2019 decemberében műtéten esett át a hazánk egyik legtehetségesebb női kézilabdázójaként számon tartott Tóth Nikolett, akinek ráadásul az elmúlt időszakban nem ez volt az egyetlen sérülése. A tizenkilenc éves irányítónk talpában az őszi szezon vége előtt eltört egy csont, a felépülését követően, az első (NB I/B-s) meccsen pedig egy ártalmatlan leérkezés után roppant meg a térde. A vizsgálatokat követően a porc sérüléseit látva az orvosok az operáció mellett döntöttek, és mozaik plasztikával pótolták a porcot.
„Az eleje volt a legnehezebb, amikor elkezdhettem végre a rehabilitációt, az mentálisan alaposan próbára tett – emlékezett vissza Tóth Nikolett. – Előtte egy hónapon át otthon feküdtem, nem csináltam, nem csinálhattam semmit, szinte csak ettem és ezt meg is éreztem, az izmaim elsorvadtak. Szóval ezek után brutális volt elkezdeni a munkát, de szépen lassan visszaerősödött a testem, és most már azért szívesebben nézek tükörbe…”
A munka az előre eltervezett menetben zajlott, de az elmúlt hetek intézkedései valamelyest Niki rehabilitációját is nehezítik.
„Most azért eléggé unalmas a dolog, hogy mindent otthon kell csinálnom, de a munka így sem állt meg. Néhány szükséges eszközt, például bosut, hengert, kisebb súlyokat, step padot hazahoztam, hogy az előírt gyakorlatokat tudjam végezni. Hetente kétszer Dorka (a gyógytornász, Vajay-Gazsó Dorottya) online segíti az edzésemet, ilyenkor nézi és rögtön javítja is, ha valamit nem jól csinálok. A csapatnak előírt, felsőtestet erősítő kondit meg tudom csinálni én is, illetve már néhány láb gyakorlatra is alkalmas vagyok, de nekem inkább Dorka írja elő a feladatokat. Eddig a többieknek kiadott futást mindig bicajjal helyettesítettem, lassacskán azonban én is elkezdhettem az óvatos futásokat. Három hete voltam egy felmérésen, akkor még nem volt kellően jó a lábam, mert az izom nem volt egyensúlyban, most viszont már könnyű kocogással tíz perces etapokat fájdalom nélkül tudok megtenni.”
Niki hozzátette, a játék már nagyon hiányzik neki, de édesapjával azért tudott dobálni, az elmúlt időszakot pedig kicsit észrevétlenül a feltöltődésre is használhatta, hiszen több ideje maradt a barátokra.
„Most valóban több időm volt, egy-egy este akár tovább is maradhattam a szokásosnál a barátaimmal, de elég is volt már, szívesebben lennék újra a pályán. Rossz volt kívülről nézni a meccseket, átéreztem a többiek helyzetét, és a lelátón is izgultam, gondolkodtam, hogy mit hogyan csinálnék. Nagyon hiányzik már a kézilabda, igaz, amiatt, hogy most mások sem foghatnak labdát, olyan, mintha időt nyertem volna. Apukámmal óvatosan szoktunk néha dobálni, van itthon egy labdám, de ez azért más. Egyelőre a felépülésemre koncentrálok, és most már végre türelmes is vagyok. Nem könnyű, de muszáj, mert nem akarok többet sérült lenni, úgyhogy nagyon kidolgozzuk ezt a rehabot, és minden úgy csinálok, ahogy azt a szakemberek kérik tőlem.”
Szöllősi-Zácsik Szandra hat gólt lőtt a Vácnak, majd a sajtótájékoztatón értékelte a mérkőzést.
A végén vált igazán magabiztossá női kézilabdacsapatunk Vác elleni hétközi bajnokija.
Női kézilabdacsapatunk vezetőedzője nem hosszabbít szerződést, 2025 nyarán távozik klubunktól.
Női kéziseink a Győr legyőzése után négy nappal ismét az Elek Gyula Arénában lépnek pályára, a Vácot fogadják.
Márton Gréta közvetlenül a meccs előtt találkozott egy statisztikával, ami nagyon feldobta.
A Győr legyőzése után a sajtótájékoztató valamennyi résztvevője kiemelte a mérkőzés hangulatát.
A Győr elleni bajnoki győzelem után francia klasszis kapusunk értékelte a remek évkezdést – VIDEÓ!
Laura Glauser ihletett formában védett, szinte végig vezetve győztük le a legnagyobb riválisunkat!