2025. március 21.
Nagy utazás: szombaton irány Kisvárda
Az egyik legközelebb fekvő bajnoki rivális után a legtávolabbi következik női kézilabdacsapatunknak.

Fordul a kocka női kézilabdacsapatunknál, legalábbis ami az utazást illeti: együttesünk kedden az egyik legközelebb fekvő rivális, az MTK otthonában lépett pályára, míg szombaton a legtávolabbihoz, Kisvárdára utazik. A cél természetesen az oda-vissza mintegy ötszázhatvan kilométeres út ellenére is a győzelem, és az elmúlt években ez nem is okozott problémát. Legutóbb, még 2024 áprilisában tíz góllal nyertünk Kisvárdán (26-36), igaz, ehhez képest jelentősen csökkent a különbség a jelenlegi idényben lejátszott hazai összecsapásunkon, ahol „csak” öt góllal nyertünk. Saját szintjéhez képest gyengén kézilabdázott együttesünk ezen a mérkőzésen, az elején négygólos hátrányban is volt, de a szünetben, sőt, még a negyvenhetedik percben is csupán egy góllal álltunk jobban. Utólag már csak az számít, hogy a két pontot megszereztük, de arra mindenképp figyelmeztethet, hogy nem lehet könnyelműen kézilabdázni.

Ellenfelünk a tabella nyolcadik helyét foglalja el, és elsősorban kiváló hazai mérlegének köszönhetően inkább előre felé figyelhet, mint hátra. Kisvárdáról mostanáig csak a Győr (23-37) és az Esztergom (21-31) vitt el két pontot, a Szombathely pedig egyet (34-34), míg a Vasas (31-27), a DKKA (28-24), a Mosonmagyaróvár (31-28), az Alba Fehérvár (30-27) és az MTK (29-28) üres kézzel távozott. A legjobb kisvárdai gólszerző az idény során a horvát irányító, Larissa Kalaus, de a csapat inkább a védekezésének köszönheti a sikereit: a kapott gólok számában az ötödik legjobb a mezőnyben a Kisvárda.

– Nagyon jó keretük van, a védekezésben különösen hatékonyak, de a támadójátékuk is jó – mondta Valerija Maszlova. – Elöl főként a betörésekben és a távoli lövésekben erősek, de az egy az egy elleni szituációkat is bátran vállalják. Nagyon sok kombinációban tudnak játszani, és nekünk mindegyikre fel kell készülnünk, és minden játékos egyedi erősségeiről is beszéltünk, hogy meg tudjuk akadályozni őket abban, hogy a saját kézilabdájukat játsszák. Ez a kulcs a győzelemhez az ilyen csapatok ellen, hogy ne tudjanak a saját kedvük szerint játszani.

A mérkőzés szombaton 18 órakor kezdődik, jegyvásárlásra a helyszínen lesz lehetőség, a jegyár 2500 forint.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
18. forduló

Kisvárda-Master Good SE - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Halasy Gyula Városi Sportcsarnok, Kisvárda
Időpont: 2025. március 22., 18 óra
Játékvezetők: Haskó Tamás Károly és Natkai Norbert
Jegyár: 2500 forint

Cikkajánló

Nem okozott gondot a Kisvárda legyőzése

Esélyeshez méltón érvényesítettünk a papírformát a Kisvárda elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésen.

„Edzőként is magamat adom, nagyon emberközpontú vagyok”

Cirjenics-Kovacsics Anikó egyéni és kiscsoportos foglalkozásokat tart az FTC Kézilabda Akadémia növendékeinek.

Könnyedén kézilabdázva győztük le az MTK-t

Mindkét kapusunk kiválóan teljesített, a védéseik után pedig sok könnyű gólt szereztek női kéziseink.

A kiesés elől menekülő MTK otthonába látogatunk

Kedden este fővárosi mérkőzéssel folytatódik női kézilabdacsapatunk számára a bajnokság.

"Bordás Réka támadásban különösen jól teljesített!"

A DKKA elleni bajnoki mérkőzést követően a hibátlanul lövő Bordás Réka csak félig volt elégedett.

Ahogy várhattuk: lassabb kezdés után jött a siker

Az első félidőben még sok hibával játszott női kézilabdacsapatunk, a másodikban azonban már nem adott esélyt.

Kupagyőzelem után jöhet a bajnoki folytatás

Női kézilabdacsapatunk az ősszel szenvedett a DKKA ellen, a cél, hogy ezúttal magabiztosabb játékkal nyerjen.

Jegyinformációk az Esztergom és a DVSC elleni bajnokira

Női kézilabdacsapatunk mindkét bajnoki rangadójának változott az időpontja.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin