A csapatok már jó ideje melegítettek, a kezdésig úgy harmincöt perc lehetett vissza, de meccshangulat valahogy egyáltalán nem volt. A zene hol szólt, de inkább hol nem, a lelátókon harmincan se foglaltak helyet ekkor még, és kissé tarthattunk tőle, hogy elaltatja a lányokat a szokatlan körülmény. Nem így történt szerencsére, s talán annak is lehetett ehhez köze, hogy a bemutatásokig a főlelátó szinte teljesen megtelt, a vendégszektor is rendesen behangolta magát, vagyis gyorsan megjött a korábban hiányolt meccshangulat, csak lassan nyíltak meg a kapuk.
Különösen szimpatikus volt egyébként a helyi műsorközlő, aki nemcsak a játékosokat, vezetőket és a szurkolóinkat köszöntötte, hanem az épp ma 120. születésnapját ünneplő Ferencvárost is. A meccset aztán kiválóan kezdtük, már a hetedik percben három góllal vezettünk, ennél lejjebb pedig nem is igazán adtuk – Bíró Blanka kiváló alapot biztosított, a játékrész közepéig az ötven százalékot közelítette a védési hatékonysága, ráadásul a kapufákkal is szerencsénk volt általában. Ültek a lerohanásaink, amelyekből Márton Gréta és Klujber Katrin került legtöbbször ziccerbe, utóbbi úgy lőtt a szünetig nyolc gólt, hogy egyetlen percet sem töltött pályán feláll fal elleni támadásnál, öt hetese mellett kiválóan indult, amikor lehetőség adódott.
A legnagyobb különbség plusz nyolc volt, 6-14-nél, a második félidő pedig plusz hatnál kezdődött. A Kisvárda azonban nem adta fel, s mivel elkezdtük elhibázni a helyzeteinket, közelebb is ért, a 45. percben például már a közte háromért támadhatott. A húsz percen át remeklő Bíró Blankát Szikora Melinda váltotta ekkor, miközben a helyi szurkolók egyre inkább lázba jöttek. Második nekifutásra visszaértek háromra a hazaiak, úgyhogy kiváló ütemben ért minket Schatzl Nadine bombája. Tíz perccel a vége előtt viszont még így is közelebb, kettőre zárkózott a Kisvárda, és kezdett izgalmassá válni a helyzet, amikor rázott magán egyet a csapat, egy fokozatot feljebb váltott és négy perc alatt 4-0-s rohammal, négy Lukács Viktória-góllal zárta le a győzelem kérdését. Látszólag épp annyit adott ki magából együttesünk, amennyi a győzelemhez kellett, s tekintve, hogy tíz nap alatt negyedszer lépett pályára, ezért aligha érheti kritika.
Lélegzetvételnyi szünet következik, aztán jövő csütörtökön az Érd elleni idegenbeli mérkőzés. Ez utóbbira a vendégszektor jegyeit hétfőn 15-18 óra között lehet megváltani, s amennyiben marad még jegy, újabb időpontot jelölünk ki.
K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
24. forduló
Kisvárda Master Good SE - FTC-Rail Cargo Hungaria 27-32 (12-18)
Kisvárda, néző, v.: Marton Zs., Szabó E.
Kisvárda: Pásztor B.-Orbán, A. Klikovác, Hakunova 5, Morena 1, Guialo 3, Milosevics 2.
Csere: Kordowiecka (kapus) Rebicová, Milanovics-Litre, Tomkovics 5, Avgyekova, Benko 11/7, Soltész
Edző: Dévényi János.
Ferencváros: Bíró-Faluvégi 2, Klujber 9/5, Háfra 1, Mészáros 1, Kovacsics 3/1, Márton 1. Csere: Szikora, Szemerey (kapus) Pena 4/1, Pásztor N. 1, Klivinyi 2, Schatzl 4, Lukács 4, Tóth.
Edző: Elek Gábor.
Kiállítások: 8, illetve 4 perc.
Hétméteresek: 7/7, illetve 9/7.
Módosult női kézilabdacsapatunk Vác és Békéscsaba elleni bajnokijának kezdési időpontja.
Sok nehézséget okozott az extrém rövid felkészülési időszak, de lépésről lépésre fejlődött a csapat.
Klujber Katrin, Simon Petra és Imre Bence is elismerést kapott a Magyar Kézilabda Szövetségtől.
Simon Petra hétfőn reggel nyolckor, Márton Gréta „csak” hétfőn délután írta az Eb utáni első vizsgáját.
A friss EB-bronzérmes Klujber Katrin a Bécsből érkező buszról leszállva nyilatkozott a FradiMédiának – VIDEÓ!
Az öröm szavai - a fantasztikus bronzmérkőzés után beszéltek játékosaink az érzéseikről - VIDEÓ!
Klujber Katrin kilenc gólt lőtt a franciáknak, a magyar válogatott tizenkét év után szerzett érmet.
A vasárnap záródó Európa-bajnokság All Star csapatába két ferencvárosi kézilabdázót is beválasztottak.