2024. március 19.
Közte húsz az MTK ellen - látványos játékkal nyertünk
Női kézilabdacsapatunk már a mérkőzés elején eldöntötte a két pont sorsát, fiataljaink is jól teljesítettek.

A kupaarany zsebben, a bajnoki címtől pedig csupán tíz bajnoki választotta el női kézilabdacsapatunkat, ezzel a tudattal készülhettünk a kedd koraesti, MTK elleni mérkőzésre. Persze, ahogy Kisfaludy Anett a felvezetésben elmondta, egyetlen meccset sem lehet könnyen venni, a lépéselőny megőrzéséhez nem szabad hibázni, az MTK pedig a legutóbbi, Győr elleni mérkőzésén megmutatta, hogy képes kellemetlen pillanatokat okozni az élcsapatoknak is („csak” öt góllal, 36-31-re nyert az ETO).

Aztán, mintegy negyed óra játék után már látszott, hogy ezt mindenképp szeretné elkerülni együttesünk: kellően koncentráltan és fegyelmezetten kézilabdázott, Böde-Bíró Blanka kiválóan védett, Simon Petra pedig támadásban villogott. A stabil védekezés alapozta meg a játék képét, ennek köszönhetően szereztünk könnyű gólokat, de ha épp felállt fallal szemben találtuk magunkat szemben, az sem okozott gondot. Simon nyolcszor volt eredményes harminc perc alatt, de a két szélső, Hársfalvi Júlia és Kovács Anett is beköszönt négyszer-négyszer. Az MTK 7-5-ig volt lőtávolban, utána azonban állva hagytuk, és hellyel-közzel lerendeztük a fontosabb kérdéseket. A szünetre tizenhárom gólos előnnyel mehettünk, de annak is örülhettünk, hogy ehhez a fiatal irányító, Horváth Fanni is hozzájárult két góllal a játékrész hajrájában.

Bátor és eredményes játékának köszönhette, hogy a fordulás után is pályán maradt, sőt, ha már ott volt, öt perc alatt kiosztott három gólpasszt Kisfaludy Anettnek, a kiállítása alatt pedig Kármán Luca helyettesítette. Ebben az összetételben is tovább nőtt ugyanakkor az előnyünk, miután elöl nem esett vissza a hatékonyság, hátul pedig Janurik Kinga még Böde-Bíró Blanka negyvenhét százalékos hatékonyságát is überelte. A folytatásban kissé visszaesett a koncentráció, de ilyen különbségnél ezért nem érhette szemrehányás a csapatot. Tizennyolc volt közte már a harminchetedik percben is, és ennél távolabb csak a véghajrában kerültünk ellenfelünktől.

Végül nagyon magabiztosan és látványosan kézilabdázva húsz góllal nyertünk, vagyis tovább őrizzük a hibátlan bajnoki mérleget.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
17. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - MTK Budapest 43-23 (22-9)
Helyszín: Elek Gyula Aréna, 800 néző
Időpont: 2024. március 19., 17:15
Játékvezetők: Héjja Ádám és Kónya Balázs Krisztián
Gólszerzők: Simon 10 (3), Kisfaludy 7, Horváth 5, Márton 4, Malestein 4, Kovács 4, Hársfalvi 4, Kármán 3, Klujber 1, Bölk 1, ill. Farkas 11, Kekézovity 3, Mészáros-Mihálffy 3, Papp 2, Ferenczy 2, Poczetnyik 1, Bari 1.

Cikkajánló

Visszavágnánk a debreceni pontvesztésért

Női kézilabdacsapatunk a bajnokságban mostanáig csupán egyszer, a Debrecen ellen hibázott.

Nem okozott gondot a Kisvárda legyőzése

Esélyeshez méltón érvényesítettünk a papírformát a Kisvárda elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésen.

Nagy utazás: szombaton irány Kisvárda

Az egyik legközelebb fekvő bajnoki rivális után a legtávolabbi következik női kézilabdacsapatunknak.

„Edzőként is magamat adom, nagyon emberközpontú vagyok”

Cirjenics-Kovacsics Anikó egyéni és kiscsoportos foglalkozásokat tart az FTC Kézilabda Akadémia növendékeinek.

Könnyedén kézilabdázva győztük le az MTK-t

Mindkét kapusunk kiválóan teljesített, a védéseik után pedig sok könnyű gólt szereztek női kéziseink.

A kiesés elől menekülő MTK otthonába látogatunk

Kedden este fővárosi mérkőzéssel folytatódik női kézilabdacsapatunk számára a bajnokság.

"Bordás Réka támadásban különösen jól teljesített!"

A DKKA elleni bajnoki mérkőzést követően a hibátlanul lövő Bordás Réka csak félig volt elégedett.

Ahogy várhattuk: lassabb kezdés után jött a siker

Az első félidőben még sok hibával játszott női kézilabdacsapatunk, a másodikban azonban már nem adott esélyt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin