2021. március 10.
Közlemény
Elek Gábor pozitív koronavírus tesztet produkált, ezért kihagyja a Buducsnoszt elleni Bajnokok Ligája-meccset.

Női kézilabdacsapatunk vezetőedzője, a kétszeres KEK-győztes, magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes Elek Gábor pozitív koronavírus tesztet produkált. Emiatt egészen biztos, hogy a soron következő, Buducsnoszt Podgorica elleni Bajnokok Ligája-találkozón nem tudja személyesen irányítani a csapatot.

Trénerünk a hét elején koronavírusra utaló tüneteket produkált, amit követően PCR tesztet végeztek el rajta. A teszt eredménye pozitív lett, Elek Gábor pedig azóta az otthonában, a családtagjaitól is elkülönítve tartózkodik. Szakvezetőnk - a körülményekhez képest - jól van.

A csapat gyakorlásai a héten a nem várt helyzettől függetlenül zavartanul lezajlottak, a játékosok a tervezett edzésmunkát Elek Gábor távollétében a szakmai stáb felügyelete alatt végzik.

Cikkajánló

Győztes búcsú, biztos sikerrel zártuk le az idényt

A mérkőzés utolsó két gólját Andrea Lekics és Szöllősi-Zácsik Szandra lőtte.

Az utolsó tánc: Andrea Lekics szombaton búcsúzik

INTERJÚ – Őszintén beszélt érzéseiről a világ valaha volt egyik legjobbjaként visszavonuló kézilabdázónk.

Szombaton, hazai pályán zárjuk az idényt

Női kézilabdacsapatunk Magyar Kupa-győztesként fejezi be a 2024/2025-ös idényt.

Látványos játékkal győztük le idegenben a Vácot

Kapusaink remekül védtek, a lerohanások után pedig számos könnyű gólt szereztünk a Vác elleni bajnokin.

Két győzelemmel kell lezárni az idényt

Az elmúlt hetek csalódása ellenére is szépen kell lezárni női kézilabdacsapatunk 2024/2025-ös idényét.

A 40. perc után szétestünk, és kikaptunk Győrben

A negyvenedik percig kontrolláltuk a mérkőzést, ezt követően azonban túl sokat hibáztunk ahhoz, hogy nyerjünk.

„Harcolni fogunk hatvan percig!”

Az idény eddigi két Győr elleni összecsapását pozitívan zártuk, ez is erőt adhat a szombati mérkőzéshez.

A pontelőny ellenére is bravúr kell a címvédéshez

Női kézilabdacsapatunk kedvezőbb helyzetben van riválisánál, de hosszú negatív szériát kellene megtörnie.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin