2015. május 7-én, vagyis napra pontosan öt évvel ezelőtt felejthetetlen mérkőzésnek lehettek szemtanúi mintegy ezernégyszázan az Elek Gyula Arénában, s talán százezrek a televíziók előtt ülve.

Kezdjük azonban kicsit korábbról a történetet… A női kézilabda bajnokság 2014/2015-ös szezonját még rájátszásos rendszerben bonyolították, az alapszakasz után az első a negyedikkel, a második pedig a harmadikkal vívott elődöntőt, majd a győztesek kerültek a két nyert meccsig tartó döntőbe. A finálé két résztvevője kapcsán egyébként nem sok kérdés mutatkozott a szezon során – az alapszakaszt 42 ponttal a Győr nyerte, a Fradi 41-gyel jött be a második helyre, a harmadik Dunaújváros és a negyedik Érd már jelentős lemaradással 29, illetve 27 ponttal zárt. Az elődöntők is ennek megfelelően simán alakultak, a mieink összesítésben tizenhét, az ETO meg tizenhat góllal bizonyult jobbnak ellenfelénél.

Na, de a döntőtől mindenki óriási küzdelmet várt. Az alapszakaszban a két csapat rangadóját mindkétszer a hazai fél nyerte – Győrben 31-26, a Népligetben 24-21 volt a végeredmény. Az ETO kétszeres Bajnokok Ligája-címvédőként, de a Vardar Szkopjéval szemben épp elveszített BL-negyeddöntő után a bizonyítási vágytól igencsak feltüzelve, többek között Kovacsics Anikóval, Heidi Lökével és Katrine Lundéval készült a bajnoki döntőre. Elszántságból a mieinknél sem volt hiány, a csapatkapitány, Szucsánszki Zita ki is jelentette a meccs előtt: „Mikor, ha nem most?” Majd hozzátette: „Érezzük magunkban az erőt, látjuk a lehetőséget, de tudjuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz. Rendkívül odafigyelve kell kézilabdáznunk, és végig higgadtnak maradnunk, miközben támadásban bátrak, védekezésben kemények vagyunk. Bízom benne, hogy szokás szerint félelmetes lesz a hangulat a csarnokban, ami minket is feldob.” A vezetőedzőnk, Elek Gábor is ezt a véleményt erősítette, mondván érzése szerint most nem vagyunk messze játékerőben a Győrtől, és ha a játékosok elhiszik, hogy képesek rá, akkor valóban le is győzhetik az ETO-t.

A mérkőzés – aligha meglepő… – fantasztikus hangulatban kezdődött, de az első támadás előtt még a nyáron távozó játékosokat köszöntötte a vezetőség – a legnehezebb pillanatokat ekkor az ünnepelt közönségkedvenc, s épp a Győrhöz távozó Tomori Zsuzsanna élte át, de a visszavonuló Vérten Orsolya is érzelmekkel telve várhatta az összecsapást.

Az első gólra három és fél percet kellett várni, Nerea Pena talált be hetesből, s mert a kapunkban Katarina Tomasevic kiválóan védett, a győriek az ötödik percben tudták csak megtörni a jeget. 2-0-ról gyorsan egyenlítettek, de 5-3-ig továbbra is mi álltunk jobban – Szucsánszki Zita két átlövéssel és egy kiharcolt hetessel már az első tíz percben is segítette a csapatot, de talán nem árulunk el nagy titkot, ha azt írjuk, ez még csak a kezdet volt a kapitánytól.

Fordított a Győr (5-6), és a tizennyolcadik perc végén is előnyben volt még (8-9), amikor Elek Gábor időt kért, kicsit több figyelmet kért védekezésben és türelmet támadásban. Mondanánk, hogy utóbbi hozta meg az újabb fordulatot, de Zizi épp csak ugyanazt csinálta, amit eddig… Két gólt lőtt, közte kiosztott egy gólpasszt, s mert Tomasevic is elkapta a fonalat, kettővel megléptünk. Sőt, 14-10-nél már négy volt az előnyünk, kiváló ritmusban kézilabdáztunk, és kettős emberelőnybe is kerültünk, vagyis, ha a játékrész hajrájára jobban odafigyelünk, igen komoly vezetésre tehettünk volna szert. Több nem lett négynél, de így is reménykedve várhattuk a második félidőt (16-12).

Tomasevic-védéssel indult a második játékrész, de mégis időt kellett kérnünk már a 35. percben, amikor egyre közeledett az ETO (17-16). Nem sokat változott a játék képe ettől, a vendégek szemmel láthatóan más ritmusban játszottak, mint korábban, és egy szempillantás alatt nyílttá tették a meccset. A vezetést azonban megőriztük még úgy is, hogy Szucsánszki Zitán és Nerea Penán kívül mezőnyben extra teljesítményt nyújtó játékosunk nem nagyon volt, ráadásul Tomori Zsuzsanna önmagához mérten kifejezetten gyengén teljesített.

Sőt, olyannyira gyengén, hogy a 43. percben, 20-20-nál lecserélte őt Elek Gábor, és a helyére egy tizenhat éves, vakítóan szőke hajú tehetséget küldött a pályára – bizonyos Háfra Noémit… Abban a szezonban Noni egy ifi-meccset is játszott még, harminc junior bajnokin kétszáznyolc gólt lőtt, huszonnégy NB I/B-s felnőtt találkozón száznegyvenet, összekalapált tizenegy gólt már az élvonalban is, de ilyen szituációban meglepetés volt a szereplése. Joggal bízott benne amúgy Elek Gábor, Noni jól szállt be, igaz, öt évvel később a tréner és a játékos is hasonlóan látta a teljesítményét: „Nem sok mindent csináltam, nem mertem vállalkozni, csak arra figyeltem, hogy ne hibázzak” – mondta Noni.

Az utolsó negyed órára fordulva magához ragadta a vezetést a Győr, amely frissebbnek is tűnt, csak épp Szucsánszki Zitára nem volt ellenszere. A klasszis irányítónk lehetetlen pozíciókból ugrott fel, ha kellett, ha más lehetőség nem kínálkozott, magára vállalta a kétes szituációkat és majd minden lövéséből gólt szerzett – tizenegynél járt az ötvenedik perchez érve.

Picivel több, mint hét perccel a vége előtt, kétgólos hátrányban talán a legtöbben már temették a csapatot, amely azonban nem adta fel, meg két perccel később sem, ugyanilyen különbségnél. Tomorit támadásban továbbra is Háfra Noémi váltotta, az 58. percben pedig felrobbant a csarnok, amikor Pena góljával egyenlítettünk, igaz, a lépéselőny így is a vendégeknél volt.

Passzívnál hatvanöt másodperccel a vége előtt Kovacsics Anikó lövése a kapufáról Tomasevicre, onnan meg a hálóba pattant, rohantunk az egyenlítésért, ami nagyon gyorsan, tíz másodperc alatt össze is jött, Kovacsicz Mónika talált Lunde kapujába. A győri kispad már arra készült, hogy a kapusa helyett még egy mezőnyjátékost felküld az utolsó támadásnál, de mielőtt jött volna a plusz ember, 59:40-nél Kovacsics ismét betalált, és eldőlni látszott minden. Főleg akkor, amikor a gyors középkezdésünk és a bejátszásunk után, 59:52-nél csak szabaddobást ítéltek a játékvezetők. Szamoránsky és Szucsánszki is a földön feküdt még, Vérten Orsolya azonban minden rutinját bevetve sprintelt a labdáért, kivette azt Lunde kezéből, a kilencesen kívülre rohant, feladta azt Szucsánszkinak, ő meg… Ő meg 59:56-nál kipókhálózta a jobb felső sarkot. A szinte hihetetlen jelenetek után nem igazán látszott öröm az arcokon, pedig már önmagában ez az egyenlítés is hőstett volt.

31-31, tehát, döntetlen, és a szabályok értelmében pedig jöhettek a hetes dobások.

„Tiszta déja vu érzésem volt: vagy hat éve volt egy alapszakaszmeccsünk a Győr ellen, akkor is az utolsó pillanatokban találtam be, csak akkor nyertünk is 35-34-re, meg akkor Zácsik Szani lőtt valami tizenöt gólt, nem én – elevenítette fel a csapatkapitány a meccs másnapján a Nemzeti Sportnak, hogy mi játszódott le a fejében az egyenlítő gólja után. – Aztán az volt az első gondolatom, hogy úristen, csak ne hosszabbítás legyen, mert azt nem fogom kibírni… Utána eszembe jutott, hogy hetesek jönnek, jelentkeztem is első lövőnek, hogy legyek túl rajta, aztán hadd fújhassak egyet végre. Erre fel mi történt? Mindenki belőtte, és sorra kerültem megint.”

Bizony, az első öt pár hibátlanul célzott – de azért a lövőinknél egy másodpercre mindenképp érdemes megállni. Szucsánszki kezdett, Tomori volt a második („Úgy voltam vele, ha még ezt sem lövöm be, tényleg nincs miről beszélni” – utalt később a gyengécske teljesítményére), Vérten a harmadik, Háfra a negyedik („Jelentkeztem, hogy lövök, ha kell, és mert a fiatalok közül én játszottam is, mellettem döntött Gábor. Emlékszem, Zizitől kérdeztem, hogy hova lőjem, adjon tanácsot, vele már akkor is jóban voltam, bíztam benne, de nem tudott segíteni. Úgy döntöttem, bedőlök a lövésnél, úgy erősebb lesz és aztán gól lett. Csak utólag tudatosult bennem, hogy mi is történt, talán akkor, amikor a meccs után a junior öltözőben – mert én ott öltöztem – még mindig reszkettem az extázistól. Vagy lázas voltam talán, mert fáztam is, de mindegy, és anyukámtól kaptam egy islert.”), Pena pedig az ötödik.

A következő kört a Győr kezdte, jött a kapunkba Szikora Melinda, és rögtön ki is védte Korsós Dorina hetesét. Vagyis nem volt már más feladat, mint Szucsánszki Zitának a tizenhatodik gólját is megszereznie. Fenomenális, lenyűgöző teljesítmény volt Zizitől, aki a mindent eldöntő hetes-góllal tette fel a koronát saját teljesítményére.

„Szívvel! Szívvel, lélekkel és hittel!” – felelte néhány perccel később az M4 kamerái előtt a kérdésre, hogy hogyan is sikerült ezt a meccset megnyerni.

Előnybe került tehát a csapatunk a két győzelemig tartó a bajnoki döntőben, amely május 14-én, Győrött folytatódott.

Női kézilabda NB I, döntő, 1. m.
2015. május 7., Elek Gyula Aréna, 1400 néző.
FTC-Győr, 37-36 (16-12, 31-31)
FTC: Szikora, Tomasevic, Cifra, Szarka, Vérten 2 (1), Tóth M., Szucsánszki 16 (4), Mészáros, Kovacsicz 2, Lukács, Tomori 2, Pena 10 (5), Kocsis, Háfra 1 (1), Faluvégi, Szamoránsky 4,
Győr: Lunde, Knedlikova 1 (1), Löke 3 (1), Tamires, Sen 10 (2), Korsós 4 (3), Herr, Kovacsics 8 (1), Aguilar 3, Planéta, Szepesi, Milanovic, Hornyák Á. 3, Bognár-Bódi 4, Csapó, Grimsbö