Amint arról beszámoltunk, kézilabdacsapatunk balszélsőjét, Márton Grétát választotta 2021 legjobb női kézilabdázójának a Magyar Kézilabda-szövetség elnöksége. Klasszis játékosunk az eredmény kihirdetését követően nem sokkal Mosonmagyaróváron is megmutatta, nem véletlenül őt díjazták, mind az öt lövéséből betalált, a csapat egyik legjobbja volt a győzelem során – majd az elismerésről is elmondta a véleményét.
Hogyan tudtad meg, hogy te lettél 2021 legjobbja?
Délelőtt kaptam róla értesítést, még mielőtt bejelentették volna az eredményt. Percekig csak néztem a telefonomat, aztán lementem anyukámhoz és apukámhoz, hogy elújságoljam nekik. Nem akartam még híresztelni, mert tudtam, hogy később lesz csak ennek az ideje, de jó volt velük megosztani és kiörömködni magam.
Ezek szerint meglepetésként ért.
Nagyon! Egyáltalán nem számítottam rá, őszintén, még az sem volt a fejemben, hogy van ilyen díj, annyira nem gondoltam, hogy lehet rá esélyem, hogy megkapjam, pláne ilyen fiatalon. Hihetetlen számomra, nagyon nagy megtiszteltetés!
Sikerrel megvívott olimpiai selejtező, bajnoki cím, az ötkarikás játékok… 2021 volt az eddigi legjobb éved?
Mondhatjuk, igen… Olyan dolgok voltak ezek az életemben, amelyek korábban még sosem történtek meg velem, és biztos, hogy nem is történik meg ezután majd minden évben. Nagyon eseménydús év volt minden szempontból, ebben az évben kezdtem el nagyon sokat játszani – bár előtte is hittem, hogy meghatározó a szerepem, 2021-ben igazán azt éreztem, hogy sokat tudok segíteni a csapatnak. Örülök annak is, hogy minden válogatott eseményen ott tudtam lenni, és hogy ilyen eredményeket értünk el.
Van olyan élmény, ami erősebben él benned a többinél?
Az olimpia és a bajnoki cím jut eszembe először. Egyénileg nem tudnék mit kiemelni, de ez a két élmény, főleg így, hogy csapatként volt élmény, nagyon megmaradt.
Mi kell ahhoz, hogy valaki annyira kiegyensúlyozott legyen, mint amennyire te vagy?
Erre egyszerű a válasz: a biztonság. Az élet minden területére igaz nálam. Amikor kiderült, hogy engem választottak, az első dolgom az volt, hogy a családomnak elmondtam, hogy nélkülük ez nem sikerült volna. Annyi terhet levesznek a vállamról a hétköznapokban, hogy nekem nincs más dolgom kis túlzással, csak kézilabdázni. A másik a klubom bizalma, ami ebben a szériában segít. Nagyon fontos számomra, hogy érezzem a bizalmat, úgyhogy ez a két összetevő kell a kiegyensúlyozottsághoz.
Módosult női kézilabdacsapatunk Vác és Békéscsaba elleni bajnokijának kezdési időpontja.
Sok nehézséget okozott az extrém rövid felkészülési időszak, de lépésről lépésre fejlődött a csapat.
Klujber Katrin, Simon Petra és Imre Bence is elismerést kapott a Magyar Kézilabda Szövetségtől.
Simon Petra hétfőn reggel nyolckor, Márton Gréta „csak” hétfőn délután írta az Eb utáni első vizsgáját.
A friss EB-bronzérmes Klujber Katrin a Bécsből érkező buszról leszállva nyilatkozott a FradiMédiának – VIDEÓ!
Az öröm szavai - a fantasztikus bronzmérkőzés után beszéltek játékosaink az érzéseikről - VIDEÓ!
Klujber Katrin kilenc gólt lőtt a franciáknak, a magyar válogatott tizenkét év után szerzett érmet.
A vasárnap záródó Európa-bajnokság All Star csapatába két ferencvárosi kézilabdázót is beválasztottak.