2023. június 2.
„Nem a szimpatikus vesztes szerepéért érkeztünk!”
A FINAL4 előtti nap első programjaként a résztvevő csapatok képviselői álltak a sajtó rendelkezésére – VIDEÓ!

A budapesti női kézilabda EHF Bajnokok Ligája FINAL4 szombati rajtja előtti utolsó napon úgynevezett Media Call eseményt tartottak a résztvevő csapatok otthonául szolgáló margitszigeti szállodakomplexumban, amelyen az FTC-Rail Cargo Hungaria vezetőedzője és néhány játékosa állt a média képviselőinek rendelkezésére. A FradiMédia stábjával Elek Gábor, Bíró Blanka és Márton Gréta osztotta meg a fantasztikus hangulatúnak ígérkező hétvégi négyes döntővel kapcsolatos érzéseit, valamint természetesen a szombati elődöntős ellenfél, a dán Team Esbjerg is szóba került.

Mérkőzéseket ugyan csak szombaton és vasárnap rendeznek, de már pénteken is tartogat további érdekes programokat a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti FINAL4-hétvégéje. Péntek délután a hivatalos menetrend részeként a Vasas-csarnokban vezényel edzést a Fradinak Elek Gábor, majd következik a délután kezdődő nyitóbuli, amelyet az MVM Dome előtt tartanak majd – a mieink 19.30-tól lépnek színpadra. A nyitóbulira való belépéssel, valamint a programmal kapcsolatos minden fontos információ elérhető ITT.

A szombati és a vasárnapi nappal kapcsolatosan is összeszedtünk néhány fontos szurkolói információt, ezek IDE KATTINTVA olvashatóak el.

Cikkajánló

Változott két mérkőzésünk kezdési időpontja

Módosult női kézilabdacsapatunk Vác és Békéscsaba elleni bajnokijának kezdési időpontja.

Nagy kihívás volt az ősz, de sikeresen zártuk

Sok nehézséget okozott az extrém rövid felkészülési időszak, de lépésről lépésre fejlődött a csapat.

Az év kézilabdázója díj: taroltak a Fradi-játékosok

Klujber Katrin, Simon Petra és Imre Bence is elismerést kapott a Magyar Kézilabda Szövetségtől.

Igazi példaképek: Eb-bronz után egyetemi vizsga jött

Simon Petra hétfőn reggel nyolckor, Márton Gréta „csak” hétfőn délután írta az Eb utáni első vizsgáját.

„Biztos, hogy a felső polcra kerül az Eb-bronzérem!”

A friss EB-bronzérmes Klujber Katrin a Bécsből érkező buszról leszállva nyilatkozott a FradiMédiának – VIDEÓ!

"Szavakba se tudjuk foglalni azt, hogy mi van bennünk"

Az öröm szavai - a fantasztikus bronzmérkőzés után beszéltek játékosaink az érzéseikről - VIDEÓ!

Megvan! Eb-bronzérmes a magyar válogatott!

Klujber Katrin kilenc gólt lőtt a franciáknak, a magyar válogatott tizenkét év után szerzett érmet.

Klujber és Simon is bekerült az Eb álomcsapatába

A vasárnap záródó Európa-bajnokság All Star csapatába két ferencvárosi kézilabdázót is beválasztottak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin