2021. március 12.
Mínusz háromról és a vezetőedzőnk nélkül indulunk
Nehéz helyzetben van női kézilabdacsapatunk, de egymásért küzdve és jól kézilabdázva megfordíthatja a meccset.

Az elmúlt hétvégén a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő odavágóját, a mostani hét elején pedig a vezetőedzője jelenlétét veszítette el női kézilabdacsapatunk – vagyis nincs könnyű helyzetben a visszavágó előtt. Az esélyeket illetően hasonlóképp fogalmazhatunk, mint bő egy hete: ha a jelenlegi Ferencváros teljes fegyverzetében venné fel a harcot a Buducsnoszttal, akkor a háromgólos hátrány ellenére is elvárhatónak mondhatnánk a továbbjutást. A podgoricai találkozón hiányzó négy játékosunk közül jó eséllyel nevezhetjük a szombati keretbe Schatzl Nadine-t, Háfra Noémit és Csiszár-Szekeres Klárát is, de a hosszú kihagyás után biztosan nincsenek még százszázalékos állapotban. Nem lesz ott azonban a kispadon Elek Gábor, aki a hét elején pozitív koronavírus-tesztet produkált, s azóta a családjától is elkülönítve, karanténban tartózkodik. A heti munka így is vezetőedzőnk iránymutatása szerint, illetve a felügyelete mellett zajlott, de a játékosokkal közvetlenül a szakmai stáb többi tagja érintkezett. A vonal mellől az irányítás szombaton az FTC Kézilabda Akadémia szakmai igazgatójára, Mihály Attilára, valamint a kapusedzőnkre, Duleba Norbertre vár, de fontos, hogy ebben a szituációban a csapat még a szokottnál is nagyobb egységet mutasson. Ebben kulcsszerep hárul majd az idősebb, rutinosabb kézilabdázókra, igaz, a mostanihoz hasonló helyzetben még ők sem voltak soha.

Az első összecsapás tapasztalatait levonta együttesünk, azok alapján egyértelmű, hogy a hellyel-közzel jól működő védekezést és a kiemelkedő kapusteljesítményt át kell menteni szombatra is, a támadójáték viszont jelentősen javításra szorul. Ehhez elsősorban arra van szükség, hogy egyénileg koncentráltabban, jobban teljesítsenek játékosaink a meghatározó pozíciókban, így ugyanis jelenősen csökkenne az eladott labdák, valamint az elhibázott ziccerek száma. Meghatározó lesz továbbá a türelem, hiszen láthattuk, a kapkodás okozta hibákat gyorsan megbüntette ellenfelünk, és nem a tizedik percben kell minimum négy góllal vezetni, hanem a lefújáskor (ha legfeljebb tizennyolc gólt kapunk, akkor a háromgólos győzelem is elég lenne a továbbjutáshoz).

Mindent egybevetve különleges és nagy csata vár ránk szombaton este. Nehéz helyzetből indulunk, de ha törik, ha szakad, győztesen kell kijönnünk belőle.

DELO NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
Nyolcaddöntő, visszavágó

FTC-Rail Cargo Hungaria - Buducsnoszt
Helyszín: Elek Gyula Aréna, zárt kapuk mögött
Időpont: 2021. március 13., 18:00
Játékvezetők: Viktorija Alpaidze és Tatiana Berezkina (oroszok)
TV: Sport 1.

Cikkajánló

Változott két mérkőzésünk kezdési időpontja

Módosult női kézilabdacsapatunk Vác és Békéscsaba elleni bajnokijának kezdési időpontja.

Nagy kihívás volt az ősz, de sikeresen zártuk

Sok nehézséget okozott az extrém rövid felkészülési időszak, de lépésről lépésre fejlődött a csapat.

Az év kézilabdázója díj: taroltak a Fradi-játékosok

Klujber Katrin, Simon Petra és Imre Bence is elismerést kapott a Magyar Kézilabda Szövetségtől.

Igazi példaképek: Eb-bronz után egyetemi vizsga jött

Simon Petra hétfőn reggel nyolckor, Márton Gréta „csak” hétfőn délután írta az Eb utáni első vizsgáját.

„Biztos, hogy a felső polcra kerül az Eb-bronzérem!”

A friss EB-bronzérmes Klujber Katrin a Bécsből érkező buszról leszállva nyilatkozott a FradiMédiának – VIDEÓ!

"Szavakba se tudjuk foglalni azt, hogy mi van bennünk"

Az öröm szavai - a fantasztikus bronzmérkőzés után beszéltek játékosaink az érzéseikről - VIDEÓ!

Megvan! Eb-bronzérmes a magyar válogatott!

Klujber Katrin kilenc gólt lőtt a franciáknak, a magyar válogatott tizenkét év után szerzett érmet.

Klujber és Simon is bekerült az Eb álomcsapatába

A vasárnap záródó Európa-bajnokság All Star csapatába két ferencvárosi kézilabdázót is beválasztottak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin