Csütörtökön Toulonban győzte le az olimpiai ezüstérmes Franciaországot a magyar női kézilabda válogatott, szombaton pedig Párizsban találkozott a két fél újabb gyakorló mérkőzésen. Noha a tét nélküli meccsekből legtöbbször nem érdemes komolyabb következtetéseket levonni, pláne az olimpia utáni időszakban, amikor sok nemzeti csapat kezd építkezésbe, átalakításba, de abban biztosak lehettünk, hogy még egyszer nem szeretne kikapni a francia válogatott.
Jobban is kezdett, mint hétközben, de kettőnél több góllal nem tudott leszakítani minket, a tizedik perc után pedig megfordítottuk az állást. Addig mindkét kapunál potyogtak a gólok, tíz perc alatt tizenöt esett (8-7), ezt követően azonban a hazaiak tíz percen át nem találtak Szemerey Zsófi kapujába. Ezzel szemben mi ötöt lőttünk, vagyis négygólos előnybe kerültünk (8-12), és a játék képe nagyban hasonlított a csütörtökire – sok kihagyott francia ziccert lendületes támadásokkal büntettünk. A játékrész vége a hazaiaknak sikerült jobban, de „csak” három gólt tudtak ledolgozni a hátrányukból, így a második félidőt is előnyből kezdhettük (13-14).
A pihenő után kiegyenlítetté vált a meccs, mindkét oldalon több volt a hiba, ezzel együtt kevesebb a gól. A harmincötödik percben Zaadi góljával visszavették a vezetést a franciák, de szorosan követtük őket, szinte mindig egyenlíteni tudtunk, csak egyszer, 19-17-nél volt kettő közte, de aztán innen is összejött az egyenlítés. Az utolsó tíz perc határán járva többször is volt lehetőségünk újra előnyt szerezni, s bár nem tudtunk élni az első három lehetőséggel, a csereként beálló Bukovszky Anna védéseinek köszönhetően negyedszer is megpróbálhattuk, és Albek Anna góljával végül csak összejött (21-22).
Volt még erre válasza a franciáknak, ehhez pedig köze volt annak is, hogy a kapusuk, Floriane Andre nagyon elkapta a fonalat, és talán annak is, hogy Golovin Vlagyimir a gyakorlást helyezte előtérbe ezen a találkozón, a fiatalokat tartotta pályán a hajrában. Zsinórban négyet kaptunk, háromgólos hátrányba kerültünk, és ezzel gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés.
A csütörtöki győztes meccs után tehát ezúttal csak szoros összecsapásra futotta a mieink erejéből, de gyakorlásnak tökéletes volt, és bízunk benne, hogy az év végi Európa-bajnokságon is hasonló hatékonysággal teljesít majd a csapat. A ferencvárosi francia kerettagok közül Laura Glauser ezen a meccsen nem jutott szóhoz, Orlane Kanor pedig öt gólt szerzett.
NŐI KÉZILABDA FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Párizs
Franciaország - Magyarország 26-22 (13-14)
Gólszerzők: Orlane Kanor 5, Zaadi 5, Dupuis 2, Bouktit 2, C. Lassource 2, Mairot 2, Coatanea 2, Toublanc 2, Horacek 1, D. Lassource 1, Ondono 1, Grandveau 1, ill. Vámos 4, Papp 3, Szöllősi-Schatzl 3, Márton 2, Faluvégi 2, Kuczora 2, Simon 2, Juhász 1, Kácsor 1, Albek 1, Füzi-Tóvizi 1.
Esélyeshez méltón érvényesítettünk a papírformát a Kisvárda elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésen.
Az egyik legközelebb fekvő bajnoki rivális után a legtávolabbi következik női kézilabdacsapatunknak.
Cirjenics-Kovacsics Anikó egyéni és kiscsoportos foglalkozásokat tart az FTC Kézilabda Akadémia növendékeinek.
Mindkét kapusunk kiválóan teljesített, a védéseik után pedig sok könnyű gólt szereztek női kéziseink.
Kedden este fővárosi mérkőzéssel folytatódik női kézilabdacsapatunk számára a bajnokság.
A DKKA elleni bajnoki mérkőzést követően a hibátlanul lövő Bordás Réka csak félig volt elégedett.
Az első félidőben még sok hibával játszott női kézilabdacsapatunk, a másodikban azonban már nem adott esélyt.
Női kézilabdacsapatunk az ősszel szenvedett a DKKA ellen, a cél, hogy ezúttal magabiztosabb játékkal nyerjen.