkor adta a lehetőséget, úgy, mint egy éve Böde-Bíró Blanka, de elöl még mindig sok volt a hiba – Maszlova ziccerével közte egy lehetett volna, ehelyett három lett. Mindkét oldalon szokatlanul sok volt a technikai hiba, de a Győr tartotta a meccs elején kiépített előnyét. Három perccel a vége előtt, mínusz háromnál kért időt Allan Heine, ezt követően pedig Bölk és Cvijics góljával megint egyre csökkentettük a hátrányt, mire az utolsó percre fordultunk.

Kivédekeztük a győri akciót, az ellentámadásból Malestein a hosszú alsóba lőtt, míg a túloldalon még Glauser fogott egy labdát - hihetetlen izgalmak után, újabb fantasztikus feltámadásnak köszönhetően döntetlennel ért véget a mérkőzés, és jöhettek a hetesek.

A győriek kezdtek, Housheer belőtte, és így tett nálunk Bölk is. A második körben Győri Lukács lövését fogta Glauser, Klujber pedig előnyt szerzett! Bruna de Paula következett, és az ő hetesét is kirúgta kapusunk, de így tett Toft is Lekics kísérletével. Brattsett jött, és Glauser neki is védett, de Malestein is kihagyta a sajátját. Az utolsó kör jött, és GLAUSER ÚJRA VÉDETT!