Fölényes győzelemmel kezdett a Budaörs ellen a bajnokságban női kézilabdacsapatunk, és abban bízunk, hogy a lendület a Bajnokok Ligájára is megmarad, de ott már biztosan nehezebb dolga lesz a lányoknak. A Nykobing érkezik az Érd Arénába, amellyel mostanáig egyszer sem találkozott még a Ferencváros – a 2009-ben alapított klub másodszor jutott el a legrangosabb nemzetközi kupasorozatba, eddigi egyetlen szereplése 2017-ben volt. A legnagyobb nemzetközi sikerét a 2022/23-as szezonban az Európa-liga döntővel érte el, az előző idényben, szintén az El-ben a csoportkör jelentette a végállomást. A Nykobing számára hazai porondon a 2017-es bajnoki cím a csúcs, a 2023/2024-es idényben pedig kisebb meglepetésre a bajnokság második helyén végzett az Esbjerg mögött és az Odense előtt. Ezzel aztán – hiába nem szerepelt jól az előző évben az El-ben – egy csapásra újra a BL-be navigált, miután a második számú kupasorozatban legjobban teljesítő nemzetként Dánia alanyi jogon kapott még egy induló helyet a BL-ben. A nyáron nem volt a dánoknál nagy játékosmozgás, a kapus Sofie Börjesson érkezett a Viperstől, a balszélső Zoe Sprengers pedig a Dortmundtól, míg a mérleg másik oldalán Tyra Axnér (Metz), Larke Nolsoe (Ikast) és Ayaka Ikehara (visszavonult) található. Egyébként sem jellemző a nagy jövés-menés, a vezetőedző, Jakob Larsen például a hetedik idényét kezdte el az NFH kispadján, igaz, a keretben így is van német, holland, francia, norvég és svéd légiós is.
– Ha nem is ismerjük annyira a Nykobinget, mint azokat a riválisokat, amelyekkel rendszeresen találkozunk, abban biztosak lehetünk, hogy a dán csapatokra jellemző stílusban játszik majd – mondta Valerija Maszlova, aki a Budaörs ellen hét gólt lőtt. – A Bajnokok Ligájában egyébként se nagyon van olyan, hogy könnyű meccs, úgyhogy jobb, ha kemény összecsapásra készülünk. Láttam néhány meccsüket a dán bajnokságban, illetve fel is készültünk, amennyire lehet, szóval jó mérkőzést várok.
Együttesünk a szerdai bajnoki másnapján még csoportbontásban dolgozott az előző napi terheléstől függően, pénteken pedig már az Érd Arénában edzett. A mérkőzésre online a meccsjegy.fradi.hu-n, személyesen pedig szombaton 13 órától a helyszínen lehet jegyet vásárolni. Ugyanígy 13 órától lehet szurkolói kártyát is regisztrálni, míg a kapukat 14 órakor nyitjuk.
NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-csoport, 1. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria - Nykobing FH
Helyszín: Érd Aréna
Időpont: 2024. szeptember 7., 16 óra
Játékvezetők: Jelena Vujacic és Andjelina Kazanegra (montenegróiak)
Módosult női kézilabdacsapatunk Vác és Békéscsaba elleni bajnokijának kezdési időpontja.
Sok nehézséget okozott az extrém rövid felkészülési időszak, de lépésről lépésre fejlődött a csapat.
Klujber Katrin, Simon Petra és Imre Bence is elismerést kapott a Magyar Kézilabda Szövetségtől.
Simon Petra hétfőn reggel nyolckor, Márton Gréta „csak” hétfőn délután írta az Eb utáni első vizsgáját.
A friss EB-bronzérmes Klujber Katrin a Bécsből érkező buszról leszállva nyilatkozott a FradiMédiának – VIDEÓ!
Az öröm szavai - a fantasztikus bronzmérkőzés után beszéltek játékosaink az érzéseikről - VIDEÓ!
Klujber Katrin kilenc gólt lőtt a franciáknak, a magyar válogatott tizenkét év után szerzett érmet.
A vasárnap záródó Európa-bajnokság All Star csapatába két ferencvárosi kézilabdázót is beválasztottak.