Játékosaink a nyári szünidőben sem csak a pihenéssel törődnek, Márton Gréta például az államvizsgája után a Magyar Kézilabda-szövetség komplex tehetség programjában résztvevő gyerekeket látogatta meg.
„Az iskolai szünidőkben tartjuk mindig az MKSZ Komplex Tehetség Programjának képzési táborait, amelyeken a felsős tagozatos gyerekek, tehát a 12-14 évesek vesznek részt – mondta Zsiga Gyula, az MKSZ utánpótlás-fejlesztési igazgatója. – Olyan vendégeket szerettünk volna hívni a gyerekeknek, akik fiatalok, fiatalon kerültek felnőtt csapathoz és a válogatottakba, vagyis akik motiválhatják őket. Mielőtt találkoztak volna Grétivel, azt mondtam a nekik, hogy majd köszönjenek, ha látnak valakit a teremben, akivel eddig nem találkoztak, de inkább sikongatás lett belőle, annyira örültek neki.”
Junior világbajnok, magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes játékosunk számára eleinte furcsa volt, hogy sztárvendégként vett részt a programban, de nagyon jól érezte magát a gyerekek körében.
„Nem tartom magam sztárnak, sztárvendégnek, és korábban még sosem voltam ilyen programon, ahol én álltam a középpontban, engem kérdezhettek, velem beszélgettek – mesélte az élményét Márton Gréta, akit 2021-ben az év legjobb női kézilabdázójának választottak. – Arról beszélgettünk legtöbbet, hogy én hogyan jártam végig az utat a felnőtt válogatottig, a Fradi felnőtt csapatáig. Gyakorlatilag kötetlen beszélgetés volt, meséltem picit magamról, de a lányok is nagyon jó kérdéseket tettek fel. Kíváncsiak voltak arra, hogy mennyi áldozattal jár az élsport, hogy mi mindenről kell lemondani ahhoz, hogy elérhessenek ide, hogy milyen érzés címeres mezben pályára lépni. Nagyon kedvesek és érdeklődőek voltak, gyorsan elrepült az idő.”
Hétfő délután is nyitva tart kézilabda-szakosztályunk jegypénztára a Kismartoni úton.
Az EHF nyilvánosságra hozta a mérkőzések sorrendjét a női kézilabda BL-ben, a dán Nykobing ellen rajtolunk.
Bordás, Böde-Bíró, Janurik, Klujber, Márton és Simon a női kézisek olimpiára utazó keretében.
Biztosítsa be helyét a kézilabda-mérkőzéseken, váltson bérletet és élvezze az előnyöket.
Megkapta csoportellenfeleit női kézilabdacsapatunk a Bajnokok Ligája következő idényére.
Fiatal irányítónknak három napja volt az érettségi vége és az olimpiai felkészülés kezdete között.
Csütörtökön este sorsolják a 2024/2025-ös Bajnokok Ligája-kiírás csoportjait.
A szurkolók is szavazhatnak a legjobbakra, a versenyben Bölk, Cvijics, Lekics és Malestein is érdekelt.