Szombaton délután elrajtolt a Ferencváros számára is a 2023/2024-es kézilabda idény, és ezzel kapcsolatban alighanem minden szurkoló, vezető és játékos abban reménykedhetett, hogy legalább az előző idényben látott sikerek érnek minket majd idén is. A kezdés mindenesetre álomszerű volt: még a kezdődobáshoz készülődtek a lányok a DKKA ellen az Elek Gyula Arénában, amikor a műsorközlő férfi csapatunk Budakalásszal szembeni jelentős előnyéről számolhatott be. A jövő pénteken az OTP Bank-Pick Szegeddel hazai pályán mérkőző fiúk a vártnál is simábban győztek végül – erről ITT olvashatnak részletesen –, és mire az a találkozó véget ért, úgy tűnt, a lányok is elrendezik a maguk dolgát.
Ragyogóan kezdtünk, alig másfél perc alatt 3-0-ra elhúztunk, és ez meg is alapozta a találkozót. A védekezésünk nagyon stabil volt, Janurik Kinga is ragyogóan teljesített a kapuban, e két tényező pedig elősegítette, hogy gyorsan indulhassunk és rendezetlen védelemmel szemben fejezhessük be a támadásainkat. A gyorsan kialakuló jelentős, öt-hat gólos fór teljesen felszabadulttá tette a csapatot, nyoma se volt az ilyenkor egyébként megszokott „szezon eleji formának”, avagy a görcsös, pontatlan játéknak, sokkal inkább látványos kézilabdának tapsolhatott a közönség.
A tizenhatodik percben tízre nőtt a különbség (14-4), szebbnél szebb gólokat lőttünk, volt közte gyors indítás, cunder, kínai, elégedettek lehettünk a látottakkal. Annál is inkább, mert nem állt meg a henger, a szünetig csupán nyolc gólt kaptunk, miközben huszonötöt lőttünk, vagyis valóban álomszerű játékrészt láthattunk.
Martin Albertsen forgatta a csapatot, minden játékosának lehetőséget adott, és mindenki hozzá is tette a magáét. A második játékrészben már nem nőtt olyan ütemben a különbség, mint az elsőben, de ezt aligha kérhette számon bárki is – na, meg azt se, hogy húszgólos előnynél a mieink, ahol csak tehették, látványos megoldást akartak választani, és ebbe olykor hiba csúszott.
A dunaújvárosiak küzdöttek becsületből, de felzárkózásra nem futotta az erejükből, ellenben rengeteg kettő perces kiállítást szedtek össze, és amikor támadásban hibáztak, mi rendre lerohanásgóllal büntettünk.
Magabiztos, könnyed győzelemmel kezdtük tehát az idényt, kijárt az ünneplés a csapatnak, amely szerdán Békéscsabán folytatja a szereplést, majd jöhet a Bajnokok Ligája-bemutatkozás is hazai pályán a Metz ellen. Utóbbi találkozóra már javában tart a jegyértékesítés.
Vezetőedzőnk, Martin Albertsen értékelése a mérkőzést követően: - Nagyon izgatottak voltunk, hogy megmutassunk az első bajnoki mérkőzésen, hogy mit is gyakoroltunk az elmúlt hetekben, de elégedett vagyok a mérkőzéssel. Boldog vagyok, hogy ilyen jól teljesítettünk, és nagyon jó volt látni a szurkolók és a csapat kapcsolatát, hogy végig buzdították a lányokat. Ellenfelünk nem adta fel, még akkor sem, amikor már eldőlt a találkozó, ezért is lehetett látványos a meccs, gratulálok ezért nekik, de a mi lányaink ma este nagyon jól játszottak. Egyetlen negatívum Simon Petra piros lapja, mert szerettem volna látni, hogy a második félidőben több időt tölt a pályán, ez volt a terv, de ezen kívül sikerült megvalósítani az elképzeléseinket. Boldog edző vagyok ma este.
NŐI KÉZILABDA NB I
1. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria–Dunaújvárosi Kohász KA 44–21 (25–8)
Elek Gyula Aréna, 900 néző
Vezette: Dáné Rita és Marton Zsófia
Gólszerzők: Cvijics 7, Klujber 6 (4), Malestein 5 (1), Márton 5, Bölk 4, Hársfalvi 3, Simon 3 (1), J. Deszpotovics 2, Edwige 2, Kisfaludy 2, Lekics 2 (1), Papp 2, Kukely 1, ill. Szalai 6, Borgyos 4, Bouti 3, Trawczynska 3 (2), Csáki 2, Nick 2, Horváth A. 1
Kiállítások: 4, illetve 24 perc
Hétméteresek: 7/9, illetve 2/2
Martin Albertsen: - Nagyon izgatottak voltunk, hogy megmutassunk az első bajnoki mérkőzésen, hogy mit is gyakoroltunk az elmúlt hetekben, de elégedett vagyok a mérkőzéssel. Boldog vagyok, hogy ilyen jól teljesítettünk, és nagyon jó volt látni a szurkolók és a csapat kapcsolatát, hogy végig buzdították a lányokat. Ellenfelünk nem adta fel, még akkor sem, amikor már eldőlt a találkozó, ezért is lehetett látványos a meccs, gratulálok ezért nekik, de a mi lányaink ma este nagyon jól játszottak. Egyetlen negatívum Simon Petra piros lapja, mert szerettem volna látni, hogy a második félidőben több időt tölt a pályán, ez volt a terv, de ezen kívül sikerült megvalósítani az elképzeléseinket. Boldog edző vagyok ma este.
Rapatyi Tamás: - Gratulálunk a Ferencvárosnak, bízom benne, hogy a BL-ben is nagyon jól szerepel majd. A mi csapatunk átalakulóban lévő, nagyon fiatal csapat, próbáltuk a hathetes felkészülésünkben összeállítani, de sok gondunk volt ma, főleg védekezésben. Nem voltunk kellően agresszívek, sokan megilletődötten játszottak, a védekezésünk gyakorlatilag az egész mérkőzés alatt nem állt össze. A második félidőben voltak szép dolgaink támadásban, de tanulnunk kell ebből a nagy sebességű meccsből.
Módosult női kézilabdacsapatunk Vác és Békéscsaba elleni bajnokijának kezdési időpontja.
Sok nehézséget okozott az extrém rövid felkészülési időszak, de lépésről lépésre fejlődött a csapat.
Klujber Katrin, Simon Petra és Imre Bence is elismerést kapott a Magyar Kézilabda Szövetségtől.
Simon Petra hétfőn reggel nyolckor, Márton Gréta „csak” hétfőn délután írta az Eb utáni első vizsgáját.
A friss EB-bronzérmes Klujber Katrin a Bécsből érkező buszról leszállva nyilatkozott a FradiMédiának – VIDEÓ!
Az öröm szavai - a fantasztikus bronzmérkőzés után beszéltek játékosaink az érzéseikről - VIDEÓ!
Klujber Katrin kilenc gólt lőtt a franciáknak, a magyar válogatott tizenkét év után szerzett érmet.
A vasárnap záródó Európa-bajnokság All Star csapatába két ferencvárosi kézilabdázót is beválasztottak.