Női kézilabdacsapatunk három hete készül már együtt a 2020/2021-es szezonra, a munka a terveknek megfelelően zajlik, leszámítva azt, hogy Alicia Stolle egyelőre külön edz. S most már csak egyedül teszi mindezt a gyógytornász felügyelete mellett, hiszen Alicia eddigi „párja”, az elmúlt hetekben a német válogatott átlövőnket a közös munka során alaposan megismerő Márton Gréta csatlakozott a társakhoz.
„Kicsit most valóban több időt töltöttem Alicia-val, mint a többiek, és nagyon gyorsan megtaláltuk a közös hangot, kedves, barátságos az első perctől kezdve – mesélte Márton Gréta új játékosunkról. – Sajnálja, hogy nem lehet a pályán, hogy nem tudott úgy csatlakozni a csapathoz, ahogyan elképzelte, de talán hasznos volt, hogy ott voltam neki biztos pontként a rehabilitációs munka közben, tudtam neki segíteni, tudott tőlem kérdezni, ha valamire kíváncsi volt.”
Jellemző kép volt az elmúlt két hétben, hogy a konditeremből a csarnokba érve Gréti és Alicia rendre beült a csapat edzésére – vagyis testközelből láthatták, amint a többiek sokszor lógó nyelvvel jönnek le a pályáról.
„Arra gondoltam ilyenkor mindig, hogy bárcsak én is elfáradhattam volna ennyire, mint ők, mert bár a rehabilitációs munka is kemény volt, az azért más. A keddi, MTK elleni edzőmérkőzést is kívülről figyeltük, és így, sérülten nézni a meccset mindig nagyon rossz, most meg pláne szerettem volna már ott lenni a pályán. Tetszett ugyanakkor, amit a lányoktól láttam, voltak kimondottan jó periódusok, pedig tudom, hogy milyen fáradtak, hiszen kemény munka folyik minden nap.”
Ebbe a kemény munkába pedig szerdán már Gréti is belekóstolhatott, s ha minden jól megy, akkor jövő kedden, a DVSC elleni edzőmérkőzésen is pályára léphet.
„Volt bennem egy kis félelem, hogy négy hét kihagyás után lesz-e valamilyen fájdalmam, próbáltam a többiektől is információkat gyűjteni, mert korábban nem jártam még hasonló cipőben. Lekopogom, abszolút nem volt semmi gond, rendben ment minden, és a csajok is kedvesek voltak, örültek, hogy végre én is edzhetek, és én is nagyon boldog vagyok azóta. Jól érzem magam, továbbra is jó erőben vagyok, nagyon várom már a keddet, hogy meccset is játszhassak!”
Női kézilabdacsapatunk felkészülési terve némileg megváltozott a járványhelyzet miatt. Ennek értelmében július 28-án és augusztus 18-án a Debrecennel, augusztus 4-én az MTK-val, augusztus 7-én és 11-én a Váccal, augusztus 14-én és 28-án a Győrrel, augusztus 20-án a Szombathellyel, illetve augusztus 25-én az Érddel játszunk felkészülési mérkőzést. Amennyiben a szurkolóink számára lehetőséget tudunk biztosítani a mérkőzések megtekintésére, úgy az időpontokról később tájékoztatást adunk.
Módosult női kézilabdacsapatunk Vác és Békéscsaba elleni bajnokijának kezdési időpontja.
Sok nehézséget okozott az extrém rövid felkészülési időszak, de lépésről lépésre fejlődött a csapat.
Klujber Katrin, Simon Petra és Imre Bence is elismerést kapott a Magyar Kézilabda Szövetségtől.
Simon Petra hétfőn reggel nyolckor, Márton Gréta „csak” hétfőn délután írta az Eb utáni első vizsgáját.
A friss EB-bronzérmes Klujber Katrin a Bécsből érkező buszról leszállva nyilatkozott a FradiMédiának – VIDEÓ!
Az öröm szavai - a fantasztikus bronzmérkőzés után beszéltek játékosaink az érzéseikről - VIDEÓ!
Klujber Katrin kilenc gólt lőtt a franciáknak, a magyar válogatott tizenkét év után szerzett érmet.
A vasárnap záródó Európa-bajnokság All Star csapatába két ferencvárosi kézilabdázót is beválasztottak.