Egy évvel ezelőtt az elődöntőben, ezúttal pedig a negyeddöntőben találkozott női kézilabdacsapatunk az MTK-val a Magyar Kupában. A rövid és hosszútávú cél se változott egy év alatt: előbbi a kék-fehérek ellen továbbjutás, utóbbi a címvédés volt. Szerdán este a mérkőzés előtt ketten kaptak a szokásosnál nagyobb tapsot, előbb a vendégeknél kölcsönben szereplő Papp Dorka, majd a születésnapját ünneplő Angela Malestein.
A meccs aztán viszonylag csendesen csordogált, két Klujber Katrin-góllal indult, majd Janurik Kinga védéseinek is köszönhetően végig előnyben játszhattunk, de az MTK becsülettel tartotta magát. A nyolcadik perc legelején már 5-1-re vezettünk, a plusz négyről pedig újabb hét perc elteltével tudtunk továbblépni. Kovács Anett köszönt be kétszer bő fél perc alatt ekkor, ezzel módosult 10-4-re az állás, s bár Papp Dorka találata miatt a huszadik percben háromra olvadt a vezetésünk, a hajrában ismét sikerült nagyobb tempót diktálni. Klujber Katrin hatszor talált be harminc perc alatt, a dudaszó előtti utolsó gól pedig Kármán Lucáé lett – Allan Heine időt kért huszonkét másodperccel a szünet előtt, felküldte a fiatal átlövőt és minden bizonnyal olyan figurát kért a csapattól, amely végén rá jött ki a helyzet (19-12).
A második játékrész sem hozott fordulatot – szerencsére, hiszen nekünk tökéletes volt, hogy magabiztos vezetés mellett, nem túl nagy iramban csordogált a találkozó. Hat gólnál közelebb nem ért már hozzánk az MTK, erre is csak egyszer volt példa, de aztán inkább nyolc-tíz gól között ingadozott a különbség. Klujber továbbra is jól teljesített, az ötvennegyedik percben már tizedszer talált az MTK kapujába, de annak is örülhettünk, hogy az utolsó tíz percet Horváth Fanni is a pályán töltötte. Janurik Kinga noha elmaradt az őszi teljesítményétől, ezúttal is ragyogó védésekkel jelentekzett, míg Böde-Bíró Blanka három hetest is hatástalanított. A második játékrész is egy fiatalunk góljával ért véget: Malestein átadta Horváth Fanninak a heteslövés lehetőségét, ő pedig élt is vele.
Magabiztosan, mégis energiatakarékosan jutottunk be a Magyar Kupa négyes döntőjébe, ahol rajtunk kívül a Győri ETO, a DVSC Schaeffler és a Motherson Mosonmagyaróvár lesz még résztvevő.
MAGYAR KUPA
Negyeddöntő
FTC-Rail Cargo Hungaria - MTK Budapest 38-24 (19-12)
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2024. január 31., 18 óra
Játékvezetők: Haskó Tamás Károly és Natkai Norbert
Gólszerzők: Klujber 10, Márton 6, Hársfalvi 4, Edwige 4, Bölk 3, Malestein 3, Simon 3, Kovács 2, Horváth 1, Kármán 1, Cvijics 1, ill. Szabó 6, Farkas 4, Pelczéder 3, Poczetnyik 3, Weisheitel 2, Papp 2, Dakos 1, Koronczai 1, Kekézovity 1, Andróczki 1.
Módosult női kézilabdacsapatunk Vác és Békéscsaba elleni bajnokijának kezdési időpontja.
Sok nehézséget okozott az extrém rövid felkészülési időszak, de lépésről lépésre fejlődött a csapat.
Klujber Katrin, Simon Petra és Imre Bence is elismerést kapott a Magyar Kézilabda Szövetségtől.
Simon Petra hétfőn reggel nyolckor, Márton Gréta „csak” hétfőn délután írta az Eb utáni első vizsgáját.
A friss EB-bronzérmes Klujber Katrin a Bécsből érkező buszról leszállva nyilatkozott a FradiMédiának – VIDEÓ!
Az öröm szavai - a fantasztikus bronzmérkőzés után beszéltek játékosaink az érzéseikről - VIDEÓ!
Klujber Katrin kilenc gólt lőtt a franciáknak, a magyar válogatott tizenkét év után szerzett érmet.
A vasárnap záródó Európa-bajnokság All Star csapatába két ferencvárosi kézilabdázót is beválasztottak.