2024. december 15.
Megvan! Eb-bronzérmes a magyar válogatott!
Klujber Katrin kilenc gólt lőtt a franciáknak, a magyar válogatott tizenkét év után szerzett érmet.

Már a Hütteldorfer strasse a magyar rigmusoktól volt hangos vasárnap délután, az pedig ezek alapján pláne nem lehetett meglepő, hogy a mintegy nyolcezer-hétszáz néző befogadására alkalmas Wiener Stadhalléban a magyar szurkolók voltak a leghangosabbak. Tizenkét év után játszhatott éremért világversenyen női kézilabda-válogatottunk, amely a bronzmeccsen (is) hazai pályán érezhette magát. Az óriási sportcsarnokban megesett, hogy három különböző ponton zengett a „Ria, ria, Hungária!” rigmus, miközben a magasabban lévő szektorokban ülők nem is láthatták a túloldali társakat a pálya fölé belógó elemektől. A kezdés előtt köszöntötték az All Star csapatba beválasztott játékosokat, köztük Simon Petrát és Klujber Katrint is, a trófea mellett, a szurkolóktól kapott elképesztő üdvrivalgás pedig motivációnak is jó lehetett.

Már, ha kellett egyáltalán, hiszen fáradtság ide, papírforma oda, a szemekben az látszott, hogy a lányok hisznek a sikerben – s persze legalább az októberi, megnyert felkészülési meccsen alapján el is kellett hinni.

Francia gól nyitotta a találkozót, de nem volt gond a mieink teljesítményével sem, Kuczora Csenge és Klujber Katrin felváltva találtak be, ezzel pedig tartottuk a lépést. Szemerey Zsófi a mi kapunkban mutatott be bravúrokat, elsősorban a szélsőkkel szemben, a túloldalon pedig Laura Glauser védett jól, és ennek ezúttal nem örülhettünk. Szembetűnő volt, hogy a franciák felállt fallal szemben küszködtek, ellenben a góljaink után őrült tempóban jöttek előre, és sajnos eredményes is volt mindez. Harminc perc alatt szerzett tizenkét góljukból ötöt úgy lőttek, hogy öt másodperc sem telt el a mi gólunk után, vagyis egyértelmű volt, hogy ebben kell javulnunk.

5-3-as francia vezetésnél kért időt Golovin Vlagyimir, és be is jött, amit kért, hiszen rögtön hármat lőttünk zsinórban, átvettük a vezetést, és nem is adtuk már vissza a szünetig. Biztató volt a játék, főként a stabil védekezés, valamint az, hogy támadásban megoszlottak a terhek, öt játékosunk osztozott a tizenhárom gólon. Egy alkalommal három góllal is megléptünk (7-10), de összességében nem lehettünk elégedettek azzal, hogy plusz eggyel mehettünk pihenni.

A folytatás első bő tíz perce hasonlóan alakult: óriási volt az elszántság a mieinkben, és ha be is csúszott egy-egy hiba, a negyvenharmadik percben is vezettünk, amikor a franciák időt kértek (16-17). Nagyon fontos periódusnak tűnt, mert szorongatott az ellenfél, és félő volt, hogy a kerete mélyebb a miénknél, de nem hagytuk, hogy átvegyék a vezetést. Klujber újabb két gólja és Szemerey hetesvédése is kellett ehhez, közben pedig a szurkolók is óriási támaszt adtak. Döntetlennél fordultunk az utolsó tíz percre (21-21), aztán sajnos Márton Gréta gólját nem adták meg a játékvezetők, a túloldalon pedig Zaadi hosszú idő után először a franiciákat juttatta előnybe (22-21).

Klujber Andrénak is belőtte a hetest, Simon Petra első gólja pedig ismét vezetést jelentett (22-2) – hihetetlenül izgalmas volt az egész meccs, hát még a végjáték! Bordás Réka kiállítása nem jött jól, de álltuk a sarat, Klujber a góljai mellett még védett is, amikor az üresen maradt kapuba lőttek volna a franciák, kevesebb, mint két perc maradt, amikor 24-24 állt az eredményjelzőn. Extázisban játszottunk, kellett azonban még egy gól, amelyet Klujber készített elő. Időt kért Franciaország, de nem volt jó a támadása, Márton Gréta és Simon Petra belemenést harcolt ki, három másodperc maradt már csak, nálunk volt a labda, és időt kértünk.

Szenzációs meccset nyert meg a magyar válogatott, amely fantasztikus Európa-bajnokságot zárt, és titzenkét év után szerzett újra érmet világversenyen!

KÉZILABDA
NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG
A 3. HELYÉRT
Franciaország–Magyarország 24–25 (12–13) 
Bécs, Wiener Stadthalle, 8775 néző. Vezette: A. Covalciuc, I. Covalciuc (moldávok)
FRANCIAORSZÁG: Glauser – Granier 3, Flippes 2, Zaadi 4 (1), Foppa 4, Nze Minko 4, Valentini 3. Csere: Sako, Andre (kapusok), Horacek, Coatanea, O. Kanor 1, Dupuis, Ondono, Grandveau 1, Bouktit 2 (2). Szövetségi kapitány: Sébastien Gardillou
MAGYARORSZÁG: Szemerey – Győri-Lukács 5, Klujber 9 (5), Papp N., Füzi-Tóvizi, Vámos P., Szöllősi-Schatzl 2. Csere: Janurik (kapus), Kuczora 5, Márton G. 1, Bordás, Simon P. 1, Csíkos 2. Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir
Az eredmény alakulása. 7. p.: 3–3. 11. p.: 5–3. 15. p.: 5–6. 25. p.: 7–10. 34. p.: 13-16. 41. p.: 16–16. 48. p.: 18–20. 52. p.: 22-21. 56. p.: 23–23. Kiállítások: 6, ill. 2 perc. Hétméteresek: 4/3, ill. 5/5

Cikkajánló

Simon Petra az IHF-nél is a legjobb lehet

Női kézilabdacsapatunk irányítója a Nemzetközi Kézilabda Szövetségnél lehet 2024 legjobb fiatal női játékosa.

Az örökranglista élére állt a Ferencváros

A sorozatban begyűjtött negyedik Magyar Kupa-trófea azt is jelenti, hogy az FTC az örökranglista élére állt.

„Nem tudom, Laura mit evett, de csak azt egye!”

Tomori Zsuzsanna, Klujber Katrin és a parádésan védő Laura Glauser értékelte a Magyar Kupa-sikert – VIDEÓ!

Óriási feltámadás után, hetesekkel: újra címvédés!

Szinte a sírból hozta vissza csapatunk a meccset, a hetesknél pedig Laura Glauser zseniális volt!

Márton Gréta: „Rettenetesen kemény mérkőzésre számítok”

A Mosonmagyaróvár elleni siker után balszélsőnk mondta el várakozásait a Győr elleni fináléról – VIDEÓ!

Legyőztük az MKC-t és bejutottunk a vasárnapi döntőbe

Női kézilabdacsapatunk parádés első félidő után kicsit korán nyugodott meg, de a hajrában nem volt már kérdés.

A most már komplett MKC ellen kezdjük a négyes döntőt

Nem szabad kiindulni a könnyedén nyert bajnokiból, hiszen azóta visszatértek az MKC eltiltott játékosai.

Márton Gréta: "Nem titkolt vágyunk az újabb címvédés!"

Válogatott balszélsőnk számára hátborzongatóan jó érzés, ha a legutóbbi három kupadöntőre gondol.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin