Nehezen, a vártnál jóval nehezebben múlta felül női kézilabdacsapatunk a Siófokot a Magyar Kupa elődöntőjében szombaton, de vasárnap délután tulajdonképpen már csak utóbbi tény számított – vagyis, hogy döntőbe jutott az együttes. A fináléban a bajnoki címet csupán jobb gólkülönbsége miatt begyűjtő ETO következett, ez pedig azt is jelentette, hogy óriásit kellett javulnunk az elődöntőhöz képest.

Az első percekben ellenfelünk látványosan Szucsánszki Zitára hozta a figurákat, előbb a nem csekély méretekkel bíró Crina Pintea birkózott vele, majd Ryu és Kristiansen is ott próbált előnyt szerezni, de csapatkapitányunk állta a sarat. Alapvetően dicsérhettük a védekezésünket, és a támadásaink sebessége is jobb volt, mint szombaton, csak épp a kapus, Silje Solberg olvasta Emily Bölk lövéseit, és Angela Malestein első két kísérletét is hatástalanította. A kilencedik percben így háromgólos hátrányban voltunk (1-4), de ennek ellenére is azt érezhettük, hogy ezen a napon a jobbik arcát mutatja együttesünk. Jött is a felzárkózás, háromszor találtunk be egymás után, egyenlítettünk, és talán meg is érkeztünk a meccsbe.

A vezetést nem tudtuk átvenni, sőt, miután bő öt perc alatt három kiállítást is begyűjtöttünk, az ETO a huszadik percben újra ellépett hárommal (6-9), és különösen figyelnünk kellett rá, hogy ne szakadjunk le túlságosan. Itana Grbics ekkortájt került a pályára, de három támadás, illetve két elszórt labda után ült is vissza a padra – jöhetett Simon Petra, aki a pénteki ifi bajnoki elődöntő után a felnőtt Magyar Kupa-fináléban is szóhoz jutott. A Győr nyitott védekezése ellen hasznosnak tűnt az ő elképesztő sebessége, és a második támadásnál meg is mutatta, hogy bizony van benne spiritusz. Nagyon kellett a gólja, amely megnyitotta az igencsak jól sikerült félidei hajránkat – mi lőttük az utolsó három gólt, és a dudaszó előtt egyenlítettünk (12-12).

Sőt, mi kezdtük a második játékrészt, és Malestein hetesgóljával a meccs során először a vezetést is átvettük.

Elek Gábor a vasárnap délelőtti átmozgató edzésen azt mondta csapatának, hogy túl azon, hogy hatalmasat kell javulnunk, az aranyérmet csak erősebb hittel és nagyobb motivációval nyerhetjük meg. Merthogy abban szinte biztosak lehettünk, hogy erőben jobban bírja majd a jelenleg hosszabb kerettel rendelkező Győr, és az utolsó negyed órához közeledve látszólag jöttek is a baljós jelek. De vezettünk, rendre mi szereztünk vezetést, és ha nem is tudtuk növelni a különbséget, ez mindenképp jót jelentett. Hát, még amikor Janurik Kinga egymás után hozta a védéseket!

Ez adta az alapot, illetve Simon Petra minden várakozást felülmúló teljesítménye ahhoz, hogy az utolsó tíz perchez érve háromra növeltük az előnyt (21-18). Átlendült sajnos a Győr a holtponton, és a másodpercek is iszonyatosan lassan vánszorogtak csak. De mindig jött valaki, hol az utolsó ferencvárosi meccsén pályára lépő Csiszár-Szekeres Klára, hol a sérülése után még mindig nem százszázalékos Szöllősi-Zácsik Szandra, vagy bárki más, hiszen ezen a napon valóban igaz volt, hogy mindenki hozzátett valamit. Bár a Győr támadhatott a közte egyért, Malestein ismét háromra tolta a differenciát, az ezúttal is extra teljesítményt nyújtó Janurik újra védett, és már csak négy perc volt hátra. Extázisban szurkolt a Fradi-tábor, amikor néggyel léptünk meg, csak aztán két nagyon gyors gólt kaptunk, s ezzel jelezte riválisunk, hogy nem adta még fel a küzdelmet.

Időt kértünk, hosszan támadtunk, de eladtuk a labdát – Janurik Kinga azonban ziccert fogott! Szenzációs! Eldőlt, de még két gólt közétettünk, végül négy góllal győztünk, és Magyar Kupa-győztesek lettünk!