Márton Gréta már túl volt az ebéden, és öccse, valamint édesapja társaságában pihent egy film nézése közben, amikor nem sokkal dél után érdeklődtünk nála.
„Nem vagyok nagy filmes, inkább az öcsém és apukám szereti őket, nekik azonos az érdeklődési körük, úgyhogy nem tudok filmet ajánlani, de ők most a Milliárdok nyomában című sorozatot nézték – mondta Márton Gréti, miközben otthonuk egy csendesebb szobájába ment, majd elmesélte, hogyan néznek ki mostanság a napjai. – A napirendem átalakult kicsit a megszokotthoz képest: általában hét órakor kelek, nem lustálkodok, nem hagyom magam elengedni. Jobban szeretek korán túllenni az edzésen, ezért reggel megcsinálom mindig, és ehhez igazítom a napot. Ha készen vagyok a levezetéssel is, akkor elmegyek sétálni a kutyával egy olyan pusztára, ahol senki sincsen rajtunk kívül, oda is autóval megyünk, tehát nagyon elővigyázatosak vagyunk. Utána ebédelünk a családdal, ennek örülök, hogy most sokszor van erre lehetőségünk, aztán kora délután ledőlök kicsit pihenni, vagy egyből elkezdek tanulni. A tanulást néha megszakítom azzal, hogy játszom Lennyvel, vagy labdázunk a kertben, mert szerencsére van kertünk, illetve, ha úgy érzem, akkor este még egyszer mozgolódok.”
Persze, a játék, a mozgolódás és a labda olykor keveredik, ahogyan azt Gréti is megerősítette.
„A kutyus nem igazán bírja, ha nem vele foglalkozunk… Nem gondoltam, hogy kell itthon tartanom kézilabdát, de már annyira hiányzott, hogy rendeltem egyet, úgyhogy azzal dobálunk a kertben. Lenny egyből el akarja venni, ha meg kicsit bezárjuk, hogy labdázhassunk, akkor végig sír, hogy ezt hogyan képzeljük.”
Kézenfekvő lenne, hogy egy-egy hosszabb távú futáshoz Gréti a kutyusát is magával vigye, csakhogy a balszélsőnk tempóját nemcsak az ellenfelek bírják nehezen…
„A legtöbbször otthon futok, mert van futópadunk, de a vasárnapi félórás futásnál gondoltam, összekötöm a kellemeset a hasznossal, és kimerészkedtem. Lenny nagyon szeret futni, de nagy testű, ezért nem bírja annyira, jött is velem, de aztán inkább bevárta apukámat.”
Ahogyan a játékosunk azt korábban már említette, a tanulás is jelentős részt tölt ki a napjaiból, hiszen a Testnevelési Egyetem kézilabdaedző szakos hallgatójaként lassacskán a vizsgaidőszak felé közeledik.
„Ebből a szempontból nekem nem nehezebb a helyzet most, mint a normál rendszerben, mert alapból levelező tagozaton vagyok, ami azt jelenti, hogy minden hónapban három napot kell a suliban lennem. A tananyagot amúgy is otthon szoktam feldolgozni, miután elküldik e-mailben vagy Neptunon, A kiírt vizsgákkal kapcsolatban van még némi bizonytalanság, de másfél hónap múlva lesznek nagyjából, úgyhogy még ráérnek dönteni. Én addig is tanulok.”
És azért természetesen a csapattársakkal is rendszeresen tartja a kapcsolatot.
„Nonóval és Nonival (a két Noémivel, Pásztorral és Háfrával) beszélek a legtöbbet, mindig jól kitárgyaljuk, kinek hogy esett az edzés, csütörtökön épp nagyon kemény volt… Most egy programon keresztül videós tartalmakban kapjuk a feladatokat, azt kell utánozni, és tegnap nagyon sok guggolós, ugrálós feladat volt.”
Vagyis nemcsak Gréti önmagát, hanem a szakmai stáb sem hagyja őt ellustulni.
Hétfő délután is nyitva tart kézilabda-szakosztályunk jegypénztára a Kismartoni úton.
Az EHF nyilvánosságra hozta a mérkőzések sorrendjét a női kézilabda BL-ben, a dán Nykobing ellen rajtolunk.
Bordás, Böde-Bíró, Janurik, Klujber, Márton és Simon a női kézisek olimpiára utazó keretében.
Biztosítsa be helyét a kézilabda-mérkőzéseken, váltson bérletet és élvezze az előnyöket.
Megkapta csoportellenfeleit női kézilabdacsapatunk a Bajnokok Ligája következő idényére.
Fiatal irányítónknak három napja volt az érettségi vége és az olimpiai felkészülés kezdete között.
Csütörtökön este sorsolják a 2024/2025-ös Bajnokok Ligája-kiírás csoportjait.
A szurkolók is szavazhatnak a legjobbakra, a versenyben Bölk, Cvijics, Lekics és Malestein is érdekelt.