A világ egyik legjobbjának tartott CSM Bucuresti ellen különösebb nyomás nélkül játszhatott női kézilabdacsapatunk egy héttel ezelőtt, és óriási bravúrt végrehajtva földbe döngölte a románokat. Hasonló előjelekkel és a hőstett vágyával utazott ezúttal Dániába együttesünk – hiszen, bár az Esbjerg (egyelőre) nem tartozik Európa három-négy top klubja közé, ebben a szezonban különösen jól teljesít, ezzel pedig kivívta magának a tiszteletet. Hogy mást ne mondjunk, legyőzte már egyszer-egyszer a tavalyi BL-ezüstérmes Rosztov-Dont (31-26) és a bronzérmes Viperst (31-35) is, utóbbit épp az előző játéknapon, vagyis az esélyesség terhe nem a mieinket nyomta. Főleg nem idegenben, igaz, a vendégszektorban igen sokan gyülekeztek, kisvártatva pedig próbálták elnyomni a jó háromezer dán által keltett, tapsoláshoz hasonlítható zajt.
A pályán az első öt percben meg valami hasonló káprázatot láthattunk, mint a Bucuresti ellen: Bíró Blanka szenzációsan működött az előtte dolgozó fallal, elöl meg éltünk a lehetőségekkel és 5-0-val nyitottunk! A hazai időkérés hatásos volt, meg-megtalálta ezt követően az Esbjerg a gól receptjét, főleg a beállóját tudta sokszor ziccerbe hozni, de szerencsére nekünk is volt válaszunk. Kiegyenlítetté vált a mérkőzés, s bár a huszadik percig négynél közelebb nem értek a dánok, a játékrész utolsó harmadára fordulva azonban picit megakadt a gépezetünk, lassabban szövögettük a támadásokat, illetve törvényszerű volt, hogy a hazai kapusok teljesítménye is javul. Fokozatosan apadt az előnyünk, amely épp a 30. percben fogyott el, emberhátrányban kaptunk gólt. Ez a kiállítás egyébként megér egy gondolatot: Klujber Katrin próbált labdát halászni a kapuskidobásnál, egyetlen hajszállal lekésett róla, így pedig megsimította Estavana Polman arcát. A büntetés jogos, ha elérte a hollandot, de a két szerb spori, lévén semmit sem látott az esetből, nem ítélt kiállítást mindaddig, míg a dán szurkolók hangot nem adtak mérgüknek. Erre felmutatták a két percet előbb az esetnél a pályán sem lévő Csiszár-Szekeres Klárának, majd Debreczeni-Klivinyi Kingának, mire elértek Klujberhez. Nagy zavarukban aztán a dudaszó előtt még egy hetest elfelejtettek megítélni a mieink javára, így végül döntetlen állásnál (13-13) mehettek pihenőre a játékosok.
A furcsa emberhátrány még a folytatásban is nehezítette az életünket, a mérkőzés során először Esbjerg-előnyt könyvelhettünk el, majd kisebb gól szépségverseny következett: itt Kovacsics Anikó és Háfra Noémi, ott Kristine Breistol nevezett a hétvége „legjeibe”. Granlund sajnos elkapta a fonalat a kapuban, miközben Szemerey Zsófi is előhúzott egy szép védést, tartottuk a lépést, de a negyvenedik perchez közeledve összességében a hazaiak ritmusa tűnt jobbnak. Romlott a helyzetkihasználásunk, pontosabban szünet óta eltelt negyed órával épp annyival volt jobb az Esbjergé, hogy háromgólosra hizlalja a vezetését. Megvolt a lehetőségünk rá, hogy közel maradjunk, de látszott, hogy kiváló csapat az ellenfelünk, amely a legkisebb hibákat is könyörtelenül büntette. Kovacsics Anikó rendre tolt egyet például a szekerünkön, de másoktól is extra kellett volna még a pontszerzéshez.
Bíró Blanka jelentkezett a plusz egy helyre, illetve Debreczeni-Klivinyi Kinga is lendületet hozott, így felálltunk mínusz háromról, és az ötvenhatodik percre fordulva átvettük a vezetést. Volt még azonban fordulat, három dán gól következett (emberelőnyből, nagy kár volt Danick Snelder szabálytalanságáért). Klujber válaszolt, de egy perccel a vége előtt megint kettőt kellett volna ledolgoznunk.
Nem sikerült, illetve ezúttal maga a bravúr sem, pedig óriásit küzdve a mieink megteremtették maguknak erre a lehetőséget. Nincs szégyenkeznivalónk, vérzett már el az esbjergi arénában a Fradinál jobbnak gondolt együttes is, de legalább az egyik pontot azért fájlalhatjuk.
DELO NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
Középdöntő, 2. forduló
Team Esbjerg – FTC-Rail Cargo Hungaria 29-27 (13-13)
ESBJERG: R. Poulsen – M. Jacobsen 3, L. Jörgensen, Polman8, Frafjord 1, Frey 6 (1), Sanna Solberg 3
Csere: Granlund (kapus), Jónsdóttir 1, Ingstad 3, Bresitöl 4
Edző: Jesper Jensen
FTC: Bíró B. – LukácsV. 6, Klujber 4 (1), Kovacsics 5, Snelder 3, Háfra N. 3, Schatzl Nadine 4
Csere: Szemerey (kapus), Csiszár-Szekeres, Szucsánszki 1, Pásztor N., Debreczeni-Klivinyi 1, Hornyák D.
Edző: Elek Gábor
Esbjerg, 2012 néző. V: Antics, Jakovljevics (szerbek)
Az eredmény alakulása. 7. perc: 0–5. 12. p.: 3–8. 18. p.: 6–10. 27. p.: 11–12. 34. p.: 15–15. 41. p.: 19–17. 48. p.: 24–21. 56. p.: 25–26. 58. p.: 28–26
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 1/1
Módosult női kézilabdacsapatunk Vác és Békéscsaba elleni bajnokijának kezdési időpontja.
Sok nehézséget okozott az extrém rövid felkészülési időszak, de lépésről lépésre fejlődött a csapat.
Klujber Katrin, Simon Petra és Imre Bence is elismerést kapott a Magyar Kézilabda Szövetségtől.
Simon Petra hétfőn reggel nyolckor, Márton Gréta „csak” hétfőn délután írta az Eb utáni első vizsgáját.
A friss EB-bronzérmes Klujber Katrin a Bécsből érkező buszról leszállva nyilatkozott a FradiMédiának – VIDEÓ!
Az öröm szavai - a fantasztikus bronzmérkőzés után beszéltek játékosaink az érzéseikről - VIDEÓ!
Klujber Katrin kilenc gólt lőtt a franciáknak, a magyar válogatott tizenkét év után szerzett érmet.
A vasárnap záródó Európa-bajnokság All Star csapatába két ferencvárosi kézilabdázót is beválasztottak.