Sikerül-e Győrben is megismételni a csodát, illetve 2007 után újra bajnok lesz-e a Ferencváros női kézilabdacsapata? Ez a két kérdés foglalkoztatta 2015 májusának közepén a honi sportéletet… Utóbb már tudjuk, május 14-én az egy héttel korábbi teljesítményt is sikerült felülmúlni, női kézilabdacsapatunknak az Audi Arénában is legyőzte a kétszeres Bajnokok Ligája-címvédő Győri ETO-t, és nyolc év után ért fel újra a csúcsra.

De hogy is történt mindez?

Miként azt egy héttel ezelőtt felidéztük, a Népligetben elképesztően fordulatos mérkőzésen, többek között Szucsánszki Zita 16 góljának köszönhetően, hetespárbajt követően előnybe kerültünk a két nyert meccsig tartó párharcban. A címvédő játékosai semmit sem veszítve az önbizalmukból fogadkoztak, hogy a harmadik találkozón dől majd el az aranyérem sorsa, és természetesen az ő javukra. A szakértők ezzel szemben nem látták ennyire egyértelműen a helyzetet, például a mieink mellett szólt az az érv, hogy a csapatunk legjobbja, Tomori Zsuzsanna az első meccsen meg se közelítette saját tudását, de így is nyertünk. Ellenfelünk győzelmét vetítette előre ugyanakkor, hogy hazai pályán tizenegy éve kapott ki legutóbb magyar csapattól, és az is, hogy papíron erősebb kerettel rendelkezett.

„A védekezésünk nagyon gyenge volt az első meccsen, főként az én oldalamon, ezen mindenképpen erősítenünk kell – ecsetelte 2015-ben a fejlődési lehetőségeket Szucsánszki Zita. – Ugyanilyen koncentrációra, hitre és szívre lesz szükség, mert csak az lehet bajnok, aki Győrben is tud nyerni. Most is szeretnénk győzni és bajnokok lenni! Nekem is van még mit javítanom a játékomon, de az egész csapatunkban több tartalék van még szerintem, mint a Győrben, bár idegenben nehezebb dolgunk lesz. Mondjuk, én nem fogok még egyszer akkorát menni, mint legutóbb, az biztos, mert már a második percben lecsapnak majd, mint a taxiórát.”

Ez utóbbival kapcsolatban egyébként nagyjából mindenki egyetértett, minimális volt annak az esélye, hogy Zizi újra összekalapáljon tizenkét akciógólt – a csapatnak kellett osztozni a terheken. És osztozott is!

Több száz szurkolónk kísérte el a csapatot, s a meccs elején óriási segítséget jelentett, hogy gyakorlatilag hangosabbak voltak, mint a jó háromezer győri szimpatizáns. Az első percek kiegyenlített játékot hoztak (3-3), de a mieink gyorsan megtalálták a védekezés ritmusát, zsinórban négyszer lőttünk gólt zsinórban, hiába kért időt Ambros Martín, és a tizenötödik perchez érve már öt góllal vezettünk (5-10). Tomori Zsuzsanna valóban sokkal jobban játszott, mint egy hete, már ennyi idő alatt több gólt szerzett, mint akkor, illetve a kapunkban Katarina Tomasevic is kiváló formát mutatott. Ha hibáztunk, azt azért gyorsan kihasználták a hazaiak, kettőre zárkóztak, de Elek Gábor időkérésekor már újfent néggyel vezettünk. A győri kapuba érkező Lunde sokkal jobban védett, mint Herr, de vele is csak a különbség megtartására volt képes az ETO. Kiválóan működött nálunk a Tomori, Szucsánszki, Pena belső hármas, illetve, ha rájuk kiléptek a győri falból, akkor a beállókat játszották meg jól: összességében fantasztikus teljesítményt mutatott a csapatunk.

Tomasevic védte Anna Szeny időn túli hetesét még az első játékrészben, ez pedig megfelelő felütést adott a második játékrész előtt. Nem is tudott zárkózni az ETO, pedig szinte folyamatosan emberhátrányban játszottunk, a hazaiak nyitottabb védekezéssel próbálták korlátok közé szorítani a mieinket, de három gólnál közelebb a 45. percig nem tudtak jönni. Főképp Nerea Pena hozott extrát az emberhátrányos helyzeteknél, rendre fontos gólokat szerzett, vagy épp hetest harcolt ki. Az utolsó tíz perchez érve aztán kétgólosra olvadt a vezetésünk, és iszonyúan fontos volt, hogy ellenálljunk az ebben a periódusban lendületessé váló Győrnek – Tomasevic vitte a prímet, sorra fogta a lövéseket, és bár Lundénak mi sem nagyon tudtunk gólt lőni, nekünk az is tökéletes volt, ha nem változik a különbség.

Elképesztő izgalmakat hozott a véghajrá, a vendégszektorból zúgott a „Mindent bele!” rigmus, a játékosaink pedig ennek megfelelően nem is sajnálták az utolsó tartalékjaikat. Minimálisra csökkent az előnyünk ezzel együtt is, de Tomori óriási gólt zúdított a hazai kapuba, míg Szucsánszki labdát szerzett hátul. Hosszan támadtunk, hogy peregjenek a másodpercek, három és fél perc volt hátra, amikor Ambros Martín 22-24-nél időt kért, majd a kapusa helyett plusz egy mezőnyjátékost küldött pályára. Hiába működött ez jól az ETO-nak, és hiába talált be egyaránt a következő három támadásából, mert mi is mindig gólt szereztünk, vagyis folyamatosan megmaradt az előnyünk.

Húsz másodperccel a vége előtt, 25-26-nál kért időt Elek Gábor, és hozzávetőlegesen a következőket mondta a játékosainak: „Két dolgot nem lehet csinálni: technikai hibát, és kapura lövést. A fault mindennél többet ér, passzívnál meg feldobjuk a >>csudába<< a lelátóra a labdát.”

Kijött a Győr emberfogásra, Szucsánszki meg az első labdaleütésével megverte Lökét, kapura tört, s mert tudta, hogy legrosszabb esetben szabaddobást fújnak, kapura is mert lőni. A gólját nem adták meg, ellenben Lökét kiállították, a Győr visszaállt az emberfogásról, magyarul belátta, hogy eldőlt a mérkőzés. A slusszpoént Kovacsicz Mónika adta meg, aki még átejtette Lundét, ezzel 27-25-re megnyertük a mérkőzést, tizennyolc év után vertük meg újra saját pályáján a Győrt, és a női kézilabdacsapatunk megszerezte az FTC tizenkettedik magyar bajnoki aranyérmét.

Extázisban ünnepelte a pályán minden játékosunk, a lelátón pedig a több száz szurkolónk az abszolút megérdemelt trónfosztást. Elek Gábor az utolsó gól után térdére rogyott, és az FTC-vel ugyancsak bajnok, s ezt a sikert már csak fentről figyelő szüleire gondolva könnyezett, majd a csapat a levegőbe dobálva ünnepelte. Később aztán így értékelt:

„Győr felé, a buszúton már éreztem, hogy sikerülhet. Olyan csend volt, hogy a légy zümmögését is lehetett hallani, és amikor megérkeztünk, akkor sem barátkozni meg beszélgetni indultak a lányok, hanem némán, elszántan egyenesen az öltözőbe. Nagyon nehéz ezekben a pillanatokban bármit mondani. Köszönöm a csapatnak és azoknak, akik lehetővé tették, hogy a bajnoki címet elérjük és átéljük ezt a mással össze nem hasonlítható boldogságot. Nem tudom kezelni az ilyen érzelmi szélsőségeket. Sem a magasságot, sem a mélységet. A lefújáskor elsírtam magam, igen, pedig nem vagyok sírós fajta… A szüleimre gondoltam, akik ugye szintén bajnokok lettek a Ferencvárossal, édesanyám játékosként, édesapám edzőként. És sikerült a nyomukba lépnem… Bárki megkérdezte, mi a legnagyobb vágyam ebben a szakmában, azt mondtam, hogy a magyar bajnoki aranyérem. Most pedig megadatott…”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Öt évvel ezelőtt... 💚💪🥇 Szenzációs teljesítménnyel lett bajnok Győrben női kézilabdacsapatunk! 😍 Emlékeztek erre a mérkőzésre? Felidézhetitek a Fradi.hu-n található cikkben! (link a bioban is!) ☺️🤗🙏 ▪️ ▪️ ▪️ #ftckezilabda #EgyüttErőVagyunk #bajnokcsapat #FTC #Ferencváros #team #teamspirit #hndbl #handballplayer #handballpassion #past #history #memories

FTC-Rail Cargo Hungaria (@ftc_kezilabda) által megosztott bejegyzés, Máj 14., 2020, időpont: 5:34 (PDT időzóna szerint)